Playboy Interjú - Quentin Tarantino

becstelen brigantyk,kutyaszorítóban,oscar-díj,golden globe,arany pálma,quentin tarantino,ponyvar
Előfizetek

Sokan sokszor vágták a fejéhez, hogy tulajdonképpen nem is jó rendező, csak jó szemű vágó, aki gyilkos humorral és pattogó ritmusérzéssel passzítja össze, amit a filmlexikonból összelopott...

Aranypálmával, Golden Globe-bal, Oscarral a zsebében ezen persze ma már akkorát hahotázik, hogy beledördül az azúr Földközi-tengeri ég, de a szemében még mindig ott rebben a suta kamasz, akinek fáj, ha megkérdőjelezik. Máig nem érti, miért nem bocsánatos bűn, ha egy gyerek issza, zabálja a mozit, aztán mikor felnő, eljátszik azzal, ami megfogta. Hát nem mindannyian erre vágyunk? Vagy ennyire irigyeljük azt, aki meri?

Saját bevallása szerint legsajnálatosabb tulajdonsága a legnagyobb erénye: gyorsabban gondolkodik, mint amennyire a szája jár. A kérdéseket lecsapja vagy csak löki a választ. ADD-je van, legyint rá a pszichológus, Attention Deficit Disorder, vagyis képtelen lelassulni a világ tohonya gondolatritmusára, mert annyi impulzus tépi szét, hogy gyakran a sajátját is túlszárnyalja. Folyton villámok cikáznak a fejében, képek, hangok, ízek, illatok, félszavak. Ezekből rögtönzi sokkoló reakcióit, pördül idétlen, váratlan hallelujára a Cannes-i filmpalota piros szőnyegén, pattan fel egy beszélgetés kellős közepén és parádézik peckesen a Carlton Hotel halljából szmokingzakója gomblyukába csent piros rózsával délelőtt fél tizenegykor.
Quentin Tarantino becsületes brigantynak tartja magát, bár ezt nem mindenki osztja Hollywoodban. Knoxville-ről (Tennessee), ahol ír-indián vérből született, nem sok emléket őriz, mert kétéves korában szinte még kamasz anyjával Los Angelesbe költözött. Hamar kimaradt a suliból. Abból tengette magát, ami éppen adódott, és a fenekét verte a földhöz, amikor végre fölvették boltossegédnek egy videotékába, ahol aztán kazetta nem maradt tőle szárazon.

quentin tarantino
forrás: Getty Images

Mindig mindent tudott és mindenről véleménye volt, ami film, és boldog-boldogtalanra rá is zúdította Csak egy iskolázott profi hiányzott az életéből, aki segít formába önteni parttalan fantáziáját és kinyitja azt a rést, amin Manhattan Beachből át lehet kúszni Hollywoodba. Roger Averynek hívták az illetőt, ugyanolyan kerge, fiatal filmőrült volt, mint Tarantino, és ugyanabban a videotékában dolgozott. Első közös forgatókönyvük – Kutyaszorítóban (1993) – megfilmesítésére csak úgy tudtak pénzt szerezni, hogy eladták második közös könyvüket, a Tiszta románcot (1993), amelyről a magát becsületes brigantynak valló Tarantino útközben lefelejtette Avery nevét. Még együtt írták és Tarantino megrendezte a Ponyvaregényt (1994), melyért a duó írói Oscar-díjat, a film pedig Arany Pálmát nyert, aztán máig rejtélyes körülmények között szétváltak...

Mi az, amiért hatvan évvel a második világháború után pont ez a téma csiklandozta?

Mindig mindent úgy kezdek írni, hogy jön egy ötlet, sokszor csak egy villanás. Adott esetben az jutott eszembe, milyen klassz volna csinálni egy filmet a második világháborúról. És ennyi elég is volt. Mivel mindig zsánerfilmben gondolkodom, már jött is a következő ötlet, milyen jópofa lenne, hogy egy kis katonai alakulat elindul egy misszióra. Mindig ennyivel szoktam leülni írni, aztán hogy mi lesz belőle…? Most, ahogy elkezdett izgatni a téma, nyakig belevetettem magam a második világháborúba, hogy ráharapjak az ízére, és rájöjjek, tulajdonképpen mit is akarok kezdeni vele, hova is akarok kilyukadni...

De hogy merészkedett odáig, hogy megváltoztassa a második világháború végét?

Nem ez volt az alapötlet. Mikor végre leültem írni, fogalmam se volt, hol fogok kikötni. Mint író, az a legnagyobb erősségem, hogy nem szorítom keretek közé a fantáziámat. Látom a figurákat, és hagyom, hogy arra kalandozzanak, amerre akarnak. Ez a legtöbb forgatókönyvíró réme, itt ugyanis mindenki leblokkol, mert nem tudja, merre menjen tovább a sztorival. Ennél a filmnél eleve meghatározta az irányt a történelem, amit eredetileg abszolút tiszteletben akartam tartani. De egy ponton a fejemhez kaptam. Ácsi! Hát ezeknek a figuráknak fogalmuk sincs, hogy mit tartogat a jövő! Márpedig ha nem tudják, hogy végződött a második világháború, semmi nem köti őket a történelemhez, nem igaz? Ha létezett, márpedig létezett olyan német kiskatona, mint Fredrick Zoller, akkor Goebbels nyugodtan forgathatott győzelemittas propaganda-filmet abban a történelmi pillanatban, mikor már minden épeszű német tudta, hogy Hitler elveszti a háborút, és ugyanilyen felhajtással csinálhattak volna egy világra szóló premiert is Párizsban. Tehát a szereplőim olyan fokon nem kötelesek tisztelni a történelmet, hogy akár még meg is változtathatják a második világháború kimenetelét. Amit maga a vásznon lát, azért nem történt meg, mert a figuráim nem léteztek. Nekem csak az volt fontos, hogyha léteztek volna, olyat csináljanak, amibe nem lehet belekötni. Tehát: a végkifejlet hiteles.

A Becstelen brigantyk zsánerfilm, saját bevallása szerint a spagettiwestern lelki rokona, de más elemeiben is európai ihletésű. Milyen filmeket nézett végig az írás, illetve a forgatás előtt?

Jó sokat, de egyik se befolyásolt. Töménytelen második világháborús filmet, olasz piff-puffokat és egy csomó második világháborús amerikai propagandafilmet, amit többségében olyan európai rendezők csináltak, akik a nácik elől menekültek Hollywoodba. Főleg zsánerfilmeket néztem, hogy jól átitasson a stílus. Ihletet egyiktől se vártam, mert a második világháborús filmek zöme megfekszi az ember gyomrát. Csupa dráma. Ezzel a témával nem szoktak viccelni. Akkor még én se sejtettem, hogy ennyire el merem engedni magam, de a figurák fokozatosan átvették a hatalmat, én meg hagytam.

Hollywoodban már legenda, hogy valahányszor Tarantino befejez egy forgatókönyvet, örömünnepet tart. Ez most is így történt?

Amíg írok, mindig bezárkózom és kizárom a világot. Viszont amikor vége, kitör az örömünnep a Tarantino-rezidencián. Pukkan a pezsgő, folyik a bor, a sör meg a pálinka. Az a nap, mikor leütöm az utolsó betűt, szinte olyan, mintha egy filmet fejeznék be. Még egyszer átolvasom, legalább harminc példányban kinyomtatjuk, kötjük-fűzzük, hogy pofás legyen, és elkezdem hívogatni a haverokat, hogy jöhetnek, megsült a pecsenye. Aznap mindig tárva az ajtó, libasorban jönnek a delikvensek, és viszik, mint a cukrot. Robert Rodriguez, Paul Thomas Anderson, Ric Linklater, Edgar White mindig kap belőle, de az első két példány vallásosan Harvey Weinstené és Lawrence Benderé. És persze adok olyan barátaimnak is, akiknek közük sincs a szakmához. Mikor elolvasták, sorra fölhívnak, van, aki anyázza, van, aki dicséri. Én mindig mindenkit udvariasan végighallgatok, de azon a ponton már nem nyúlok bele a könyvbe.

quentin tarantino
forrás: Getty Images

És akkor jött Brad Pitt, mert kellett egy húzónév…

Nem akkor jött, hanem jóval előbb, és itt engedjen meg egy rövid kitérőt. Maguk, riporterek, óriási félreértésben vannak. Mindig azzal nyúznak, adjam meg a kívánságlistámat, milyen sztárokkal szeretnék legközelebb dolgozni. Ez nálam nem így működik. Nálam nem a sztár, hanem az író az úr. Semmi nem olyan fontos, mint a figuráim. Tarantino, az író megálmodja őket, és Tarantinótól, a rendezőtől azt várja el, hogy a lehető legjobb kezekbe tegye le a szerepeket. Brad meg én már rég kerülgetjük egymást, de előbb meg kellett írnom azt a figurát, akit csak ő tud eljátszani. Ha ez megvan, akkor már csak azt kell kisajtolnom belőle, hogy közös erőből megtörténjen az a bizonyos csoda a kamera előtt. Ha ismeri a filmjeimet, tudja, hogy mindig kivártam a megfelelő színészt a megfelelő szerepre. Nálam a kivárás a kulcs. Most is így volt. Írtam-írogattam, és egy ponton belém hasított, hogy ez a figura tisztára Brad. Aztán írtam tovább, de akkor már csámcsogtam, hogy pfú, erre tök jó lenne Brad. És folytattam. Apám, mindenkinek csurogni fog a nyála Bradtől! Végül pedig jött egy pillanat, fogtam a telefont, hogy na jó, akkor most hívom Bradet.

Ez ilyen egyszerű? „Helló, Brad, itt Quentin, öregem, ráérsz?”

Sajnos nem, Brad Pittnél nem lehet így ajtóstul berontani a házba, egyrészt mert Dél-Franciaországban él, másrészt mert azért nem vagyunk csókosok, csak ismerjük egymást. Az volt a mázlim, hogy ugyanaz az ügynök képviseli, aki Umát, tehát vele már volt dolgom nem egyszer, nem kétszer, és szépen odaszóltam neki, hogy pár héten belül kész az új könyvem, figyeljen oda, mert… mert nálam az odafigyelés azt jelenti, hogy ahogy kész a könyv, forgatok. Halvány gőzöm se volt, mi a pálya Braddel. Nyugodt lélekkel mondhatta volna, jaj, Quentin, ha előbb tudom, de már leszerződtem ide vagy oda, vagy hogy most épp az asszony forgat, és ilyenkor én vigyázok a lurkókra. Nem tudtam, mire számíthatok. Nemcsak, hogy a világ legkeresettebb filmszínészére fájt a fogam, hanem pofátlanul még azt is kikötöttem, hogy most! És ha most nincs, akkor nem is kell. Néha rámosolyog a szerencse egy filmre, néha rámordul. Most rámosolygott.

Mi volt olyan sürgős, hogy képes lett volna elmulasztani Brad Pittet?

Ilyen húzós filmmel még nem akadt dolgom, úgy hajtottam magam, mint szódás a lovát, hogy kész legyek Cannes-ra. De nemcsak azért, mert a cél szentesíti az eszközt. A filmnek se ártott, hogy nyomtuk. Tudja, az én helyzetemben – szerénytelenség nélkül mondom, mert mondhatom, hogy szerencsés és sikeres vagyok – a legtöbb rendező egy kicsit elkényelmesedik. Joggal. Több pénz van a kezében, jobb stábnak dirigál, nem muszáj kapkodni, holnap is van nap. Manana, manana, nem kell fokozni a stresszt, lassan járj, tovább érsz, meg aztán petyhüdtebb már az agyizom és a pocak is zsírosabb, mint tavaly ilyenkor. A Kutyaszorítóbant meg a Ponyvaregényt tíz hét alatt forgattam le, mert annyit ígértem be a producernek. A Becstelen brigantyk sokkal komplikáltabb film, sokkal nagyobb falat, fizikailag is sokkal nehezebben kivitelezhető. De ha tötyögök, nincs ott az az energia meg az a feszültség a vásznon. Ezért aztán ha egy jelenet három napot igényelt, akkor is belefértünk három napba, ha cigánygyerekek potyogtak az égből, különben nem lettem volna kész Cannes-ra.

Ilyen fontos ez a fesztivál és ilyen fontosak a díjak?

Tisztázzunk valamit! Nekem a film a fontos. És meg akarom nyerni az Arany Pálmát?! Naná! Nem is egyet, hanem hármat. Meg még az Oscart is, hogy szép kerek legyen. De mindent a maga idejében. Mire leteszem a lantot, mint filmrendező, az a célom, hogy legalább három Arany Pálmám legyen. Az első már megvan, a harmadikat már csak a rend kedvéért is megszerzem, tehát a második lesz a legcicósabb. Én akarok lenni az első rendező, aki három Arany Pálmát kapott.

Ha jól számolom, erre kereken 13 éve van, mert pár évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy hatvanéves korában le akarja tenni a lantot. Vagy meggondolta magát?

Nem, nem. Hatvanéves koromban befejezem. Kivéve persze, ha az utolsó filmem eltaknyol, mert akkor kivárom a hatvankettőt. Hason csúszva mégsem illene befejezni.

Képes lenne a hatvanadik születésnapján leoltani a villanyt?

Milyen villanyt?! Azért lettem filmes, mert az akartam lenni. De ugyanezzel az erővel lehetnék regényíró is, csak ezt az örömöt arra az időre tartogatom magamnak, mikor majd egy másik fázisba lépek. Sok oka van. Az egyik, hogy hatvanéves koromban már nem szeretnék hajnalban kelni és azon rágódni, hogy beleférek-e a költségvetésbe és le tudom-e forgatni a filmet annyi idő alatt, amennyire vállaltam. A másik, hogy egyszer a legszebb csillag fénye is megkopik. Azt akarom, hogy minden filmem attól a fiatal energiától lüktessen, amitől a Kutyaszorítóban. Nem baj, ha érettebb mozi, végtére is a Jackie Brown már az volt, látszott rajta a fejlődésem, de most mit kerteljek? Ki nem állom a vénemberek löttyedt energiáját. Nehogy előforduljon, hogy ha majd az utókor mérlegre teszi a filmográfiámat, azt mondják, sajnos, Tarantino az első két-három filmje után kifújt. Nekem elhiheti, mert eleget tudok a filmművészetről: egy rendező se csinált jobb filmet, ahogy öregedett, csak mindig gyengébbet. Lehet, hogy az én Jackie Brownom érettebb film, de egy jottányit se eredetibb, mint a Kill Bill friss pirotechnikája. Csak más. Mind a kettő a helyén volt. Művészi szempontból jó volt. Megcsináltam. De nem vágtam ösvényt a dzsungelben, amiről holtom napjáig nem térek le, és azt hiszem magamról, hogy amíg világ a világ, én viszem a fáklyát. Mellesleg a Kill Bill, amit én írtam, sokkal közelebb áll a szívemhez, mint a Jackie Brown, amit csak adaptáltam. Megmagyarázni nem tudom, nem is szeretném, pláne nem azt a részét, hogy mennyi benne az önéletrajzi elem, mert az én dolgom nem az, hogy kifecsegjem a privát áthallásokat, hanem az, hogy eltakarjam...

quentin tarantino
forrás: Getty Images

Ok, de néha Kill Bill is leereszt. Milyen az, amikor Tarantino elveszti a kedvét?

Rossz alanyt kérdez, másokat faggasson, ők tudnának regényeket mesélni. Ha egészen őszinte akarok lenni, beismerem, hogy vannak rossz pillanataim, de még a legmélyebb pontokon se zuhanok depresszióba.

Hobbija van?

Már hogyne lenne. Élni! Az életet élni, ez a legnagyobb hobbim. Vitathatatlan, hogy az életem a mozizás körül forog. Az ember föllángol ezért-azért, de életre szóló szerelme csak egy van. Ezenkívül szeretek élni, és jócskán kiveszem belőle a magamét. Vannak barátaim, kicsit sem vetem meg a nőket, benne vagyok minden jó buliban, belefér a lötyögés, imádok utazni...
Miután egy évet adtam az életemből ennek a filmnek, hadd adjak magamnak cserébe egy évet, hogy tisztességesen leeresszek, kifújjam magam, kifőzzem a továbbiakat, feltöltődjek és éljek. Családom nincs, tehát ami engem illet, ilyenkor tőlem nyugodtan összedőlhet a világ, az se izgat. Csak hadd érezzem magam jól a bőrömben. Addig alszom és lustálkodom az ágyban, amíg akarok, akkor utazom és oda, amikor és ahova a kedvem tartja, annyit lógok a haverjaimmal, amennyit jól esik, és mivel munka közben rengeteg filmet kihagyok, ilyenkor busásan bepótolom.

És ha felkérnék egy olyan filmre, aminek mégsem tud ellenállni?

Nézze, mostanáig nincs restellnivalóm, és nem is akarom, hogy legyen. Csak olyan filmet adok ki a kezemből, hogy ha ötven év múlva egy kamasz véletlenül belebotlik valamelyik filmembe – mindegy melyikbe –, meg fogja jegyezni a nevemet annyira, hogy a többit is látni akarja, és egyikben sem csalódik, sőt. Nem fogok csak azért bérmunkában rendezni, hogy legyen miből kifizetni a medencémet. Nem szerződtetek a szerepre alkalmatlan világsztárt, mert az előző két filmem megbukott, hátha majd az ő hátán visszakapaszkodhatok az élők sorába. Nem titok, hogy felajánlották nekem a Casino Royale-t, és azért nem vállaltam, mert az az én James Bondom lett volna, nem a produceré, aki azt hitte, hogy a kezembe nyom egy forgatókönyvet, és én betűről betűre szentül megcsinálom. Quentin Tarantino nem volt és nem lesz eladó. Soha.

Ezt is olvasd el!
Tovább olvasok
Argentin tangó

Imádjuk azokat a modelleket, akik csak az Insta miatt modellek!

Íme a magyar óratrendek!

A tavalyi évben a magyarok többsége egyértelműen a szenzorokkal és bluetooth-kapcsolattal rendelkező órákat a választotta a Fast Hungary szerint.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

50%-os előfizetői akció!

Csak 4950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem