Üzenet a világűrbe - Záros határidőn belül választ kaphatunk az idegenektől

Üzenet a világűrbe - Záros határidőn belül választ kaphatunk az idegenektől
Forrás: Gizmodo
Előfizetek

Stephen Hawking megkezdte az aggódást.

Ha létezik rajtunk kívül civilizáció valahol, az nagy eséllyel elpusztít majd minket, amint tudomást szerez a létezésünkről. Stephen Hawking gyakran hangoztatja ezt, szerinte nem annyira jó ötlet felhívni magunkra a figyelmet a világűrben. A spanyol kutatókat azonban nem lehet csak úgy megfélemlíteni, ők nemrég egy "közeli", lakhatónak hitt exobolygóra küldtek üzenetet nemrég, amire becsléseik szerint már 25 éven belül válasz érkezhet.

Olvasd el ezt is!

A megcélzott planéta, a GJ-273b közel háromszor akkora, mint a Föld, a fénynek pedig 12 évre van szüksége ahhoz, hogy elérje. Meglehetősen strébernek állítottuk be magunkat az idegeneknek, hiszen a 10 másodperces zeneszámok mellett matematikai és tudományos számításokat küldtünk a világűrbe.

gif

A spanyolok nem bízzák a véletlenre a dolgot, jövőre ugyanis ismét kiküldik a kozmikus meghívókat. Az áprilisi turnushoz ráadásul konkrét válaszidőpontot (2043. június 21.) is megadnak majd, úgyhogy ha szorult egy minimális tisztelet az alienekbe, akkor nem késnek egy fénypercet se.


Az univerzum legszebb nője:

Nézd meg a galériánkat> 10 kép
Dél-afrikai démon! Miss Universe legszexibb képei
Steve-O triatlonnal ünnepelte szülinapját és józanságát

“Eldöntöttem, hogy életem legjobb formájába kerülök. Lehet, hogy öreg vagyok, de rohadt egészséges.”

Magyar srác lett a "legjobb külföldi séf" a Washoku World Challenge versenyen

A japán gasztronómia legjelentősebb eseményére már bekerülni is nagy dolog.

Bitang meccsekkel indul a Bajnokok Ligája csoportköre

A Liverpoolra, a Romára és a Tottenhamre is kemény meccs vár az első fordulóban.

Elon Musk mindenképp összekötné az agyunkat egy számítógéppel

Igazi sci-fi-koncepción dolgozik a SpaceX főnöke.

Olyan fényes ez a verda, hogy szinte már láthatatlan

Ezen a fotón rugózik mostanában az internet.

3 lapszám most csak 1500 Ft! Fizess elő 09.30-ig és a JOY-Napok kuponos lapszám is közte lesz!
Borító

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

50%-os előfizetői akció!

Csak 4950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem