”Az élet túl rövid ahhoz, hogy valaki más álmát éld.”

Hugh M. Hefner (✝ 91)
Tovább a playboy.hu-ra

A pornó sokkal veszélyesebb a fiatalokra, mint azt eddig gondoltuk

Elgondolkodtató az amerikai kutatás végeredménye.
Előfizetek

Elgondolkodtató az amerikai kutatás végeredménye.

Régen még DVD-n cserélt gazdát Michelle Wild valamelyik klasszikussá vált alakítása, de ha karcos volt a lemez, akkor azért nem volt ugyanolyan az élmény. Ma már nincsenek ilyen problémáik a fiataloknak, akik az internetnek hála bármikor nézhetnek pornót.

Ez pedig problémát jelent, az Amerikai Pszichológusok Szövetségének beszámolója szerint legalábbis erre következtethetünk a legutóbbi vizsgálatból.

Kutatásunk során arra jutottunk, hogy minél hamarabb kezd el egy fiú ilyen jellegű tartalmakat fogyasztani, annál nagyobb az esély rá, hogy később hatalomvágy uralkodik el rajta egy nővel való kapcsolat közben, ami akár szexuális erőszakhoz is vezethet.

Alyssa Bischmann és csapata 330 érettségi előtt álló fiatalt vett górcső alá, ők átlagosan 13 éves korukban találkoztak először pornóval. Az amerikaiak arra kérik a szülőket, hogy használják a gyerekekre specializált szoftvereket, hogy ne jöjjön túl korán a "megvilágosodás". A szakemberek abban bíznak, hogy az ehhez hasonló kutatási eredmények hozzájárulnak a szexuális erőszak visszaszorításához.


Ha már szóba került a pornó:

Nézd meg a galériánkat> 8 kép
Adriana Chechik őszintén mesél a pornós szakma rejtelmeiről
SI-lány: Iyonna Fairbanks, az egzotikus szépség

A dögös biztonsági őr, aki állatkertben dolgozik.

10 dolog, amit nem tudtál Lewis Hamiltonról

A címlapunkon szereplő Forma-1-es pilótáról rengeteg pletyka kering, pedig sokkal több van benne annál, éppen kivel jár.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

18
Figyelem
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A későbbiekben ne jelenjen meg ez az ablak, akkor is felnőtt leszek még.
Elmúltam 18 éves
Még nem múltam el 18 éves

50%-os kedvezménnyel fizethet most elő!

Csak 4950 Ft