Magyar szakértelem is kellett a világ leggyorsabb járművéhez

Parker,NASA
Forrás: Youtube
Előfizetek

Elindult a Nap felé a Parker Solar Probe, ami minden bizonnyal történelmet ír.

Eredetileg szombaton indult volna útnak a Parker űrszonda, de az utolsó pillanatban műszaki probléma adódott, így a startot vasárnapra halasztották. Mint utóbb kiderült, 1 perc 55 másodperccel a tervezett rajt előtt nyomáscsökkenés következett be egy héliumtartályban, ezért szakították félbe az indítást a NASA szakemberei.

A Parker űrszondát egyébként nagyon különleges küldetésre tervezték, a Nap légkörét fogja vizsgálni páratlan közelségből. Mindössze hétmillió kilométerre lesz majd a csillagtól, ami soknak tűnik ugyan, de azon a területen már 1400 Celsius-fokos hőmérséklettel kell számolni...

Ennek megfelelően különleges hővédő pajzzsal szerelték fel az űrszondát, ami így mindössze 30 fokra melegszik fel abban a forró közegben. A projektben egyébként egy magyar szakember is részt vesz, Dr. Adam Szabo asztrofizikus, aki 1994 óta dolgozik a NASA-nál. A Parker egyébként a világ leggyorsabb járműve címet is birtokolhatja majd, hiszen közel 700 ezer km/h-s sebességet is elérhet. Huszonhatszor fogja megkerülni a Napot, amit novemberben közelít meg. Küldetése végeztével belemerül majd a csillag koronájába.


Jöhet egy kis nézelődés?

Nézd meg a galériánkat> 10 kép
Xena óriásmellei kőkemény feladat elé állítják a textilt
Jönnek az X-menek a Marvel Cinematic Universe-be

A Disney már meg is erősítette a mindig jól értesült szakmabeliek értesüléseit.

Zseniális valóságshow-t kreált a Bajnokok Ligájából a Bleacher Report - videó

CR Mario ruhájában flangál, Sterling pedig egy házban is csak a kapufát találja meg.

Utolsó szezonját kezdi az NBA-legenda

Dwayne Wade 37 évesen akasztja szögre a kosárcipőt.

Cristiano Ronaldo BL-es piros lapján pörög most mindenki - Neked mi a véleményed?

A Valencia elleni Bajnokok Ligája meccsen kapott piros lapot Cristiano Ronaldo, egy dulakodás után. A bíró döntése sokaknak szúrta a szemét.

Steve-O triatlonnal ünnepelte szülinapját és józanságát

“Eldöntöttem, hogy életem legjobb formájába kerülök. Lehet, hogy öreg vagyok, de rohadt egészséges.”

3 lapszám most csak 1500 Ft! Fizess elő 09.30-ig és a JOY-Napok kuponos lapszám is közte lesz!
Borító

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

50%-os előfizetői akció!

Csak 4950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem