6 nő őszinte vallomása a legfurcsább indokokról, amik szexhez vezettek

Nem mindennapi sztorik következnek.
Előfizetek

Nem mindennapi sztorik következnek.

A szex olyan, mint a győzelem a sportban, nem kell megmagyarázni. Beszélni viszont érdemes róla, a legtöbben meg is teszik ezt minden további nélkül. Most éppen hölgyek tesznek őszinte vallomást a legfurcsább indokokról, amiknek köszönhetően orbitális orgazmusban volt részük.

Domi:

Egy buliban találkoztam a sráccal, akinek (becézve) ugyanaz volt a keresztneve, mint nekem. Arra gondoltam, milyen jó sztori lesz ez majd 60 év múlva, meg hát az is felizgatott kicsit, hogy a saját nevemet üvölthetem az ágyban.

Ági:

Nagyon félreértett, azt hitte, bejön nekem, pedig erről szó sem volt. Hajnali háromkor megjelent a szállodai szobám ajtajában. Nem küldtem el, és később nem is bántam meg a dolgot.

Vanda:

Nagyon régóta barátok voltunk, de abban az évben elfelejtettem neki ajándékot venni a születésnapjára. Ez tényleg nagyon kínos volt, mert együtt nőttünk fel. Improvizálnom kellett, úgyhogy berántottam a takarók közé.

Réka:

Aznap szakítottam az exemmel, de nem volt kedvem otthon fagyit nyalva búslakodni. Megnéztem egy epizódot a Szex és New York című sorozatból, és Samantha Jones megihletett…

Klári:

Ugyanolyan parfümöt használt, mint az exem.

Anna:

Meccset akart nézni, de én ki nem állhatom a sportot. Muszáj volt elvonnom a figyelmét.


Kedved szottyant egy kis nézelődéshez? Parancsolj:

Nézd meg a galériánkat> 9 kép
6 nő őszinte vallomása a legfurcsább indokokról, amik szexhez vezettek
Justin Trudeau zokniforradalma újabb mérföldkőhöz ért

C3PO és R2D2 után úgy érezte, van még ebben.

A szexi pilótanő az extrém sportokban is nagyon ott van

Eva Claire Marseille csak úgy habzsolja az életet.

Wonder Womannel robbanthat bankot Mundruczó Kornél

Bradley Cooper oldalán tűnhet fel a csodanő.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

18
Figyelem
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A későbbiekben ne jelenjen meg ez az ablak, akkor is felnőtt leszek még.
Elmúltam 18 éves
Még nem múltam el 18 éves

Most féláron fizethet elő egész évre!

Csak 4950 Ft