Bikinis fotók alapján választott gyakornokot a cseh atomerőmű

A kampány utáni közfelháborodás robbanás utáni gombafelhőként terítette be a céget.
Előfizetek

A kampány utáni közfelháborodás robbanás utáni gombafelhőként terítette be a céget.

Vállt vállnak vetve küzdünk a szexizmus ellen, kínosan ügyelünk a polkorrektségre az élet minden egyes területén, aztán egyszer csak jön a cseh atomerőmű és porig rombolja mindazt, amit eddig fáradságos munkával felépítettünk.

Első körben persze ígéretes poénnak tűnt a humán erőforrás kiválasztásának e szélsőségesen zavarba ejtő megoldása, de sajnos kiderült, hogy ez a meztelen igazság. Egész pontosan a bikinis, hiszen a gyakornoki állásra jelentkező lányok ilyen képeket mellékeltek az önéletrajz mellé.

gif

A temelini atomerőmű képviselői a fotókat a Facebookra töltötték fel, ezt követően pedig a lájkok mennyisége döntötte el, melyikük nyeri a versenyt. A cseh jogvédők egyből sebességbe rakták magukat, kikérték maguknak az undorítóan primitív és zavarba ejtően szexista kampányt. A bejegyzést azóta eltávolították az energetikai cégcsoport képviselői, de szerencsétlenségükre az internet nem felejt: ők azok a lányok, akik az állásra jelentkeztek.

Nézd meg a galériánkat> 9 kép
Bikinis fotók alapján választott gyakornokot a cseh atomerőmű
Keidy Garcés testét csak egy bugyi takarja, de azt is gyorsan letolja

Az amerikai Playboy kapta lencsevégre a szexi modellt.

Meglepő, de a férfiak sokkal nehezebben viselik a szingliséget, mint a nők

Kutatók pedig azt állítják, arra is rájöttek, miért van ez így.

Bomba Bond-lány: A világ egyik legszebb nőjének megválasztott Michelle Yeoh

A malajziai színésznő kaszkadőr nélkül alapozta meg a karrierjét.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

18
Figyelem
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A későbbiekben ne jelenjen meg ez az ablak, akkor is felnőtt leszek még.
Elmúltam 18 éves
Még nem múltam el 18 éves

Fizess elő kedvezménnyel és még egy Playboy Exclusive magazint is postázunk

Csak 5950 Ft