Hip-hop, szabadság, ünnep

pilvaker,takács ákos,interjú
Előfizetek

„Érzem, hogy 12 500 ember ül a vállunkon” – interjú Takács Ákossal, a Pilvaker ötletgazdájával.

Egy motivációs, szakmai beszélgetésről rohan az interjúra, aztán jelzi is, hogy siet tovább, már várják egy megbeszélésen. Gyorsan rendelünk egy kávét, közben megosztja a legfrissebb élményeit, és csillogó szemekkel mondja ki „gyermeke” nevét: Pilvaker.

pilvaker

Hogy kezdődött mindez?

A Red Bullnak nagyon szerteágazó a marketingtevékenysége; nekünk az a legfontosabb, hogy egy innovatív, sokoldalú márkát mutassunk, ami nagyon sok tekintetben élen jár, elsőként hoz létre akár sport-, akár zenei projekteket. Nekem választást kínáltak, hogy vagy egy külföldi, már meglévő koncepciót adaptálunk, vagy, ha van rá kapacitás és energia, akkor valami, a magyar kultúrához erősen kötődő dolgot hozunk létre. Én a második lehetőséget választottam, és elkezdtünk azon gondolkodni, hogy a kulturális örökségünket hogyan tudjuk olyan köntösbe csomagolni, amit szívesen fogad be a mai közönség.

Ebből lett egy rap és slam poetry verseny...

Az első koncepciónk valóban egy verseny volt, de már az is úgynevezett betétprogramokkal teletűzdelve. Ezeket mi találtuk ki, rendeztük meg, felkészültek rá az előadók a koncepció alapján. Később ezekből a betétprogramokból nőtte ki magát előadássá a Pilvaker.

Amiben mi a te konkrét szereped, amellett, hogy te vagy az ötletgazda?

Ez felsorolva elég hosszú lenne. Mivel ez egy kicsiből építkező projekt, az elején szűk stábbal dolgoztunk, egy kis csapattal, ahol mindenkinek rengeteg feladata volt, és szinte mindent csinált, amire épp szükség volt. A legelső pillanattól én vagyok, aki felkéri az előadókat, én beszélem át velük, hogy milyen szerepet gondoltunk rájuk osztani a produkcióban. Együtt választjuk ki az alapműveket, imádok otthon verseket keresgélni, aztán szinte bombázom őket, majd megvitatjuk, ki kivel legyen alkotótárs egy dalban. Aktívan részt veszek még a forgatókönyv megírásában is, és a rendezvény teljes arculatának megalkotásában. Ez a produkciós oldal, de emellett mivel projektmenedzser is vagyok egyben, az is az én felelősségem, hogy a Pilvaker financiális oldala is rendben legyen. A büdzsét mind Red Bull, mind külső oldalról biztosítani kell. Megállapodni az alvállalkozókkal, kezdve a technikai és biztonsági stábon át egészen a partnerekig, vagy éppen az Erkel Színházig és az Arénáig. Le kell fektetni és tartani az ütemtervet, megfelelni a megállapodásoknak, emellett irányítani a saját csapatomat. Nyilván nagyon sokan segítenek nekem, velük folyamatosan kapcsolatban vagyok, és egyeztetek. Talán a legfárasztóbb része a projektnek, hogy annyit használom ilyenkor egy nap a telefonomat, hogy háromszor kell újra töltenem.

pilvaker

Az alkotófolyamatban mennyire van vétójogod egy-egy dal kapcsán? Egyáltalán előfordul, hogy valamire azt mondod, hogy ezt ne?

Teljes mértékben hiszek az alkotói szabadságban, illetve már összeszokott annyira a csapat, hogy mivel ismerjük a másikat, gyorsabb az alkotói folyamat. Nincsenek ki nem mondott dolgok és felesleges körök, tudunk menni előre, már a reakciókból tudjuk a másik gondolatát.

Szabó Simon melletted a társrendező. Az ő személyére is azért volt szükség, mert a projekt elkezdte kinőni magát?

Simon mint színész vett részt a Pilvakeren, aztán egy beszélgetés alkalmával említette nekem, hogy szívesen segít a színpadra vitelben. Én nem vagyok színházi ember, nem ebből a világból jövök, így nagyon szívesen fogadtam ezt az ajánlatot. A korábbi években álltam a próbán, instruáltam, miközben szerződéseket írtam alá, és választottam, hogy melyik sajt legyen a szendvicseken az állófogadáson, vagy melyik kapun, melyik karszalaggal engedjük be az embereket. Annyi kérdés érkezett egy nap, hogy azt éreztem, ketté szakadok – vagy épp nyolc felé –, így Simon jelenléte hatalmas segítség lett nekem, a színpadra állítás közben már ő instruál.

2017-ben a három Erkel Színházban tartott előadás nézőszáma magasabb volt, mint egy kisebb, alternatív társulatnál a sokhavi látogatottság. Az ebből fakadó irigységet mennyire tapasztalod a sikereitek során?

Kaptunk már ilyen támadásokat, mondták ránk, hogy felszínesek vagyunk, de igyekszem ezeket nem felvenni. Az építő kritikának viszont kifejezetten örülök, és ha hasznosnak találom, igyekszem beépíteni a munkánkba. Szerencsére sokkal több szeretetet és jót kapunk, mint negatív megnyilvánulásokat.

Egy dalszövegetek, a Szavak kortárs irodalmi műként tananyag lett a sulikban.

Akkor nagyon-nagyon örültünk!

Mit érzetél, amikor felhívtak ezzel? Egyáltalán hogy tudtad meg a jó hírt?

Jött egy e-mail, és azt hittem, valaki szórakozik. Párszor újra olvastam a levelet, megnéztem az e-mailcímet, ami stimmelt, és hirtelen egyértelmű lett, hogy ez tényleg egy hivatalos levél. Amikor visszakérdeztem, és jött a válasz, akkor fogtam fel igazán, hogy mi történik. Nagyon büszkék voltunk, baromi jó érzés volt egyesével elmondani mindenkinek telefonon, aki részt vesz a Pilvakerben.

Hasonló érzés lehet, ha egy-egy iskolai „játsszunk Pilvakert” videó szembe jön a YouTube-on.

Én már egy kommentnek is nagyon tudok örülni. Például, ha valaki azt írja, hogy a daloknak köszönhetően lelkesedett be, és kapott ötöst irodalomból.

pilvaker

Amikor októberben pár óra alatt elfogyott minden jegy az idei eseményre, bevallom, nem az volt az első gondolatom, hogy de szuper, hanem az, hogy hoppá, azért ez egy elég durva, persze édes teher lehet az alkotógárdának.

12 500 ember ül a vállunkon, és ezt érzem is. Nem arról van szó, hogy de nagy királyok vagyunk, mert a teljes fellépő gárda meghirdetése nélkül sold out lett egy rendezvényünk. Rengeteg ember szavazott nekünk bizalmat, öt hónapra előre megelőlegezve. Erre a bizalomra rá kell szolgálni, megállás nélkül dolgozni azért, hogy megháláljuk ezt a kitüntetett figyelmet. Persze, ez nagyon motiváló, és tud rajtam lökni akkor, amikor a fáradtság miatt már legszívesebben kikapcsolnám a telefonomat. A pihenés ideje március 16. után jön.

Addig pedig ott lebeg – egyelőre a lelki szemeid előtt – egy monumentális tér, amiben igazán intim pillanatokat is létre kell hozni.

Ezt imádom! Azok után, hogy hónapokig terveztük a látványt, a forgatókönyvet, a koncepciót, reszketek, és már most libabőrözöm attól, ahogy elképzelem, hogy Járai Márk egy szál gitárral áll egy arénányi ember előtt. Vagy ahogy megszólal Petőfi verse Kautzky Armand hangján. Nagyon várom ezeket a pillanatokat!

Mi lesz március 15. után? Van újabb lépcsőfok?

Egyelőre nem látok tovább. A Pilvaker mindig egy intuitív dolog volt, és továbbra is megmarad annak. 16-án meglátjuk, mi lesz.

Az agyad hogy kapcsolod ki addig? Mert néha azért tényleg elengedhetetlen. A kutyád segít?

Viszem a „kiscsávót” sétálni, az nagyon jó, akkor elrakom a telefont. Ha tudok, sportolok is, de ahhoz néha túl fáradtnak érzem magam, és közben is azon kattogok, hogy nem hív-e épp valaki. Ezt a hetet már meg kell tolni!

Már a jegyértékesítés megnyitása után néhány órával elfogytak a jegyek a 2019-es Red Bull Pilvakerre, így telt ház előtt debütálhat A Szavak Forradalma a Papp László Budapest Sportarénában. Március 15-én tehát új helyszínen, de a hagyományokhoz híven hip-hoppal, színházzal, irodalommal és új fellépőkkel várja barátait a Pilvaker család. Nem csak látványban és a férőhelyek számában újít a produkció, 2019-ben új arcokkal is találkozhatnak a nézők: köztük Szakács Gergő énekest és Pálmai Annát, a Katona József Színház színésznőjét is láthatják a színpadon. Rajtuk kívül több új szereplő is feltűnik majd a Pilvakerben; hogy kik ők, az kiderül 2019. március 15-én az Arénában.

Tovább olvasok
Playboy Nagyinterjú - Faludy György

Egy világpolgár vallomásai.

Amerika nyomában a 66-os úton

Sárga felezővonallal felkent végtelen utakról álmodozik az, aki az Egyesült Államok fénykorában készült filmeken nevelkedett és titkon reméli, az elveszettnek hitt utak a mai napig életre szóló kalandokat rejtenek.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Egyéves előfizetés (10 lapszám) 9950 Ft helyett csak 4950 Ft, így lapszámonként csupán 495 Ft.

Csak 4950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem