Makk Marci beájulna

Makk Marci beájulna
Előfizetek

Makk Marci, az egészséges életmód alienje diafilmeken keresztül lopta be magát az ifjúság életébe.

Támadásának fő iránya az édességek, az elalvás és a dagadt gyerekek voltak, ha a szemetelést nem számítjuk. Egy földönkívüli szocializmusból érkezett idegent juttatott eszünkbe, amelyik egy bikkmakkban élősködik, és lecsap mindenütt, ahol egészségtelen ételek, vagy lusta gyerekek vannak.

Édes élet

És be kell látnunk, harca nem volt értelmetlen, hiszen a ’70-es, ’80-as években el voltunk kényeztetve édességekkel és üdítőkkel. Dr. Dömölki Ferencné, az édesipar című lap főszerkesztőjének közlése szerint hazánk lakossága a ’80-as években egy karácsonykor csak szaloncukorból 900 vagonnyit fogyasztott el.

Az édességbevitelről a Magyar édesipar gondoskodott, amely a Csemegét, a Bucsokot (Budapesti Csokoládégyárat), a Duna Csokoládégyárat, a Szerencsit, a Zamat Keksz- és Ostyagyárat, valamint a Győri Keksz- és Ostyagyárat foglalta magában.

Az új termékek kifejlesztéséről a vállalatok fejlesztési részlege és a Vágóhíd utcában lévő édesipari Kutatóintézet gondoskodott. Az édesiparnak egy komoly riválisa volt: a tejipar, amely a különböző gyümölcshabokkal, a Túró Rudival és a Mesesajttal próbálta felvenni a küzdelmet.

A száraz tények után adjuk át a helyet az érzelmeknek, hiszen, amikor az ember maga előtt lát egy téli fagyit, homályba vész mindenféle KSH-adat, józan megfontolás és tényfeltárási szándék. A téli fagyi ugyanis egy a gyermekkorunkat behálózó jelentős édesipari ellentmondások közül, amelyek taglalására cikkünk első részét szánjuk. Téli? Fagyi? Micsoda kontradikció! Mint a nyári forralt bor, a forró rágógumi vagy a tenger tigrise (támad a banda).

Olvasd el ezt is!
Olvasd el ezt is! Playmate-ek barackbefőttel

Egy tölcsérben csokoládékrém, ami már formájában is a nyári fagyi ellentéte, hiszen ahelyett, hogy konkávan, gombócformában dudorodna ki, konvexen behúzódik az ostya közé, és a krémet még némi csokimáz is elszigeteli a külvilágtól. Az első impresszió azonban csalóka volt, hiszen miután az ember áthaladt a csokimázon, rádöbbent, hogy a kéregnyi ostya nem képes ellensúlyozni a belül tobzódó csokikrém édességét, ezért több alkalommal, ligeti séta során kierőszakolt télifagyi-vásárlás után, erős hányingerrel küzdve kapaszkodtam nagymamámba, aki sokadszorra fogadta meg: soha többet nem enged unszolásomnak.

téli fagyi
forrás: chocologia.blog.hu

Joggal mondhatjuk azonban, hogy segített kitörni a termékeknek a szezonalitás béklyójából, talán nélküle manapság sem beszélhetnénk hazánkban jegestea-piacról. A másik hasonló rejtély a robbanócukor volt, amely szódabikarbónát tartalmazott, és a nyál hatására szén-dioxid fejlődött belőle. De vajon miért kell egy cukornak robbannia, amikor még kommandós filmet is csak szakszervezeti üdülők alámondásos vetítésein lehetett látni? Miért akarna egy gyermek szájában egész évben augusztus huszadikát? Nagyobb adag esetén ráadásul fennforgott annak is a veszélye, hogy letépi az ember fejét a detonáció (bár, mint tudjuk, napköziben az ember jóval több kockázatot vállal). A robbanócukrot furcsa fénytörésbe helyezi a rajta látható arab és angol nyelvű felirat is. Valószínűsíthető, hogy manapság már nem tudnánk repülőre szállni azzal a termékkel, amelynek logója egy bespeedezett öngyilkos smiley.

A robbanócukor működési mechanizmusát követte a LIMO pezsgőpor is, amelyet eredetileg arab országokba szántak exportra, mivel ott inkább a vízhez adagolható italporokra volt kereslet, semmint a palackozott üdítőkre. A fogyasztók többsége azonban a rendeltetésellenes használatra esküdött. Az egyik az italporhoz való vízkeverés (épp csak a gázfejlődéshez elegendő), kupak-visszacsavarás, majd rálépés volt. A másik a pezsgőpor kinyalogatása, aminek következtében a műanyag göngyölegben tömbbé szilárdult a maradék, és végeredményét tekintve ott tartottunk, mint amikor valaki beletüsszent a kokócsíkba.

cigirágó,úgy mint apu

A negyedik termék, amely szintén ellentmondásosságával hívta fel magára a figyelmet, a cigirágó volt. Ez a legravaszabb termék, amivel valaha is találkoztam. Ugyanis arra született, hogy fenntartsa maga iránt az állandó keresletet. Remek ugyanis dohányzásról éppen leszokó függőknek, ugyanakkor az első lépés azon ovisok és alsósok részére, akik majd rászoknak a dohányzásra, később megkísérelnek felhagyni vele. Na, mivel? Természetesen cigirágóval. A cigirágót lehetett szívni, fül mögé dugni és kihívóan a mackómintás, rövid ujjú ing zsebébe ficcenteni. Bár rágóként élvezhetetlen volt, mégis ujjunk közé szorítottuk, és még az eggyel feljebb járó csajoknál is éreztünk esélyt kapcsolat kialakításra.

Olvasd el ezt is!
Olvasd el ezt is! Ez az, amit nem lehet megunni

Meg kell említeni a Csemege rágógumiról is, ami a hazai piacon az első felfújhatós volt, így a Nyugattól elzárt családokban hosszas tanulási folyamat előzte meg az első gumibuborékok megjelenését. Ez is főként exportra készült, így a legváltozatosabb formában kerülhetett a kezünkbe. Volt a rendőr gumibotjába töltött, közlekedési táblába szervesülő, pisztolyos és űrhajós. Egy azonban majdnem fennakadt a KERMI szitáján, mégpedig a Rolling Stones-os, amelynek emblémája esetében a forgalomba hozás megtiltása is felmerült, ám erre egy felvilágosodott munkatársnak köszönhetően nem került sor.

Kulisszatitkok

Az édességeket az egyes gyárakban az érzékszervi Minősítő Bizottsága vizsgálta. A speciálisan erre a célra kiválasztott szakemberek pontozták a termékeket, majd a végső pontszámnak megfelelően döntöttek például arról, támadásra indulhat-e a gumicumi, a frutti vagy éppen a macskanyelv (amelyen képződő szürkés bevonat az élvezeti értéket nem befolyásolja). A diabetikus édességek története is figyelemre méltó, hiszen a legenda szerint azért jelenhettek meg a piacon, mert Marjai József egykori miniszterelnök-helyettes is cukorbeteg volt. Még arra is ügyelt, hogy import diabetikus télapók és húsvéti nyulak is a boltokba kerülhessenek. A Mesesajt viszont a tejipar válasza volt az édesipar kihívására a gyermekek lelkéért folytatott küzdelemben. Bár még a KERMI egykori munkatársa is úgy nyilatkozott, hogy a kóstolásnál ez volt az egyetlen termék, amitől undorodott, mégis minden szülői ellenkezés dacára a csokis ízesítésű, négyszögletes sajt átütő sikernek bizonyult.

Itt a Márka, itta már ma?

A számonkérés hangja bújik meg a kérdésben, amire nem is kellett válaszolni feltétlen, hiszen aki Meggymárkát fogyasztott, annak arcán napokig megmaradt a skarlát bélyeg. Ennek magyarázata, hogy a Traubihoz hasonlóan ez is eredeti gyümölcsökből készült, és a cigánymeggyben található színezőanyag annyira erős volt, hogy napokig lehetett vele vámpírosat játszani. Megfelelően kellett kiválasztani az ivóbögrét is, mivel például az én sárgámon örökre szóló rózsaszín bevonatot képezett. A tömény cukrosat a legjobb volt tömény cukrossal leöblíteni. A Gyöngy, a Traubi, a Sztár Narancs, az ET-ÜD vagy a rumostea-szörp mind-mind erre szolgáltak.

playboy retró,retró,oldschool,cukrok,üdítők

A viszszafogott életérzést eleve alátámasztotta az általános kétdecis kiszerelés, amire a Sztár címkéje kicsit rá is játszott egy hamvába holt szupernovarobbanással, ami egyben az „á” betű ékezetét is képezte. Alatta lakonikus felirat: törv. védve, mintha bárki is akart volna valamit a Sztártól, bűnbandák lihegtek volna a nyomában vagy az Erdei Termék és Üditőipari vállalat akarta volna leiparikémkedni a természetazonos aromák titkát.

Olvasd el ezt is!
Olvasd el ezt is! Generation Lolka-bolka

A Gyöngy üdítőről meggyőződésem volt, hogy csak az üveget cserélgetik, és mindegyikbe ugyanannyi természetazonos aromát tesznek, mint például a Sztár narancsba vagy az ET-ÜDbe. Az eltérő színvilág és az üveg alján kicsapódó hordalék azonban meggyőzött, hogy eltérő fejlesztőcsapatok áldozatos munkájáról van szó. A szlogenje egy korai Geszti Pétert idéző gondolatfoszlány volt, amely így hangzott: „Soha jobb korty.”

Végül ejtsünk szót a rumostea-szörpről, a kölyökrumról! Jobb, ha a gyerek szervezete már idejében hozzáedződik a felnőttkorban művelt életelviselési technikákhoz (vö. gumicumi és cigirágó), ezt azonban úgy tették eladhatóvá, hogy szemérmesen csak mint a tea adalékát tüntették fel a sütőrumot. A kultikus kólaszörp egyszerre testesítette meg a nyugat iránti vágyat és a vágy bukását. Ugyanis nem volt a világon annyi szóda, hogy kellő hígítást biztosítson az üdítők Komár Lacijának.

Tovább olvasok
Így legyél az otthonod MacGyvere!

Emlékszel még a jó öreg Angus karakterére, aki egy svájci bicska és némi leleményesség segítségével minden necces helyzetből kivágta magát?

Victoria örömmel Dubajozik

Ne gondolj semmi rosszra!

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Egyéves előfizetés (10 lapszám) 9950 Ft helyett csak 4950 Ft. Így most 995 Ft helyett lapszámonként csak 495 Ft! Egyéves elofizetés(10 lapszám) 9950 Ft helyett csak 4950 Ft. 995 Ft helyett lapszámonként 495 Ft.

Csak 4950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem