Megjelent a Playboy decemberi száma!

Megjelent a Playboy decemberi száma!
Előfizetek

Főszerkesztőnk levelével búcsúztatjuk az évet.

Kedves Olvasónk!

Decemberi számunkkal szeretnénk átnyújtani Önnek egy igazi ajándékot. Nem mást, mint Budai Brigittát, aki kalandos módon került a címlapunkra. A Playboy Instagram-oldalán osztottuk meg felhasználóinkkal Brigi képét – és szinte azonnal záporozni kezdtek az üzenetek: Ki ez a lány? És miért nincs még a Playboy címlapján? Néhány hét múlva éppen nagybevásárlásomat intéztem egy szupermarketben, amikor ismerős arcot pillantottam meg. Ő volt Brigi, akivel szóba elegyedtem, és elhatároztam, hogy egyszer majd szerepelni fog a lapban. A homályos „egyszer” most jött el. Íme, Budai Brigitta, teljes szépségében.

Kép

Nagyinterjúnk alanya Csapody Balázs. A balatonszemesi Kistücsök étterem főnöke Budapesten túl, immár több mint húsz éve vívja csendes gasztroforradalmát. Mostanra az étterem fogalommá vált: a balatoni szezon Csapodynál egész évben tart, vendégei pedig Budapestről is Szemesre ruccanjak, csak hogy élvezhessék a szezonális és regionális konyhát. Azokat az ételeket és azt a fajta vendéglátást, amely etalonná vált mára, és mind többen próbálják követni az alázatos és akkurátus hozzáállást. Fábián László utazott el a Balaton partjára, hogy beszélgessen Csapodyval.

Kép

A 20 kérdés a Playboy – Car of The Year zsűritagjával készült. Bessenyey Zoltán kétszeres rali Európa Bajnok, üzletember és médiamunkás a tavalyi évben szenvedett súlyos balesetet, ami miatt kerekesszékbe kényszerült. Kitartása, életszeretete, humora azonban átsegíti őt a legkeményebb helyzeteken is. Hiszek benne, hogy Bézé történetéből sok erőt meríthetünk, és nemcsak ilyenkor, karácsony közeledtével. A cikket főszerkesztő-helyettesünk, a nagyszerű Vida Ferenc írta.

Kép

Vajon van-e olyan focicsapat, amely azzal támadt fel, hogy edzőjük a focistákra kényszerítette, hogy táncolják el a Hattyúk tavát? „Mekkora marhaság” – gondolhatja Ön. „Hogy lehetne már ilyen?” Hát, van. A svéd Ostersunds csapata éppen ilyen. Az önkifejezés és a művészet csodákat tett a csapattal. Erről is szól a különleges edzésmódszerekről szóló cikkünk Mandják Géza tollából.

Kép

Forradalmak zajlanak körülöttünk. Nemcsak a gasztronómiában, az enegetikában vagy az orvostudományban, de az utakon is. Karnyújtásnyira vagyunk attól, hogy az önvezető autók kiiktassák az emberi tényezőt – ezzel pedig csökkenni fog a balesetek száma, és egy csomó idő is felszabadul majd, amit vezetéssel töltenénk. Mindez a taxisoknak vagy a hivatásos sofőröknek nem olyan jó hír, de itt az idő, hogy felkészüljünk. Ebben segít Hegyeshalmi Richárd kiváló anyaga.

Kép

Végvári Imre TED-es anyaga is az autókról szól, de itt az önvezetésen kívül felmerül egy csomó más érdekes kérdés is. Az autók dizájnja, az UBER és a sharing economy ígéretei, de a repülő autó létrehozása is témája az érdekes válogatásnak.

Csupa ajándék, csupa izgalom, munka, alázat, játék – ezt tudja a decemberi Playboy.

Budai Brigi és én is kellemes ünnepeket kívánunk Önnek.

Bus István

Kép
Egyetlen darab készült a Lamborghini új szuperautójából

Az SC18 még a Centenariónál is exkluzívabb.

Igen, a szakállad is korpásodhat - Mutatjuk, mit tegyél ellene

A szakállkorpa nem olyan, mint a hagyományos - kinézetre sem. Mutatjuk, mit kell tudnod róla.

65 év ikonikus szépségei

Egy igazán különleges Playboy kiadvány.

Ez a bolygóközi leszállóegység jelentheti a megoldást a Naprendszer felfedezéséhez

A NASA és az Autodesk közösen alkották meg a pókra hasonlító szerkezetet.

Most komolyan, miért nem volt eddig csillaga a Walk of Fame-en Snoop Doggnak?

November 19-én éri a megtiszteltetés a szabad szájú rappert.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Egyéves előfizetés EXCLUSIVE magazinnal 11 945 Ft helyett (10 lapszám) csak 5950 Ft! A Playboy Exclusive különszámot a megjelenéskor, december 6-án postázzuk.

Csak 5950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem