2009 szeptember
Megjelent a Playboy szeptemberi száma!
Fogarasy Mariann
A nyíregyházi bomba nőre már régóta fájt a fogunk. Megdöbbentően izgató alakja, sugárzó, vad szépsége a Playboy oldalaira kívánkozik. Ugyanakkor Fogarasy Mariann érdekes pályát futott be a bulvársajtóban: egyenesen a londoni The Sun című lapig ért a hír, amikor közös fotójuk alapján megpróbálták összeboronálni David Beckhammel. Mariann természetesen cáfolta a hírt, miként azt is, hogy inkább Cristiano Ronaldóra vetné ki a hálóját. Mariann természetesen nem csak emiatt érdekes. Nézzék csak!
Quentin Tarantino - becsületes briganty
Sokan sokszor vágták a fejéhez, hogy tulajdonképpen nem is jó rendező, csak jó szemű vágó, aki gyilkos humorral és pattogó ritmusérzésSel passzítja össze, amit a filmlexikonból összelopott. Aranypálmával, Golden Globe-bal, Oscarral a zsebében ezen persze ma már akkorát hahotázik, hogy beledördül az azúr Földközi-tengeri ég, de a szemében még mindig ott rebben a suta kamasz, akinek fáj, ha megkérdőjelezik. Máig nem érti, miért nem bocsánatos bűn, ha egy gyerek issza, zabálja a mozit, aztán mikor felnő, eljátszik azzal, ami megfogta. Hát nem mindannyian erre vágyunk? Vagy ennyire irigyeljük azt, aki meri?
Ferihegy története és működése - Az ég kapui
A hazai légi közlekedés főbástyája Európa egyik legnagyobb területű reptere: több mint 250 hektárral nagyobb, mint az évente közel ötször annyi le- és felszállást és mintegy nyolcszor akkora utasforgalmat lebonyolító londoni Heathrow. Adottságainak köszönhetően – hatalmas sík terület, kedvező elhelyezkedés – tökéletesen megfelel arra a szerepre, amire szánták, nevezetesen, hogy hídként funkcionáljon Nyugat- és Kelet-Európa, tágabb értelemben pedig a Föld nyugati és keleti féltekéje között.
- Playtech
Méregdrága autós elektronikák - Divat
A beszélő köntös - Cool Car
Garázsvizit Cristiano Ronaldónál
Best of Playboy
Fétisbulik és kebelbarátnők
- Body & Soul
Szüret van - Foci
Telki - Profik egy profi pályán
Címkék: szeptemberi szám Fogarasy Mariann
2009. 08. 28. 00:01:00 | Frissítve: 2009. 10. 05. 13:05:39 |
HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
Értékeld!






