Playboy Nagyinterjú - Balogh Péter

balogh péter,igo,nng,cápák között,informatika,szoftver,milliomos,cégvezér
Forrás: PLAYBOY / Dif Ferenc
Előfizetek

Az "első generációs hülye" és a robotizált jövő.

Balogh Péter szoftverfejlesztőként többedmagával alapította, majd közel egy évtizedig vezette az NNG nevű céget, amely az IGO navigációs rendszerrel lett világhírű. Aztán Péter hirtelen kiszállt a cégből, és a megszerzett – fizikai és szellemi – vagyonnal startup cégeket mentorál. Igazi techguru – és az útnak itt, nagyon úgy tűnik, nincs vége...

Úristen, naponta hány olyan emberrel találkozunk, akikről rögtön kiderül, hogy nem azt csinálják, amihez értenek! Pontosabban azt csinálják, amihez nem értenek. De jóskapista odatette, meg mutyi – nem is sorolom. Éppen ezért lenyűgöző, amikor valaki önerőből lesz okos és önzetlen milliomos, s egyben hasznos tagja a társadalomnak. Szép csendben, segítve, figyelve, boldogan. Miközben az interjút kísérő kávét és ásványvizet rendeltük a pultnál Balogh Péterrel, rögtön elkezdtük feltérképezni a bizonytalan jövőt.

Abból kiindulva, hogy a szupermarketben az önkiszolgáló kassza is örömet, adott esetben félelmet okoz, nagy a bizonytalanság bennünk. Egyszer csak ellepnek minket a robotok?

Szerintem nagyon kiszámíthatatlan. Egy biztos, hogy exponenciálisan fejlődik a technológia. Tehát ha tíz éven keresztül duplázódik, akkor az igazából ezerszereződik, ott pedig mindig megáll az emberi ész. De az is igaz, hogy mindig exponenciálisan fejlődött a technológia, hiszen eddig is szamarakról lovakra, lovakról autókra váltottunk, most pedig az autókról önvezető autókra. Tehát nem úgy nyernek teret a robotok, mint ahogy a Terminátorban: jönnek és lelövik a felesleges embereket. Mi adjuk át nekik a munkát. Ami azért szintén problémás, mert így egyre nagyobb tömegek fognak kiszorulni.

És mi lesz a „felesleges emberekkel”?

Az látszódik, hogy az utóbbi pár évtizedben is nagyon sokat fejlődött a technológia, nagyon hatékonnyá vált sok minden. Egyelőre „sikerült” a maradék időt meetingekkel kitöltsük. A másik oldalról pedig egyre több olyan szolgáltatás jelent meg – például a minőségi éttermek, illetve az egy az egyben végzett szolgáltatások, a pedikűrtől a fodrászon át a masszázsig, a pszichológustól a coachig –, amelyek nem gép által végzettek, nem skálázódnak. Az is lehet egy vízió, hogy hosszú távon az emberiség fő munkája az lesz, hogy egymást masszírozzák. Lelkileg vagy testileg. Viszont ezeknek az arányai szerintem megjósolhatatlanok. Az egyik véglet, amit sokan jósolnak, hogy az emberiség nagy része felesleges lesz.

Nem tetszik ez a szó, ne haragudj, hogy felesleges...

Igen, durva megfogalmazás. Viszont azért jó, mert nagyon sok kérdést kinyit.

Például, hogy rengeteg hajléktalan lesz?

Ez nagy kérdés. Az biztos, hogy az átalakulás konfliktusokkal fog járni mindenhol. Nem hiszem, hogy egy ilyen méretű gazdasági változást, egy újabb ipari forradalmat békével meg lehet úszni. A másik oldalon meg azt gondolom, hogy van a kapitalizmusnak egy titkos egyezsége, hogy a nagyon gazdagok – ha kezd nagy lenni a baj – elfogadnak olyan törvényeket, amelyekkel a nagyon szegényeknek egy kicsit több jut, és cserébe nem gyújtják fel a házukat. Ez meg azt sejtetheti, hogy ha kellően nagy balhé lesz, akkor előbb-utóbb el fogunk érkezni az alapjövedelemhez. Az pedig karrierdöntés lesz, hogy az ember akar-e egyáltalán beszállni az értékteremtő munkába, vagy milyen szinten akar ebben részt venni.

Ez megint felvet ezer dolgot. Például az alapjövedelem hatására az alapjólét fokozódhat, akkor az emberek szívesen bújnak össze a paplan alatt éjszakánként. Tehát akár népességrobbanás is következhet ebből.

Nagyon átrendezheti a társadalmat szerintem is. Bár a nyugati világra pont az jellemző, hogy ahogy nő a jólét, úgy csökken a gyerekvállalási kedv.

Na jó, de most olyan áron van jólét, hogy az ember közben megszakad a munkában, és akkor meg már nincs kedve a paplan alatt összebújni az asszonnyal.

Ez is igaz. Ezek egyelőre olyan kérdések, amelyekre én nem kötnék semmilyen fogadást. Az viszont érdekes szerintem, hogy melyik ország vezeti be először az alapjövedelmet. Arab országokban már van, de ők kicsit kirívóak ilyen szempontból. Valószínűleg egy kellően gazdag és demokratikus országban, ahol ez a polarizálódás elkezd kényelmetlen lenni – talán Skandináviában.

Van esély, hogy nálunk?

Kizárt! Szerintem Magyarország nagyon polarizált, egyre polarizáltabb, nagyon sok a nagyon szegény ember, de az egymásért vállalt felelősség szintje is egészen alacsony.

Most is vagyunk már a robotizáció egy szintjén, amely magával hozta a kommunikáció átalakulását. Leegyszerűsítve: nem beszélünk, csetelünk. Hova vezet ez?

Én látok ebben normalizálódást is valahol, főleg a felnőttebb lakosságnál. Tehát amikor megérkeztek az okostelefonok, hirtelen túlzásba esett mindenki, aztán ez elkezdett kicsit visszarendeződni, és egyre több helyen látom azt, hogy az emberek megtanulják helyén kezelni. Igaz, a cégek rá is tesznek egy lapáttal! Egy barátom játékfejlesztő cégénél a csapat egyik tagja addiktológus volt. Szerintem nagyon meredek, hogy őket is bevetik a szoftvercégek, hogy rászokást, pszichológiai kényszert alakítsanak ki egy-egy játékkal, szoftvertermékkel kapcsolatban. Mint egy drog.

Ez olyan, mint A bennfentes című film Al Pacinóval és Russell Crowe-val... csak ott cigivel volt, amelyekbe pluszadalékot tettek, hogy jobban rászokjanak az emberek...

Az adalékot most az online, telefonos szoftverekbe tették, de kezdik a weboldalakba is. Ahogy egyre élesebb ez a verseny, egyre több pénz ömlik oda, egyre jobb pszichológusokkal, egyre jobb modellekkel dolgoznak. Ez a modell a jutalmazás-büntetés-kihívásra épül... az egyetlen célja, hogy rászoktasson, és pénzt vegyen el az emberektől.

Érdemes odafigyelni akkor.

Igen, nagyon. Ugyanakkor az internetnek is megvoltak a maga hullámai, amikor kiderült, hogy lehet rosszra is használni, és akkor egy ideig az jobban ment, mint a jóra használás. Azt gondolom, hogy itt is lesz majd egy rendeződés. Tehát ahogy ezt egyre jobban felismeri a társadalom, ahogy egyre több kutatás van arra, hogy ez végül is drog, digitális drog, amit fogyasztunk, úgy lesz ennek is egyre erősebb szabályozása. Vagy egyre jobban megtanuljuk, hogy hogy lehet ezzel együtt élni. Ebben elég sok mozgalmat látok, hogy a gyerekeknél jobban korlátozzák, jobban figyelnek, van, ahol egyenesen tiltják. Én inkább annak vagyok a híve, hogy a gyermekeink digitális világban fognak felnőni, úgyhogy az szerintem nem értelmes, hogy homokba dugjuk a fejünket. De az is biztos, hogy még nem találtuk meg, hogy hogyan tudjuk ezt a nagyon erős addiktív drogot úgy adagolni a gyerekeknek, hogy ne károsítsuk őket.

balogh péter,nng,cápák között
forrás: PLAYBOY / Dif Ferenc

Lehet, hogy most találkoztunk utoljára, mert interjúkészítő robot is lesz?

Cikkíró robotokkal már jó hatásfokkal kísérleteztek. De szerintem ebben van egy olyan faktor, ami a legfontosabb: a robotizáció a rutinmunka felől eszi meg a világot. Amihez nem kell használjuk igazából az agyunkat, főleg mindkét agyféltekénket.

Akkor mire tanítsam a gyerekem?

A k betűs szavakat szokták itt hangsúlyozni: kooperáció, kritikus gondolkodás, kreativitás és kommunikáció. Ezek nagyon fontosak! Tanuljon meg csapatban gondolkodni, feltenni azokat a kérdéseket, amelyeket nem elégszer tesznek fel az emberek – amikor megkérdőjelezzük a status quót. Illetve azt gondolom, hogy tán a legfontosabb, hogy a gyermekeink már egészen biztosan, még a jelenleginél is sokkal techebb világban nőnek fel. Még több technológiával, még több robottal, még több algoritmussal, kütyüvel körbevéve. És azt gondolom, hogy nem lehet digitális analfabétát nevelni a gyerekeinkből.

Mikor kell elkezdeni ezt?

Szerintem amilyen korán csak lehet, hiszen nagyon nagy különbség az, hogy valaki digitális bevándorló vagy digitális bennszülött. Ha valaki akár 15 éves korában találkozik a digitalizációval, akkor megtanulhatja biztosan, mint ahogy a szüleim is megtanulták kezelni az iPadet, de nem biztos, hogy olyan szinten érti vagy érzi, mint aki együtt nőtt fel vele.

És fontos, hogy értse, érezze?

Szerintem egyre fontosabb. Mert verseny lesz. Ha elfogadjuk azt a feltételezést, hogy egyre szűkül a munkaerőpiac, egyre kevesebb embernek jut értelmes munka, akkor az olyan, mintha lenne hétmilliárd konkurensünk, aki az egyre kisebb munkaerőpiacért versenybe száll. Náluk kell tudnunk rátermettebbnek lenni ezen a piacon.

Tehát vagy megelégszünk az alapjövedelemmel, vagy abban a megújult világban értéket próbálunk teremteni?

Így van!

Mi a konkrét feladatunk és mi a döntéshozóké ebben?

Először is meg kell tanulnunk bánni a médiával újra, akkor is, ha ez digitális. A másik pedig, hogy minden iparágban előbb-utóbb eljön az, amikor a törvényekkel elkezdik szabályozni. Amikor az internet elindult, semmilyen szabály nem vonatkozott az internetre. Se az internetes kereskedelemre, se az adatokra, se a tartalmakra, se a véleményekre. Teljes vadnyugat volt az egész, aztán kellett húsz év, mire törvények jöttek be, amelyek kezdik helyre tenni, hogy most már nem érdekes kísérletnek tekintik az internetet, hanem a világunk egyik alap-infrastruktúrájának. A kérdés az, hogy mikor éri utol a törvényhozás és a társadalom a Facebookot? Mikor jön el az a pont, amikor azt mondják, hogy hahó, az nem lehet, hogy egy cég irányítja az egész világ médiafogyasztását! Elég lassú a törvénykezés, és gyors a technológia. Mert bizony vannak olyan trendek, amelyeket megállítani nem lehet. Lásd Uber, amikor a technológia például egy jobb taxiszervezést tesz lehetővé. De ahogy Budapesten is történt, politikailag elég fontos volt, hogy a taxisok ne hőbörögjenek túl sokat, ne állják el az utakat, ezért inkább megakadályozzuk a technológia térnyerését. Miközben a nyakunkon vannak az önvezető autók! Akkor mi lesz?

balogh péter,nng,igo,cápák között
forrás: PLAYBOY / Dif Ferenc

Mindig lesznek országok, amelyek próbálják megállítani az idő kerekét, de vannak, amelyek megtanulnak fejlődve együtt élni vele mihamarabb. Ők lesznek a nyertesek, akiket többieknek idővel úgyis muszáj lesz követnie. Az is nagyon fontos kérdés, hogy nemcsak a gazdaságunk néhány pillére, például az oktatási rendszer, de maga a demokrácia alapintézményei sem a digitális korban születtek. Amikor szinte bármilyen más témában kiváló döntéseket tudunk hozni, tehát hogy ma felmegyek az Amazonra, és szeretnék venni egy kávéfőzőt, akkor bármelyik típusról több száz vagy több ezer véleményt találok. Vagy amikor egy pizzát pár kattintással tudok megrendelni, ezek kihatnak ránk, emberekre, és az elvárásainkat arrébb helyezik. Az elvárásainkat mindennel szemben. Vagyis idővel ezt fogjuk elvárni az oktatástól, a munkától, a kormányzattól is. És magától a demokrácia alapintézményeitől is.

Ez megint eszembe juttatott valamit. Hogy egyre sikeresebbnek tűnnek az egyszerűsítő törekvések a gyerekkortól a munkakörnyezet „zenésítésén” át a döntéshozatalig. Az Amazonon a kávéfőző-vásárlás nem a legegyszerűbb dolgok egyike.

Igen, a sok döntés valahol stresszt okoz. Van egy kedvencem, Twerski rabbi, a YouTube-on vannak nagyon jó videói, miszerint az életünkben van néhány fontos döntés, de a legtöbb döntés, amin stresszelünk, azok a nagyon jelentéktelenek. Egy olyan posztert idéz, amin egy kutya két tűzcsap között áll, hogy melyiket pisilje le... Tehát egy Amazonon bármelyik kávéfőzőt választhatjuk a sok százból, nagy bajunk nem lehet. El kell fogadnunk, hogy nem kell a tökéleteset választanunk, mert ezek olyan döntések, amiket egyre gyorsabban, egyre könnyebben meghozunk, egyre kevesebb munkával. Vagyis a döntés stresszét is le kell dobnunk magunkról, ez is fontos feladat a jövőnkben.

Tulajdonképpen, hogy a jövőnk irigylésre méltó-e vagy sem, akkor azt még egyelőre nem tudjuk. De reménykedjünk, az lesz, hogy belefekszünk ebbe a kényelmes, technológia kínálta, jól kipárnázott fotelbe.

Inkább efelé tartunk, igen.

És most végre rólad, látszólag sikeres emberről beszélgetve: többedmagaddal elindítottál egy olyan céget, amely aztán világhírű lett, az NNG-t, és ott egy jókora vagyonra tettél szert... ez nem titok, ugye?

Nem.

Nyilván nem véletlenül eszel szőlőt a Playboy nagyinterjújának fotóin, űrhajós ruhában. Már gyerekkorodban álmodoztál sikeres cégvezetői karrierről vagy gazdagságról?

Sosem maga a végeredmény, nem a pénz vonzott az egészben. Van egy elég korai emlékem, még kisiskolásként valami összeszólalkozásban, egy bunyó után sírva üvöltöm a többi srácnak, akikkel összevesztünk, hogy: „tudjátok meg, belőlem egy szoftvercég vezetője lesz!” Azt se tudták, miről beszélek, de nekem elég hamar volt ilyen kattanásom, nagyon erős motivációm. Tudatos voltam abban, hogy én szoftverrel akarok foglalkozni, programozó akarok lenni, és erre akarok majd céget építeni, ami szerintem sok kérdésen átsegített.

Aztán kiugrottál az akkor már ezerfős, világhírű NNG vezérigazgatói székéből.

Egy aranykalitkából. Rájöttem, hogy talán a legrosszabb, ami történhet valakivel, hogy az álmai beteljesülnek. Mert akkor most mi legyen? Hova megyek tovább? Szeretnék még nagyobb szoftvercéget vezetni?

Hány éves voltál ekkor?

37-38.

Akkor ez egy életközepi válság is volt?

Így van. Elgondolkodtam azon, hogy akkor mi vagyok, ki vagyok én, mit akarok ebben az életben elérni? Vagy mi tesz boldoggá? Vagy mi a sorsom? És arra jöttem rá, hogy ha az NNG az egyetlen, amit elértem, és azt építem egész életemben, akkor azzal nem leszek elégedett a végén. Az nekem kevés, én annál többet akarok. De ugyanígy adtam fel a Veszprémi Egyetem informatika szakát fél év után, mert rájöttem, hogy nekem nem ez kell. Így lettem a családomban az első, akinek nincs diplomája. Azt szoktam mondani, hogy első generációs hülye vagyok, mert nincs diplomám. Volt olyan konferencia, ahol így mutatkoztam be, hogy Balogh Péter vagyok, első generációs hülye. Sok ilyen váltás volt. Dolgoztam külföldön. Jól fizető állást és sikereket hagytam ott – az akkor még jól menő Nokiánál fejlesztettük a wifitechnológiát.

balogh péter,igo,nng,cápák között,playboy interjú,nagyinterjú
forrás: PLAYBOY / Dif Ferenc

Olyan, mintha valami láthatatlan erő mozgatna.

Nem vagyok se vallásos, se karmahívő, se semmi. Próbálom a valóságot keresni. Az emberiségben, az emberekben hiszek – ami most, április 8-án kicsit megzökkent, de nem fog sokáig tartani. Az egyik ilyen kattanásom, hogy ha valahogy sok embernek valami módon örömet okozok az életében – vagyis nem érdekel a megtérülés –, akkor már megérte nekem itt lennem. Volt egy kis játékcégem, amivel elértem néhány millió embert a játékaimmal. A Nokiánál sikerült a wifiszabványban egy-két ötletet bedobnom, ami beépült. Az NNG-vel sikerült sok tízmillió ember napi többórás autózásához valamit hozzáadni. Aztán az ötlött fel bennem, hogy mi van akkor, ha nem közvetlenül érem ezt el, hanem másoknak segítek ezt elérni? És elindult ez a startupokat segítő időszak lassan három éve. Ez megint nagyon izgalmas korszak az életemben, mert én minden évben felteszem magamnak ugyanezt a kérdést: tanultam eleget?

Ezt mikor szoktad feltenni?

Tavasszal. Akkor egy kicsit depressziós leszek, vagy kicsit magamba forduló, és felteszem azt a kérdést, hogy ezt nekem, amit most csinálok, azt érdemes-e folytatnom?

Idén mi volt a válasz?

Az, hogy még néhány évig ezt csinálom, de azt is kezdem látni, hogy ezt nem fogom egész életemben. Rengeteget tanulok, egyszerűen azért, mert most jelenleg húsz körüli portfólió cégem van, és még most keresünk ötöt. Mégis viszket a kezem egyre jobban, hogy én csináljak valamit, hogy én fogjam meg a lapát nyelét, én építsek ismét.

Esetleg egy iskolát, ahol tanítanál?

Gondolkodtam rajta, de én skálázásmániás vagyok. Az a kattanásom, hogy ha valami jó és megéri, akkor meg kell találni a módját annak, hogy nagyban csináljuk. Tehát én abba nem tudok beleállni, hogy csináljak egy iskolát, és akkor azt úgy elüzemeltetgetem. Ha én valamit csinálok, akkor az egy nagy iskolalánc. De ezen egyelőre nem találtam fogást, így több, mások által működtetett projektnek vagyok befektetője és mentora.

Mi az életcélod?

Elkerülni a halált. De erre mondták azt, hogy ezt az ember csak elodázni tudja. Szerintem erről szól az élet.

Félsz a haláltól?

Hát, nem szeretném. Jobban érzem magam a vonalnak ezen a végén. Életcélom? Hatással lenni! Ha összességében a világ jobb hellyé válik azáltal, hogy én benne voltam, akkor valószínűleg nem voltam hiába. A jövőt kutatva, hogy az emberiség egyre nagyobb része lesz fölösleges: ilyen szempontból nekem tán az a legnagyobb félelmem, hogy fölösleges vagy irreleváns leszek. És valahol ez elől próbálok menekülni. Én azt szeretném, hogyha valahogy jó irányba tudnék billenteni folyamatokat. Hogy a tendencia ellenére kevesebb ember legyen fölösleges!

Az interjú a PLAYBOY 2018. májusi számában jelent meg.
Szöveg: Fábián László
Fotó: Dif Ferenc

Tovább olvasok
Playboy Nagyinterjú - Faludy György

Egy világpolgár vallomásai.

Amerika nyomában a 66-os úton

Sárga felezővonallal felkent végtelen utakról álmodozik az, aki az Egyesült Államok fénykorában készült filmeken nevelkedett és titkon reméli, az elveszettnek hitt utak a mai napig életre szóló kalandokat rejtenek.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Egyéves előfizetés (10 lapszám) 9950 Ft helyett csak 4950 Ft, így lapszámonként csupán 495 Ft.

Csak 4950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem