Meglepő, de emiatt nem működnek a Tinderes kapcsolatok

Ha Tinderen próbálod megkaparintani a nagy Ő-t, van egy rossz hírünk.
Előfizetek

Ha Tinderen próbálod megkaparintani a nagy Ő-t, van egy rossz hírünk.

Olvasd el ezt is!

A Kansasi Egyetem kutatása szerint ugyanis a kapcsolat nem lesz túl sikeres. Ennek oka az lehet, hogy a személyiség sokkal fontosabb egy kapcsolatban, mint a külső. A szakértők szerint azok ugyanis, akiket a kinézetük miatt hívnak randira, nem lesznek már sokkal vonzóbbak a találkozás után.

A kutatók 65 ismeretlent osztottak 3 csoportba, majd különböző feladatokkal látták el őket. Például 10 képet kellett értékelniük a vonzalom alapján, aztán találkozniuk kellett a képeken szereplőkkel. A randi után pedig értékelniük kellett a partnert arra vonatkozóan, mennyire tartották őt kedvesnek, karizmatikusnak, okosnak és viccesnek.

Az eredmények alapján a külsőleg vonzó emberek nem tudtak még vonzóbbá válni a találkozók során.

„A jó kommunikáció a kapcsolat fontos része, azonban ha ez nem működik, akkor a korábban vonzónak titulált ember veszít a vonzalmából is”

- árulta el Jeffrey Hall, a kutatás vezetője.

Szóval ha jól nézel ki a profilképeden, nem biztos, hogy sikerül komoly kapcsolatot kialakítanod a nőkkel.


Ha pedig már a randizásról beszélünk, az esélyed a sikerre úgy is növelheted, ha ezek közül a randihelyszínek közül válogatsz!

Nézd meg a galériánkat> 7 kép
7 alternatív randi helyszín, amit érdemes kipróbálnod
Justin Trudeau zokniforradalma újabb mérföldkőhöz ért

C3PO és R2D2 után úgy érezte, van még ebben.

A szexi pilótanő az extrém sportokban is nagyon ott van

Eva Claire Marseille csak úgy habzsolja az életet.

Wonder Womannel robbanthat bankot Mundruczó Kornél

Bradley Cooper oldalán tűnhet fel a csodanő.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

18
Figyelem
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A későbbiekben ne jelenjen meg ez az ablak, akkor is felnőtt leszek még.
Elmúltam 18 éves
Még nem múltam el 18 éves

Most féláron fizethet elő egész évre!

Csak 4950 Ft