A legeslegnagyobb zabálás

kaja,bede,bede márton,evőverseny
Forrás: Edgar Castrejon / Unsplash
Előfizetek

Már nagyjából egy teljes évtizede éljük a Táplálkozás Korát.

Valószínűleg nem tudod, kicsoda Mark E. Smith, a meghatározó jelentőségű angol posztpunk együttes, a The Fall énekese és diktátora, viszont valószínűleg azonosulni tudsz számtalan életbölcsessége közül azzal, hogy: „nem értem, miért beszél mindenki kényszeresen arról, hogy mi a faszt evett tegnap ebédre. Mintha valami kibaszott óvodában lennénk”.

És ha csak beszélne róla, még nem lenne olyan nagy a baj. Nincs az a folyamatosan járó száj, ami elől ne lehetne elmenekülni, vagy a végső esetben, teljesen sarokba szorítva, egy péklapáttal beverni. A világ azonban nemcsak beszél a tegnapi ebédről, hanem dokumentálja a mait is, aztán feltölti az Instagramra, ahol meg kell nézni egyszer, aztán mivel az Instagramja össze van kötve a Facebookjával, ott még egyszer, majd minden egyes „jól néz ki!” kommentnél még egyszer, még egyszer és még egyszer.

A más által elfogyasztott élelmiszerek tömegét nem tudjuk kizárni az életünkből. Ami pedig még elviselhetetlenebbé teszi a futószalagos szusiéttermekhez hasonlóan végtelenül elénk járuló ételsort, az az egész teljes uniformizáltsága. Több ezer képet kellett már végignéznem közeli és távoli ismerősök különböző étkezéseiről, de olyat még egyet sem láttam, hogy valaki azt dokumentálta volna, hogy hajnali kettőkor, közepesen részegen áll a hűtő előtt, egyik kezében egy szál kolbásszal, másikban egy egész téglányi vajjal, mindkettőn jól látható harapásnyomokkal.

A Táplálkozás Korának ugyanis megvan a maga esztétikája, amit az is ismer, akit úgy egyébként nem kapott el a gasztrománia. A dél-francia megvilágításban, kopott faasztalon lefényképezett süteményt, a high-end Michelin-csillagos étteremben fotózott, csak a képaláírás alapján azonosítható fogást, vagy az ízlésesen tálalt, de azért zsírtól csöpögő hamburgert mindenki látta már legalább százszor. Nem a képek minőségét akarom elvitatni, sőt, azt sem, hogy ezek mind finom ételek, amiket én is szívesen fogyasztok. Csak azt mondom, hogy a férfiembernek még a Táplálkozás Korában sem szabad beállnia a sorba és úgy csinálnia, mintha erről szólna az evés.

Nincs az a piperkőc, aki ne érezné magát jól otthon valami lecsoffadt gatyában és egy olyan trikóban, amit valami régi barátnőtől hozott el, és varázsához csak hozzátesz, hogy előzőleg egy másik férfié lehetett. Ugyanez a helyzet az evéssel. Van, amikor a férfinak jólesik művészien megkomponált salátát ennie, és van, amikor csak három marék gumicukrot kér. És a három marék gumicukornak minden egyes eleme lényeges: a három, mert a sok bizony élvezetet is jelenthet, a marék, mert kézzel enni mindig nagy élmény, és a gumicukor, mert szemetet zabálni különös elégedettséggel telíti el a férfit, még ha ennek a telítődésnek másnap, vagy harminc év múlva meg is lesz a böjtje.

Az előző mondatból a legfontosabb szó a zaba volt. Ahogy a Facebookon nem jönnek szembe hűtőből kimarkolt, harapásnyomos vajtéglák, ugyanúgy nem használja szinte senki ezt a csodálatos szót még most sem, amikor állítólag a Táplálkozás Korát éljük. Nem mintha nem zabálnánk. A disznóvágásoktól kezdve tulajdonképpen minden családi vendégségig a közös étkezések sokkal kevésbé szólnak a minőségről, mint a mennyiségről, csak sajnos a mennyiséget nem divatos az internet széles nyilvánossága elé tárni.

Pedig az evés élményének a mennyiség legalább olyan fontos eleme, mint a minőség. Jó, ha az étel finom, de az még jobb, ha sok van belőle. Egy finom falat is kéjes elégedettséget tud okozni, de ne csináljunk úgy, mintha a túlzabálás, majd a több órán át magatehetetlenül fetrengés ne lenne hatalmas élmény. És ha már így magunk közt vagyunk: tegye fel a kezét, aki nem szereti elégedett fingással kiereszteni a gőzt.

Büszkén vallom, hogy szeretek zabálni és ennek felvállalását csak javasolni tudom férfitársaimnak. A versenyszerű betegre zabálástól viszont mindenkit óvnék: én pont azért próbáltam ki egyetlenegyszer, hogy neked ne kelljen.

Olvasd el ezt is!
Olvasd el ezt is! A dolgozó férfi lázadása

A versenyzabálásra egy szokatlanul hideg Rio de Janeiró-i napon került sor, amikor túl hideg volt a strandoláshoz. Előző este viszont nem volt túl hideg az utcán vedeléshez, ami közben valahogy a brazil por kilo éttermekre terelődött a szó. A por kilo éttermek svédasztalos rendszerben működnek, csak nem egy fix összegért lehet korlátlanul enni, elnézést, zabálni, hanem minden egyes összeválogatott tál ételt le kell mérni, aztán a végén ezek összsúlyának függvényében fizetni. A beszélgetés gyorsan arra terelődött, hogy vajon mennyit tudnánk megzabálni, majd egy népéhez méltóan nagy testű dán lány megjegyezte, hogy szerinte ő többet, mint én.

Ekkor már a sokadik Caipirinhánál tartottunk és a riói utcai Caipirinhákból soha nem spórolják ki a nádpálinkát. Így hát az egyetlen elképzelhető választ adtam és gúnyosan felhorkantam. Fogadjunk, mondta a dán lány. Jó, vágtam rá én. Kezet fogtunk, és megállapodtunk, hogy a tét csak annyi legyen, hogy aki veszít, az állja a nagy zabálás számláját.

bede márton,hegedűs márton,evőverseny,zabálás
forrás: Hegedűs Márton

Másnap, másnaposan már semmi kedvem nem volt az egészhez, de nyilvánvaló volt, hogy ez nem az a helyzet, amiből ki lehet hátrálni szégyenteljes arcvesztés nélkül. Az előző esti fogadás több szemtanúja kísért el minket a legközelebbi por kilo helyre, ahol a versenynek csak két szabálya volt: egy órán át lehet zabálni és utána is tilos hányni. Borzalmas volt, de 1,7:1,5-re nyertem. Kilóban, természetesen. Az utolsó percekben betolt gyümölcstállal tudtam csak átvenni a vezetést, és ki tudja, mi lett volna az eredmény, ha a dán lány jobban taktikázik és nem pakolja magát tele nehéz tésztaételekkel.

Több mint egy napig nem tudtam még ételre sem nézni. Még a következő napokban is volt egy enyhe ételundorom és attól tartottam, hogy talán egy életre elment a kedvem az evéstől. Aztán szerencsére minden visszaállt a régibe és ismét megjött a kedvem a zabáláshoz. Máshogy nem is lenne érdemes élni a Táplálkozás Korában.

Tovább olvasok
Victoria örömmel Dubajozik

Ne gondolj semmi rosszra!

Húzd fel Jézus cipőjét!

A tizenharmadik apostol szerint annak idején Jézussal mindenhová gyalog jártak, ezért nincs kövér apostol. De cipőről egy szó sem esett.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Egyéves előfizetés (10 lapszám) 9950 Ft helyett csak 4950 Ft. Így most 995 Ft helyett lapszámonként csak 495 Ft! Egyéves elofizetés(10 lapszám) 9950 Ft helyett csak 4950 Ft. 995 Ft helyett lapszámonként 495 Ft.

Csak 4950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem