Franciaország betiltja a műanyag poharakat

Előfizetek

Európai szomszédaink a tálcákra és az evőeszközökre is lesújtanak, a jogszabály a tervek szerint 2020-ban lép hatályba.

Az AP hírügynökség beszámolója szerint az indítványt szeptemberben fogadták el a francia döntnökök, céljuk, hogy műanyag helyett környezetbarát alapanyagokból készüljenek ezek az eszközök.

A francia törvényhozás júliusban tiltotta be a műanyag zacskókat, azóta több ország is követte Francois Hollande-ék példáját. Az elképzelés kifejezetten dicséretes, tennünk is kell környezetünk megóvásáért, főleg annak tükrében, hogy nemrég kiderült: a tudósok elszámolták a metánkibocsátást, sokkal több káros gázt bocsátanak ki a Föld országai, mint eddig gondolták.

Kép

Vannak persze olyanok, akik fanyalognak a mostani döntésre, iparági lobbisták szerint az intézkedés szembemegy az Európai Unió vonatkozó jogszabályaival. Néhányan már az apokalipszist vizionálták azt kérdezve: mi lesz a következő? A sajtburger…?

Ezért a látványért megéri az életünket kockáztatni

A jövő vonata az űrutazás, ami jelenleg még hordoz némi veszélyt magában, de cserébe olyan a kilátás, hogy mindenért kárpótol.

A meztelen igazság – Pamela Anderson

A Baywatch leghíresebb parton futó nőjével várjuk a folytatást.

87 az új 17?

A magát szexinek képzelő nagyi kipörgeti az utolsó éveket

Fizess elő még ma!

Előfizetek

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Fizess elő egy évre 50% kedvezménnyel, lapszámonként 995 Ft helyett 495 Ft-ért!

Csak 4950 Ft

18
Figyelem
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A későbbiekben ne jelenjen meg ez az ablak, akkor is felnőtt leszek még.
Elmúltam 18 éves
Még nem múltam el 18 éves