Megjelent a szeptemberi Playboy!

De mit ajánl belőle a főszerkesztő?
Előfizetek

De mit ajánl belőle a főszerkesztő?

Kép

Kedves Olvasónk!

Hogy eljön a szeptember, avval az égvilágon semmi baj nincsen. Felpörög végre az élet, visszatérnek az ismerőseink a szabadságról, és fröccsök helyett áttérhetünk megint a vörösborokra, például. Persze, kevesebb a napsütés és a fény (de legalább felvehetjük a legmenőbb bőrdzsekinket), vége a gyümölcsszezonnak (de lesz szüret). És a nők is felöltöznek a nyári lazaság után. Viszont akkor itt van Abby Parece, akit a hűvösebb, párás reggeleken is párás tekintettel bámulhatnak.

Utazni ősszel is érdemes. A Fertő-tó igazi csoda, az osztrák részen pedig – csakúgy, mint a magyaron – kiváló éttermek és hotelek várnak. Erre járt a Világevő (Jókuti András), és meg is írta nekünk a kalandjait és ajánlatait.

Kép

Telik az a rohadt idő – Lovasi András például 50 éves. Mondjuk, a tíz évvel ezelőtti nagyinterjúnkhoz képest, külsőre szinte semmit nem változott. Ám, mint a jó bor, ő is érett persze. Mindez kiderül Tomsits Tímea által készített jó kis nagyinterjúnkból.

Kép

Engedjék meg, hogy címlaplányunkat, a francia Katiát – és Katia ajkait – is figyelmükbe ajánljam. Bámulatos képeit Baksa Norbert készítette el a Playboy számára.

Kép

Le kell-e lépnünk a Marsra? Sajnos, az a helyzet, hogy előbb-utóbb igen. Lehet, hogy nem mi, hanem csak a gyerekeink, vagy a gyerekeink gyerekei – de az emberiség túlélésnek a kulcsa a kirajzás a világűrbe. Erről szól Mandják Géza cikke.

Kép

Tavaly, a Playboy HERO gálavacsorán megfogadtam, hogy eljutok a tiszai PET kupára, és személyesen csekkolom, mire költötte az alapítvány a 421 ezer forintos adományt, amit támogatóink biztosítottak a számukra. Nos, egy hajóra költötték, amelynek a fedélzetén napokig csorogtam én is a gyönyörű Tiszán, és halásztam belőle a műanyagflakonokat.

Kép

Aztán, amikor hazaértem, leheverdtem, és bekapcsoltam a kütyüket odahaza. Meggyőződésem, hogy túl sok elektronika vesz körbe. És azt is tudom, hogy a helyzet fokozódni fog. Hogy miket érdemes beszerezni mostanában, amivel felpimpelhetjük okosotthonunkat – azt megmutatjuk Önöknek a szeptemberi Playboyban.

Kép

És hamár a tudomány és a technika világa: új rovatot indítunk. A világhírű TED előadásokból fogunk tematikusan szemezgetni. Első cikkünkben a szex és a párkapcsolat (de inkább a szex) kerül a górcső – mikroszkópot jelent, amúgy – alá. (Következő számunkban a pénz lesz a téma.)

Kép

Kellemes olvasást, jó időtöltést kívánunk. Vegyék lazán a szeptembert!

Bus István
főszerkeszető

Heidi Klum a zuhany alól posztolt szexi videót

Rég láttuk meztelenül a 44 éves szupermodellt.

6 tudományos tény, amit nem biztos, hogy tudtál a vagináról

Shotgunosok, tévhitek és a G-pont tagadói.

Emily Ratajkowski topless kádazása nem nagyon lehetne szexibb

Saját fürdőruháját nem is reklámozhatta volna effektívebben.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Fizess elő kedvezménnyel és még egy Playboy Exclusive magazint is postázunk

Csak 5950 Ft