Beszállunk harmadiknak...
Ugye már benned is felmerült? Persze kiben nem. A legtöbb esetben azonban már az első szakaszban bedől a terv.
Nyina, a szexszel foglalkozó blogtér egyik igen aktív tagja külön bejegyzést szentel a hármas felállásnak. Ami ugyan rövid, mégis meglehetősen tanulságos, világosan kiderül, hogy mit is várnak el a nők egy ilyen szituációtól.
„Nem tudom, a hármas szex orgiának nevezhető-e, mindenesetre azt tudom, hogy sokakat megbotránkoztat. Én speciel imádom, ha két szép férfitest összesimul. A pasik ugyanígy vannak két szép női testtel, úgyhogy nem hiszem, hogy perverzió volna eme vonzódásom. Én bekattanok, ha ilyet látok. Felmegy az adrenalinszintem és »szexszexszex« – ez kezd zakatolni a fejemben. Sajnos élőben ehhez a látványhoz még nem volt közöm, pedig odaadnám a fél karomat érte. Az igazi hármas szex ilyen lehet: két biszex férfi és egy – mindegy milyen, jelen esetben hetero – nő. Amikor mindenki mindenkire gerjed. E fenti teória alapján nekem nem igazi hármas szexhez volt szerencsém. Inni kell. Sokat kell inni. Ez az alap. Én a pasimmal voltam és egy közös barátunkkal, amikor történt. Ittunk. Sokat. Aztán felmentünk az albérletbe. A nappaliban kötöttünk ki, a franciaágyon. Csak arra emlékszem, hogy a pasim felszólította a másik srácot: vetkőzz! (Igen, neki voltak biszex hajlamai.) És aztán nekem estek. Merthogy ebben az esetben én voltam a központi figura. Annál az érzésnél, hogy egy férfi kíván, csak egyvalami jobb: ha két férfi kíván. Nem szeretem az anális szexet. Magában nem… De talán eddigi életem csúcspontja volt, amikor két férfi hatolt belém. Abba is hagyom az írást, mert ha erre gondolok, elkezd remegni a kezem. (…) Imádom a szexet, és kész” – írja a lány, valószínűleg teljesen őszintén. Ezek után, a zavarba ejtő félreértéseket megelőzendő, úgy döntöttünk, nem kockáztatunk, és egy rutinos harmadik játékoshoz fordulnunk.
Harmincszor volt harmadik
Persze nem volt egyszerű feladat megtalálni a megfelelő idegenvezetőt. Egy kávéházban beszéltük meg a randevút. A srác egyébként 28 éves, menedzser egy multinál, és hobbija a szex. Sok mindent kipróbált már, de az egyetlen, ami igazán megfogta, az a hármas felállás. Évek óta űzi a műfajt, párokhoz csatlakozik szerte az országban. Jelenleg hat párhoz jár rendszeresen, ahogy ő fogalmaz, mókázni.
„Valamikor 2004 végén, egy csúnya szerelmi csalódás után kaptam rá az édeshármas ízére. Korábban is voltam már két lánnyal, de nem jelentett különösebben nagy élményt. Akkor viszont az egyik haverom bedobta a közösbe a csaját. Partiba vágtuk, baromira élveztem. Később rendszer lett belőle. A csaj egyszerűen imádta, ha kefélik, minél többen, annál jobban bezsongott. Úgy fél évig ment ez az összejárás, aztán a csaj egyszer csak besokallt. Talált valami fickót, akibe fülig beleesett, így szétesett a banda… Én viszont annyira rákaptam a módira, hogy elkezdtem keresgélni. Jó néhány hónapig nem volt semmi, aztán összejött az első párocska. Jót szórakoztunk. Majd egymás után jöttek a kalandok. Azóta úgy 30-35 párral sikerült összegabalyodnom. Úgy gondolom, elég sok a tapasztalatom.”
Keress, kutass!
Hogyan érdemes hozzákezdeni? – szegeztük a kérdést Gábornak, aki hírének megfelelően pontosan és precízen tárta elénk a hármas szex alapszabályait. „Sok helyen lehet ismerkedni, de a leghatékonyabb és talán a legegyszerűbb is az internetes párkeresés. Egy izgalmas névvel érdemes körberegisztrálni a magyar szexpartnerkereső oldalakat. Négy-öt viszonylag jól működő site van a piacon, úgyhogy ez időben sem jelent túl sokat. Azt mondtam, hogy izgalmas névvel, bizony, már ez sem mindegy, hiszen egy trágár szó vagy egy, hogyan is fogalmazzak, nemi közösülésre buzdító regisztrációs név nem túl megnyerő a harmadik felet keresgélő párocskák számára. Itt kell megjegyeznem, hogy a potenciális jelöltek többsége 30 és 40 között van, és nagy részben az értelmiség soraiból kerülnek ki. Nem tudom, miért van ez, de tényleg főként diplomásokkal lehet hármasban ágyba bújni. Talán egy ilyen kapcsolathoz már szükség van némi intelligenciára is, de hangsúlyozom, nem végeztem szociológiai kutatásokat. Visszatérve a választható júzernévre, valami izgalmas, érdekes, szexis nevet kell választani, olyat, ami nem tolakodó, mégis valamilyen módon utal a vágyainkra. A saját regnevemet most nem fogom elárulni, ám néhány tippet azért adhatok. A szexipasi, jófiú, ügyes srác típusú regek általában nyerők, a meqraklak, keményfarok vagy az analizátor viszont tuti vesztesnek számít. Ezek igazi lúzerek, normális emberek nem állnak szóba az ilyennel!” – mondja cinikus mosollyal.
„Fontos, hogy a reglapra legyen feltöltve kép is. Senki nem szeret felesleges köröket futni, ráadásul a tapasztalatok azt mutatják, a fotós regisztrációra körülbelül tízszer annyi kattintás érkezik, mint azokra, amelyek kép nélkül kínálgatják a tulajdonosukat. Nem javaslom azonban az arcos kép feltöltését, különösen akkor nem, ha amúgy kapcsolatban élünk és csak a szexuális életünk színesítésének okán ugranánk bele egy édeshármasba. Képzeld csak el, felcsúszik a csajod a netre, és meglát, ahogy egy szál alsógatyában billegsz a kamerának, miközben harmadiknak kínálgatod magad idegeneknek. Ez válóok lehet, jogos válóok. Szóval tessék csak vigyázni! Arról nem is szólva, hogy ami egyszer felkerül, még ha törlöd is, soha nem tűnik el a netről, így a képpel további visszaélésekre is van lehetőség. Összegezve, azt javaslom, arc nélküli, alsógyatyás fotót tolj a lapodra. Így legalább nem árulsz zsákbamacskát. Ha bejön a tested, az ábrázatoddal már nem lesz baj. Hidd el! Ez a műfaj nem pofára megy. Ám a farkadat itt sem illik mutogatni, nem is igazán jön be, úgyhogy nem érdemes. A fotókat egyébként érdemes valami profival elkészíttetni. Nekem ez harmincezremben van, de megérte. A divatos ruhára is költünk, akkor pont arra ne áldoznánk, amit pajzsként tolunk magunk előtt? Ez egy húspiac, az kel el, aki jól néz ki. A fotó pedig sokat segíthet az arculatépítésben” – állítja határozottan a menedzsersrác.
Kapcsolatban
A gördülékeny kapcsolattartás érdekében érdemes beszerezni egy kizárólag erre a célra fenntartott mobilt és egy prepaid kártyát. Így bátrabban adhatod meg a számodat is. Nem árt egy messenger postafiókot is létrehozni. Egyrészt ezen mehet a levelezés, majd később, ha oda jutsz, az online kommunikáció is. De mondanom sem kell, itt sem árt megőrizni az inkognitót. Használj fantázianeveket!
Helyek, ahol érdemes regisztrálnia:
www.e-parosito.hu
www.talalka.hu
www.randivonal.hu
www.parom.hu
www.eropolis.hu
www.lovebox.hu
Képzeld csak el, felcsúszik a csajod netre, és meglát, ahogy egy szál alsógatyában billegsz a kamerának, miközben harmadiknak kínálgatod magad idegeneknek. Ez válóok lehet, jogos válóok.
Összeállította: Ribánszky Zsolt
Címkék: szex sex harmadik édes hármas
2010. 06. 07. 07:01:00 | Frissítve: 2010. 06. 07. 13:19:29 |
HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
Kapcsolódó cikkeink
- JOY: Keleti szex! 7 keleti bölcs szexuális tanítása! 1. rész
- CKM: Anális szex - Szextippek hátulról!
- CKM: Szex és függőség - Szexfüggő vagy?
- JOY: Ciki vagy menő az otthoni sztriptíz?
- JOY: Ők mondták! Íme a férfiak kedvenc pozitúrái!
- JOY: Lelepleztük a férfiakat! Ezt el kell olvasnod!
- JOY: 9 meglepő rejtély és 10 extra titok a férfiakról és a szexről!
- JOY: Akarod tudni!? Sokkoló adatok a pasik hűségéről!
- JOY: Férfiak és a fétis
- JOY: Miért és milyen mocskos szavak izgatják fel a férfiakat?
Értékeld!































































