Ganxsta - nagyinterjú
Szórakoztató nagyinterjú a hétpróbás rapperrel és médiabohóccal.
Ganxsta Döglégy Zolee-val, akit a hecc kedvéért felváltva fogok Zolinak, Zana Zolinak, Döglégynek és Ganxstának hívni ebben a beszélgetésben, csak hogy úgy tűnjék, hogy egyszerre négy emberrel dumáltam, szóval Zoli mindig is stresszelt engem, már csak a létével, mert úgy egyébként kedves, aranyos, sohasem bántott, sőt szerintem mást sem. Amikor egyszer egy rádióinterjúról negyven percet késtem, azt hittem, vizenyősre fog ütlegelni egy letört széklábbal, ehelyett aludt az előcsarnokban a csőbútoron. Egyszóval ez nem félelem, inkább csak sértve érzem magam attól, hogy míg én negyvenhárom évesen reggelente csukott szemmel körbevizslatok a saját testemben, hogy ma épp mi fog egész nap fájni, addig ez a pasas láthatóan most tinédzser, pedig mintha idősebb lenne nálam. Mulat, zenél, sportol – ez a problémám. Az igazi férfi ebben a korban ne sportoljon. Vagy nem én vagyok az igazi férfi. A kamaszfílinget tovább izmosította, hogy miután megérkezett az interjúra, megkérdezte, hogy baj-e, ha eszünk előbb, én mondtam, dehogy, én is éhes vagyok, ezután kirendeltünk két darab tésztás akármit a kifürkészhetetlen arcú kínai lánytól – mióta vannak kínai ismerőseim, már nem hiszem, hogy ők röhögnének rajtunk, hanem konkrétan tudom ezt –, leültünk, s mire én szétválasztottam az összenőtt pálcikákat, ő már megzabálta a sajátját és vágyakozva kezdte fixírozni az enyémet. „Nem kéred?” – ez volt az a pont, ahol kezdtem úgy érezni, mintha a fiammal ülnék, jó apaként odatoltam elé a tányéromat, edd meg, Zoli drágám, nekem nősz nagyra. Átültünk egy presszóba, ő Coca-Colát kért, én meg megkérdeztem a pincért, hogy Pepsi van-e, amire Zoltán felröhögött és kijelentette, hogy az szovjet ügynökök műve és ő vagy csinál valamit, vagy nem, de félig soha.
Ganxsta: A Pepsi olyan, mint a műtetoválás.
Playboy: Értem. Köszönöm. Megkérdezhetem újra, hogy hány éves vagy? Tudom, hogy ahányszor találkozunk, mindig ezzel kezdek, de úgy remélem, hogy egyszer kevesebbet mondasz, mint amennyi én vagyok.
Ganxsta: Negyvenöt.
Playboy: Ez egy probléma nekem. Beszéljünk rólam. Mit csináljak az öregedés ellen?
Ganxsta: Szállj be egy zenekarba. Mindannyian tudjuk, hogy a rock and roll nem egy tánc, viszont konzervál. Ebből egyébként nagyon sok konfliktusom van az otthoniakkal, mármint abból, hogy a rock and roll nem egy tánc. Én erre feltettem az életemet és nagyon szigorúan tartom magam hozzá, viszont majdnem tönkrement tőle a házasságom. A feleségem azt gondolta, hogy ez át fog alakulni attól, hogy megjön Zozi. Én imádom őt, mindent úgy csinálok, ahogy neki a legjobb, de ezt a vonalat nem adom fel. A feleségem azt mondja, már a szót sem bírja hallani – megkért, hogy egyáltalán ki se ejtsem a számon azt, hogy rock and roll. Sohasem fogja megérteni. Az lett belőle, hogy most kettősség van, egyrészt van a Döglégy Zolee, a „rock and roll nem egy tánc”-srác, és van Zana Zoli, aki otthon próbál családapa és férj lenni.
Playboy: De mintha a rock and roll lenne az igazi, nem? Nem lázítani akarlak, csak így látom. Még úgy is eszel, mintha mindjárt kezdődne a koncert. Nem mintha probléma lenne, de az előbb kettőt pislogtam és már az én kajám forgott a szádban.
Ganxsta: Sőt, most elveszem a citromodat is. A Sex Action-turnén például restikben ettünk, a pályaudvarokon. Okosan pacalt rendeltünk...
Playboy: Restiben? Az bátor dolog...
Ganxsta: Igen, meg bablevest is, zsizsikes bablevest egészen pontosan. Nézegettem, mi az a sok kis fehér hülyeség, és mikor 8–10 kanálon is túl voltam, akkor jöttünk rá: lisztkukac. Mindegy, elég sok idő telt el már azóta és jól vagyok. Szóval a turnékon ezt ettük, én gyorsan végeztem és néztem a többieket. Szasza, az énekesünk például egészen lassan evett. Kérdezgettem: megeszed? Segítsek? Végül mindig beleettem.
Fotó: Miklóska Zoltán Szöveg: Jáksó László
Az interjú további részét elolvashatod a márciusi Playboyban. Már kapható!
Címkék: őszinte beszélgetés
2011. 02. 25. 00:40:07 | Frissítve: 2011. 02. 24. 18:23:16 |
HA TETSZETT, OSZD MEG MÁSOKKAL IS!
Értékeld!
