Visszaadta koronáját a brit szépségkirálynő a botrányos elvárás miatt

Nagyon kiborították Zoiey Smale-t a versenybírók.
Előfizetek

Nagyon kiborították Zoiey Smale-t a versenybírók.

Minden vágyam az volt, hogy egyszer megnyerjek egy ilyen versenyt. Már gyermekkoromban is a szépségversenyekről álmodoztam, a barátnőimmel mindig beöltöztettük egymást, aztán persze mindig max pontot adtunk a másiknak.

Zoiey Smale-nek óriási örömben lehetett része nemrég, hiszen ő lett Miss UK 2017-ben. A 28 éves nottinghamshire-i lányt annak rendje és módja szerint fel is keresték a a nemzetközi szépségverseny képviselői - ekkor ütött be a krach. A gyönyőrű hölgy a hazai fronton aratott győzelem után részt vehetett volna a Miss United Continents elnevezésű viadalon, de az öltönyös urak kérése nyomán inkább a koronáját is visszaadta. A versenybírók ugyanis azt mondták neki, hogy rövid idő alatt minél jobban le kell fogynia.

Teljesen megzuhantam ettől, hallottam korábban, hogy embertelenül bánnak a lányokkal ebben a szakmában, de ezidáig nem voltam hajlandó ezt elhinni.

Mi is eléggé megtörtünk volna a helyében ezen a kérésen, Zoiey Smale ugyanis ilyen csodálatosan fest mostanság:

Nézd meg a galériánkat> 5 kép
Visszaadta koronáját a brit szépségkirálynő a botrányos elvárás miatt
Kihalt állatfajt támasztanak fel a tudósok

A galápagosi óriásteknős siethet a távoli rokon segítségére.

Dioni Tabbersnek olyan teste van, hogy tervezni sem nagyon lehet szebbet

Nicholas Routzen csodálatos fotókat lőtt a fiatal modellről.

Wow! Halle Berry intim fotón ünnepli Insta-mérföldkövét

Na, ilyen képet még nem láttunk a színésznőről.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

18
Figyelem
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A későbbiekben ne jelenjen meg ez az ablak, akkor is felnőtt leszek még.
Elmúltam 18 éves
Még nem múltam el 18 éves

Most féláron fizethet elő egész évre!

Csak 4950 Ft