Miss Universe 2017 továbbra is bombaformában van

Demi-Leigh Nel-Peters
Forrás: Instagram
Előfizetek

Demi-Leigh Nel-Peterst ráadásul a szerelem is megtalálta nemrég.

Miss World és Miss Universe is van, ugye, tavaly szerintünk utóbbi vitte a prímet. A 20 éves Manushi Chhillar is nagyon rendben volt ugyan, de Demi Leigh Nel-Peters adottságait heteken keresztül nem tudtuk feldolgozni.

Olvasd el ezt is!

A 23 éves bombázó a dél-afrikai válogatót nyerte meg, ezt követően pedig a világversenyen sem talált legyőzőre. A fiatal lány nem esett bele abba a hibába, hogy túl komolyan vegye magát, erről meg is osztott egy videót az Instagramján.

Demi Leigh Nel-Peters egyébként már a győzelme után nem sokkal azt nyilatkozta, hogy szeretné jó célokra felhasználni az ismertséget. Szeptemberben pont így is tett, mikor felszólalt az ENSZ közgyűlése előtt.

Miss Universe-ként globális platformom van, ennek megfelelően globális felelősséget kell vállalnom, és ki kell állnom olyan dolgokért, amiket fontosnak tartok.

Olvasd el ezt is!

A dél-afrikai lány a Smile Train képviseletében szólalt fel, hangsúlyozta, nagyon fontos, hogy a hátrányos helyzetű emberek is megfelelő orvosi ellátásban részesüljenek. Hát akkor jöjjön a lány, aki nemcsak gyönyörű, de szociálisan érzékeny is:

Nézd meg a galériánkat> 8 kép
Miss Universe 2017 továbbra is bombaformában van
A Ferrari megcsinálta minden idők második leggyorsabb kerékcseréjét

A szezon leggyorsabb bokszkiállását abszolválták az olaszok Brazíliában.

A Creed II. gonosza méltó vetélytársa lesz Michael B. Jordannek

Viktor Drago elég félelmetesen néz ki ebben a videóban.

Messi két díjat is bezsebelt, Oblak szép csendben a világ legjobbja lett

Átadták Spanyolországban a La Liga legjobbjainak járó díjakat.

Playboy-podcast: Nőkről, autókról és zenéről beszélget a magazin triumvirátusa

Megmondjuk a frankót a Marquard Media legújabb sorozatában.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Egyéves előfizetés EXCLUSIVE magazinnal 11 945 Ft helyett (10 lapszám) csak 5950 Ft! A Playboy Exclusive különszámot a megjelenéskor, december 6-án postázzuk.

Csak 5950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem