Rikki Sixet nem csak az orbitális mellei miatt szeretjük

Rikki Six
Forrás: Instagram
Előfizetek

A kaliforniai születésű bombázó a pornóipar egyik legkedveltebb képviselője.

Breanna Ashley Coxként látta meg a napvilágot, és tudjuk, hogy névvel nem illik viccelni, de az övé azért elég mókás, ha tudjuk, hogy a művésznő sikeres pornószínésznőként gyűjtött rengeteg rajongót. A 27 éves bombázó 2012-ben debütált a felnőtt filmek világában, ahol öt évet töltött. Összesen 153 filmben szerepelt, elmondása szerint egyáltalán nem bánta meg, hogy belevágott a dologba.
Olvasd el ezt is!
Rikki Six fiatal lányként ritmikus gimnasztikában utazott, majd cheerleaderként törte össze a fiúk szívét. Gimnazistaként a fejébe vette, hogy az egészségügyben akar dolgozni, úgyhogy ápolónőnek tanult. Első állását fogászati asszisztensként kapta, elmondása szerint nagyon szerette életének azt az időszakát is.

Mindössze 18 éves volt, mikor a Motley Models egyik fejese, Dave Rock megkereste azzal, hogy nem akar-e pornófilmben szerepelni. Ekkor még nemet mondott az ajánlatra, de három évvel később már nem tudott ellenállni a kísértésnek. A többi már történelem, mutatunk is inkább egy szuperszexi galériát a művésznőről.

Nézd meg a galériánkat> 10 kép
Rikki Sixet nem csak az orbitális mellei miatt szeretjük
Tovább olvasok
Heti trendi eyecandy

Élvezetes szabadnap!

Playboy Nagyinterjú - Hosszú Katinka

Minden erős nő mögött egy erős férfi áll. Hosszú Katinka edző férjével tudta magából kihozni a maximumot és lett a világ Iron Ladyje.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

18
Figyelem
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A későbbiekben ne jelenjen meg ez az ablak, akkor is felnőtt leszek még.
Elmúltam 18 éves
Még nem múltam el 18 éves

Egyéves előfizetés (10 lapszám) 9950 Ft helyett csak 4950 Ft, így lapszámonként csupán 495 Ft.

Csak 4950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem