„Tizennyolc évesen vesztettem el a szüzességemet Attilával, akkor ő huszonkilenc volt. Tapasztal, figyelmes szeretőként közeledett hozzám, nem úgy, mint az idióta korombéliek...”
Szex 2x alatt
Tini lánnyal ágyba bújni? Miért is ne? Persze nem árt elkerülni a Polanski-féle fiaskókat, tizennyolc év felett azonban senkit nem érhet hasonló meglepetés. Úgyhogy csak bátran, főleg, hogy a tizenéves csajok nagyon is kattannak az idősebb generációra…
A lányok ma már viszonylag korán kezdik, úgyhogy nem árt az óvatosság! Tizennégy év alatt még a hölgy beleegyezése mellett is bűncselekménynek számít bármiféle szexuális indíttatású kapcsolatfelvétel. Igen, azt is tudjuk, hogy a kamaszok, ha akarnak valamit, manapság öt vagy akár nyolc évvel is képesek magukat öregbíteni, de csak külsőségekben. Egy rövidebb beszélgetés során gyorsan lebuknak, úgyhogy mielőtt belefogna, váltson néhány szót a vadító kis lolitával!
A nők egyébként meglehetősen tudatosak: férfias férfit, szexet és jóléttel kombinált biztonságérzetet akarnak, amit többnyire a harmincas férfi tud csak nyújtani. Összeállításunk főszereplői gimnazisták, főiskolások és egyetemisták, akikben két dolog közös, tizennyolc és húsz év között vannak, és egytől egyig harmincas, negyvenes pasikkal járnak.
Szívatás nélkül nem megy! „Tizennyolc évesen vesztettem el a szüzességemet Attilával, akkor ő huszonkilenc volt. Tapasztal, figyelmes szeretőként közeledett hozzám, nem úgy, mint az idióta korombéliek. Tudta, érezte, hogy mire van szükségem, figyelt és segített nekem az ágyban is. Azóta is jól megvagyunk, nem úgy, mint a barátnőim, akik folyamatosan szenvednek az aktuális barátaikkal. Egyszerűen a korunkbéli fiúk idióták! Lusták és elszálltak, azt hiszem, addig megy ez így a férfiaknál, amíg nem jön egy nő, aki jól megszívatja őket. A harminc körüliek pedig többnyire már átesnek a tűzkeresztségen, ezért megbecsülik a tartós kapcsolatokat” – vélekedik Réka (20). Következtetés: Becsülje meg magát!
Még több igaz szextörténetet olvashatsz a Playboy novemberi számában!
2010. 08. 19. - Nézd meg a Playmate-ek az Aquarénában sorozatunk hatodik és egyben utolsó részét, amelyben az összes szexi Playmate versenyzőt egyszerre láthatod! megnézem
Így készült | Playmate-ek az Aquarénában! 4.rész
2010. 08. 17. - Nézd meg a Playmate-ek esti fürdőzését! Három szexi Playmate versenyzőt láthatsz: Geszti Helgát, Mónus Emesét, és Kálmán Beát. megnézem
Így készült | Playmate-ek az Aquarénában! 3.rész
2010. 08. 13. - Nézd meg a Playmate-ek az Aquarénában videósorozatunk harmadik részét, amelyben Aubert Evelint, Horváth Zsófiát és Kovács Kitti Szkolasztikát láthatod! megnézem
Így készült | Playmate-ek az Aquarénában! 2.rész
2010. 08. 12. - A Playmate-ek az Aquarénában sorozatunk folytatódik. Ezúttal Kari Katát, Turner Esztert és Svedova Viktóriát láthatod! megnézem
Így készült | Playmate-ek az Aquarénában! Videó!
2010. 08. 11. - Nézd meg a Playmate versenyzők erotikus pancsolását! Az első rész következik! megnézem
Így készült | Tóth Andrea Jázmin - 3.rész
2010. 08. 09. - Nézd meg Tóth Andrea Jázmin, az augusztusi címlaplány erotikus videóját! megnézem
Így készült | Tóth Andrea Jázmin - 2.rész
2010. 08. 04. - Nézd meg Tóth Andrea Jázmin erotikus werkvideójának második részét! megnézem
Így készült | Tóth Andrea Jázmin - 1.rész
2010. 07. 30. - Nézd meg, hogyan készült Tóth Andrea Jázmin erotikus címlapsorozata! megnézem
Playmates | Aubert Evelin bemutatkozása
2010. 07. 12. - Ismerd meg Aubert Evelint, a szexi Playmate versenyzőt! megnézem
Celeb | Kocsis Orsi szexi videó - 5.rész
2010. 06. 24. - Nézd meg, hogyan készült Kocsis Orsi erotikus címlapsorozata! 5.rész! megnézem
2010. 06. 15. - Kocsis Orsi szexi videósorozata folytatódik! Nézd meg a harmadik részt! megnézem
Celeb | Kocsis Orsi szexi videó - 2.rész
2010. 06. 10. - Így készült Kocsis Orsi erotikus címlapsorozata. 2.rész. megnézem
Így készült | Kocsis Orsi videóinterjú
2010. 06. 05. - Kocsis Orsi, júniusi címlaplányunk bent járt szerkesztőségünkben, és mi rögtön kifaggattuk. megnézem
Celeb | Kocsis Orsi - 1.rész
2010. 06. 03. - Júniusi címlaplányunk a szexi Kocsis Orsi. Nézd meg hogyan készült Kocsis Orsi címlapsorozata! 1.rész! megnézem
Így készült | Zimány Linda szexi videó! 3.rész!
2010. 05. 17. - Zimány Linda werkvideójának harmadik része következik! megnézem
Így készült | Zimány Linda fotózása 2.rész
2010. 05. 07. - Nézd meg, hogyan készült Zimány Linda szexi címlapsorozata! 2.rész megnézem
Celeb | Zimány Linda fotózása 1.rész
2010. 04. 29. - Nézd meg hogyan készült Zimány Linda szexi címlapsorozata! Zimány Linda mindent megmutat! megnézem
Celeb | Bencsik Tamara címlapfotózása - 4.rész
2010. 04. 15. - Bencsik Tamara címlapfotózásának 4.részét eddig még senki nem láthatta. Nézzétek meg a szexi énekesnő pózolásait. megnézem
Így készült | Így készült Bencsik Tamara címlapsorozata - 3.rész
2010. 04. 06. - Bencsik Tamara sorozatunk folytatódik. Nézz be a kulisszák mögé! Szexi Bencsik Tamara videó! megnézem
Így készült | Így készült Bencsik Tamara címlapsorozata - 2.rész
2010. 03. 29. - Nézz be a kulisszák mögé! Így készült a gyönyörű és szexi Bencsik Tamara címlapsorozata! 2.rész. megnézem
Így készült | Bencsik Tamara
2010. 03. 25. - Így készült Bencsik Tamara címlapsorozata. 1.rész. megnézem
Így készült | Szexi barátnők a konyhában
2010. 03. 04. - Szexi barátnők sorozatunk 5.része következik. Nézzétek meg mit művelt a két szexi lány a konyhában! megnézem
Így készült | Szexi barátnők - Fotózás a fürdőszobában
2010. 03. 01. - A dögös páros, Dia és Kata nem akárhogy pózolt a fotózáson. Nézzétek meg a fürdőszobában készült jeleneteket! megnézem
Így készült | Szexi barátnők a címlapon
2010. 02. 24. - Most végre kiderül melyik az a szexi barátnő páros, akik megnyerték a versenyt. Nézzétek meg, hogyan készült a címlapfotózás! megnézem
Esemény | A legszexibb barátnők
2010. 02. 23. - Annyira sok és szexi lány gyűlt össze a barátnő válogatáson, hogy a zsűri nem tudott dönteni. Így megrendezték a casting második fordulóját is, ahol a lányokat már műteremben fotózták. megnézem
Esemény | Szexi barátnők
2010. 02. 19. - Szerveztünk egy válogatást, ahol dekoratív barátnőket kerestünk. Rengeteg lány jött el, akik mind szerepelni szeretnének a magazinban. Mi pedig kiválasztottunk kettőt. Hogy melyik az a két szépség, az még egyenlőre maradjuk a mi titkunk. Addig is nézzétek meg a válogatáson készült videót! megnézem
Celeb | Pavlik Tünde fotózása 3.
2010. 02. 11. - Így készült Pavlik Tünde fotósorozata. 3.rész. megnézem
2010. 01. 18. - A Playboy naptár megjelenését és a 10 éves Playboy-t kellemes vacsora keretében együtt ünnepelte: Bálint Antónia, Bódi Sylvi, Dundika és húga, Pirner Alma, Rippli Zsuzsi, Rubint Réka és Zalantay Cini. A lányok mellett a rendezvényen Nánási Pál, Ördög Nóra és Schobert Norbert is jelen volt. megnézem
Esemény | Szexi celebek vacsorája
2010. 01. 13. - A Bonfini étteremben egy asztalnál ünnepeltek a Playboy exluzív naptárának sztárszereplői. megnézem
Metzker Viki erotikus werkvideó - 2.rész whiteefrog: Piszok jo video!
De a lejatszot jo lenne, ha kicserelnek, mert allandoan szarakodik a lejatszassal es elvezhetetlen az egesz!
Geszti Helga Playmate adam111: Majd ő is valahol a ribik útvesztőjében végzi, ahogy sokan mások.
De mind mind csak is saját magának köszönheti....
Szégyen hogy ilyen nők vannak a földön....
sose kéne..
az ilyenek mind csak a nemi betegségek raktárai
pfuj
Lévai Adrienn Playmate sevilla01: Eddzél csak, de a tökéletesen nem lesz könnyű javítani.
Kari Kata Playmate bmwz4: én is nagy Evi Kata fan vagyok! gyönyörűek, teermészetesek és igazi playmate lányok!
Aubert Evelin Playmate Viperboy: gergő.79 Az ilyen embereket egyszerűen nem tudom megérteni, az Evelinen egyszerűen nem lehet fogást találni, gyönyörű. Bevallotta, hogy soha nem feküdne kés alá, nagyon szimpatikus, a mezőny legnőiesebb kisugárzású tagja. A Playboy megítélésének is ...
Kárpáti Anett Playmate Ivana: hogy eshetett ki?igaz aki egy kicsit komolyabb csaj,azt ki kell dobni,ha fogdosta volna o is a melleitt akkor biztos nem esett volna ki...