A Hennessey már az 500 km/h-s álomhatárt célozza

Hennessey
Forrás: YouTube
Előfizetek

Az alapító szerint a Venom F5-nek jöhet össze elsőként az áttörés.

Tavaly mutatta be a Hennessey a Venom F5-öt, amivel nem titkoltan a szupersportautók piacát készül leigázni a gyártó. A 7,6 literes, ikerturbós V8-as hivatalosan 1600 lóerőt képes leadni, de iparági források szerint az amerikaiaknak már 2000-et is sikerült kihozniuk belőle speciális körülmények között.

Jelenleg a Koenigsegg Agera RS tartja a sebességi világrekordot, de John Hennessey állítása szerint ez már nem sokáig lesz így. Az alapító elmondása szerint papíron már képes a 482 km/h-ra a Venom F5, de a gyakorlatban ezt még nem sikerült bebizonyítania a szuperautónak. Erre jövőre lesz lehetősége a modellnek, hiszen 2019-ben kezdődik az F5 tesztelése, ami a Hennessey reményei szerint az 500-as álomhatár túllépésében fog kicsúcsosodni.

A dolognak persze nem sok értelme van, inkább presztízs szempontjából fontos a gyártónak, hogy legyűrjék a svéd kollégákat. Amint ez sikerül nekik, beszámolunk róla, addig is nézzetek meg egy szexi galériát arról a lányról, aki szintén rajong a sebességért.

Tovább olvasok
Brit tudósok szerint Bella Hadid a világ legszebb nője

Illusztrációnkon Kate Compton szerepel.

A Csillagainkban a hiba írójának regénye alapján készült sorozat debütál az HBO-n

Az Alaska nyomában című minisorozat október 19-én lesz elérhető az HBO GO-n, az HBO csatornán pedig november 1-jén kerül adásba.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Egyéves előfizetés (10 lapszám) 9950 Ft helyett csak 4950 Ft. Így most 995 Ft helyett lapszámonként csak 495 Ft! Egyéves elofizetés(10 lapszám) 9950 Ft helyett csak 4950 Ft. 995 Ft helyett lapszámonként 495 Ft.

Csak 4950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem