Mikler Rolandé a forduló legnagyobb védése a Bajnokok Ligájában - videó

Mikler Roland
Forrás: Getty Images
Előfizetek

A Veszprém kapusa elképesztően higgadt maradt a Breszt elleni mérkőzés legfontosabb pillanatában.

Egészen bizarr fordulatot vett a Telekom Veszprém fehéroroszországi vendégjátékának hajrája. A mieink utolsó támadásában Petar Nenadics lőtt kapura, de a bírók kiállították a szerbet, és hétméterest ítéltek az ellenfélnek. A játékvezetők szerint, mikor Nenadicshoz visszakerült a labda, akkor már az ellenfélnél kellett volna, hogy legyen a játékszer.

Olvasd el ezt is!

Az új szabályok szerint az utolsó fél percben szigorúbban büntetik ezeket a kihágásokat, ezért jött a piros lap és a büntető. Djukics állt oda a heteshez, de gyengén lőtt, Mikler Roland a kapufa segítségével hárította a próbálkozást, így megnyerte a mérkőzést a Telekom Veszprémnek.

A 34 éves kapus a mérkőzés után elmondta, számított rá, hogy Djukics a kedvenc lövését választja majd a kiélezett pillanatban. Gulyás István így győzelemmel mutatkozott be a bakonyi gárda kispadján, ezzel egy lépéssel közelebb került ahhoz, hogy Carlos Perezzel karöltve hosszú távon vezethesse a magyar sztárcsapatot.


Ő is szereti a kézit:

Nézd meg a galériánkat> 8 kép
A legszebb cseh pornós úgy simogatja kolléganője mellét, mintha nem lenne holnap
Itt a fingfarmer, ami még a legsunyibb lapost is semlegesíti

A Shreddies rukkolt elő a hiánypótló ruhadarabbal.

Tolatva állított fel sebességi rekordot az Audi

210 km/h-val repesztett az elektromossá alakított verda.

A sporttörténelem legzsírosabb szerződését írta alá a mexikói bunyós

Megélhetési problémái már nem nagyon lesznek a 28 éves ökölvívónak.

Guinness-rekorder lett a Chelsea középpályása

Cesc Fabregasnál gyorsabban senki nem osztott ki száz asszisztot a Premier League-ben.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

50%-os előfizetői akció!

Csak 4950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem