Playboy konyha – Dupla babfőzelék

Előfizetek

Sok randikajáról írtunk már, melyekkel gördülékennyé tehetjük az ismerkedés rögös útját. Most itt egy étel, ami az első alkalmakkor nem túl szerencsés még. Későbbiekben, összeköltözés előtti próbának kiváló.

Kép

Mikor úgy érezzük megnyíltunk egymás előtt és eltudjuk engedni magunkat és galambjainkat.

A babokat mosás után be kell áztatni 3-4 órára. A tarkababot a füstölt alaplébe vagy egy darab füstölt bőrrel vízben tegyük fel főzni. A fehér babot tiszta vízben főzzük. Mindkét edénybe dobjunk egy-egy babérlevelet és éppen csak gyöngyöztetve főzzük puhára. Sózni csak akkor, ha már szinte készen van, így könnyebben puhul.

Kép

Ahogy elkészültek jöhet a végső művelet. Egy- két gerezd apróra vágott fokhagymát óvatosan futtasunk meg vajon. Szűrjük le a fehér babot, a levét megőrizve. Adjuk hozzá a fokhagymás vajat, egy evőkanál tejfölt, néhány csepp mustárt és szórjuk meg némi fehérborssal. Turmixoljuk le, sűrűsségét állítsuk be főzőlevével, legyen főzelékszerű, a végén pedig keverjünk el benne egy diónyi hideg vajat. A tarkáról is öntsük le a vizet, dobjunk rá vajat és forgassuk át vele. Tálaláskor tegyünk a tányérra a fehér részből, rá az egész babszemeket és szórjuk meg apróra vágott zellerzölddel. Köretnek mehet bármi szimpatikus, én most egy jó grillkolbászt sütöttem mellé. Ehhez a főzelékhez én egy könnyed vöröset tudok elképzelni, borban.

Kép

Hozzávalók 2 főre:

150 g tarkabab

150 g fehér gyöngybab

Füstölt alaplé vagy egy darab füstölt bőr

Tejföl

Fokhagyma

Mustár

Vaj

Babérlevél

Fehérbors

Zellerzöld

szöveg, képek: Vidra Péter

Irina Shayknál senki nem korongozik szexibben

A híres filmjelenetet megidézvén szexiskedik az orosz modell

A golfautók Mercedese

Ami történetesen egy Mercedes. És tényleg döbbenetes.

Playboy sikerkurzus – A harmadik fájdalom

A Playboy segítségével most megtanulhatod, hogy miként lehetsz sikeres a munkádban és az életedben

Irén sejtelmesen szereti

Irene Hoek a hollandok kedvenc Playmate-je, most egy fullasztóan erotikus sorozatban mutatja meg testét

A legféltettebb testrészét varratja fel Kerry!

Kések általi önbizalom növeléssel próbálkozik a magyar sztár

Fizess elő még ma!

Előfizetek

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Egyéves előfizetés (10 lapszám) 9.950 Ft helyett 50% kedvezmennyel csak 4.975 Ft! Playboy Karácsonyi Akció

Csak 4975 Ft

18
Figyelem
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A későbbiekben ne jelenjen meg ez az ablak, akkor is felnőtt leszek még.
Elmúltam 18 éves
Még nem múltam el 18 éves