Michelle Rodriguez őrületes sideboobot villantott

Michelle Rodriguez őrületes sideboobot villantott
Forrás: Instagram
Előfizetek

Cannes-ban szellőztette meg a csajokat a 39 éves színésznő.

A rajongók 2000-ben figyeltek fel a tehetséges színésznőre, aki a Girlfight című független produkcióban debütált. Michelle Rodriguez olyannyira nagyot ment bokszolóként, hogy a szakma is fényes jövőt jósolt neki, ráadásul díjakkal is elhalmozták: az Independent Spirit Awardot és a Gotham Awardot is hazavihette, utóbbit a legjobb debutáns kategóriában érdemelte ki.

Olvasd el ezt is!

Sokak csalódásként élték meg, hogy a texasi születésű szépség egy évvel később már a Halálos iramban című filmben tűnt fel. A lesajnált franchise első öt filmjében alakította Lettyt, majd jött a Resident Evil, a S.W.A.T és az Avatar. Michelle Rodriguez nem csak filmes produkciókra mondott igent, a Lostban is láthattuk, illetve különböző számítógépes játékokhoz (Call of Duty, Halo) is a hangját adta.

Michelle Rodriguezt sokan féltették a korai sikerek után, de két évtized távlatából rengetegen Hollywood legbefolyásosabb latinájaként hivatkoznak rá. Természetesen a 39 éves bombázó is tiszteletét tette Cannes-ban, és ha már ott járt, akkor őrületes sideboobot villantott, amit megtekinthettek az alábbi galériában.

Nézd meg a galériánkat> 8 kép
Michelle Rodriguez őrületes sideboobot villantott
Tovább olvasok
Mihez kezd egy cseh modell Floridában?

Tracy nem bíz sokat a képzeletünkre.

A szupersportautó halott

Micsoda hülyeség ez a cím! – gondolhatja most, és tulajdonképpen igaza is van.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Egyéves előfizetés (10 lapszám) 9950 Ft helyett csak 4950 Ft. Így most 995 Ft helyett lapszámonként csak 495 Ft! Egyéves elofizetés(10 lapszám) 9950 Ft helyett csak 4950 Ft. 995 Ft helyett lapszámonként 495 Ft.

Csak 4950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem