A második randi az új első randi?

Előfizetek

Sokan gondolják úgy, hogy az első randin van a legnehezebb dolguk. Aztán később kiderül, hogy nem is kellett volna úgy ráparázni.

A másodiktól viszont már jobban kell tartanod és jogos a félelmed. Azt is elmondjuk, miért.

A második randi olyan, mint egy állásinterjú

Az elsőre tökéletesen fel tudsz készülni. Az tény, hogy van rajtad nyomás, de kisebb, mint a következőn. A második randin többszörösére emelkedik a stressz, pont úgy, mint amikor munkát keresel és elmész a második körre. Találkozol a HR-essel, tesztet írsz, furcsa kérdésekre válaszolsz.

Kissé csökken az izgatottság

Az első randira nagyon készülsz, a másodikra már kevésbé, hiszen tudod, mit várhatsz, nem most látod először a nőt és valószínűleg az összes kedves és csajozós szöveged elsütötted az első találkán.

A helyszín fontos

Mehettek az első helyszínre, de sokkal jobb, ha új helyet nézel ki, ami izgalmasabb és romantikusabb az előzőnél. Tehát elég sokat kell agyalnod, hogy másodjára is elbűvöld a nőt.

A szándékaid lelepleződnek

Az első randit lehet, hogy te nem is randinak érzed, mert az egyik barátnődnek éppen lelki problémája volt, te elhívtad egy kávéra, ő pedig arra gondolt, hogy többet akarsz. Épp ezért nem hívod el többször. De a második randin mindketten tisztábban láttok, a nő is tudni fogja, hogy valamit akarsz tőle.

Az igazi éned is megmutatkozik

Itt már nem figyelsz annyira az apróbb részletekre. Az első találkozón te lehetsz Mr. Tökéletes, de a másodikon már kevésbé fog menni a szerep eljátszása.

Mi van a szexszel?

Az első randin nagy eséllyel külön alszotok. A másodikon is elég nagy erre az esély, hiszen a nők ilyenkor még korainak tartják. Viszont ha mégsem a forgatókönyv szerint haladtatok és az első estén megtörtént, aminek meg kellett történnie, a másodikon jön az ismerkedés…

Ki kell takarítanod a lakásod

Azért nem árt felkészülnöd arra, hogy nálad tölti az éjszakát a kiszemelted. Pakolj össze, takaríts ki, főleg akkor, ha korábban már volt nálad a csaj (elég kínos, ha a pizzásdoboz még mindig ott aszalódik a konyhapulton).

Madonna smárolt Michael Jacksonnal

Ezt az infót eddig csak Madonna barátai tudták, de most egy kis énekelgetés közben kikotyogta a sztár

A seggnagyhatalom ismét zászlóshajót választott

Mutatjuk a 2016-os Miss BumBum verseny díjnyertes fenekét.

Meghalt John Lennon!

Sajnos ez egy 36 éves hír, de a mai napig komoly hatása van, ha elhangzik. Pedig az idő mindenre megoldás – szokták mondani – mégis, ebben az esetben ez máshogy van. Meghalt John Lennon a Beatle, az aktivista, a szemüveges hippi, aki mindig meztelenül pózolt valahol a 70-es években.

Végre! Fail Army csak csajokkal

A szerkesztőségünk egy dologban hagyománytisztelő. És az a Fail Army!

Már 40 ezer követőnk van Instán! Köztük vagy?

Ne habozz bekövetni a Playboy Instagram-oldalát! Ennyi ember nem tévedhet!

Fizess elő még ma!

Előfizetek

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Egyéves előfizetés (10 lapszám) 9.950 Ft helyett 50% kedvezmennyel csak 4.975 Ft! Playboy Karácsonyi Akció

Csak 4975 Ft

18
Figyelem
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A későbbiekben ne jelenjen meg ez az ablak, akkor is felnőtt leszek még.
Elmúltam 18 éves
Még nem múltam el 18 éves