Leugrottam egy vágtató lóról a guyanai szavannán

ló,bede márton,lovaglás,bolívia,guyana,szavanna,férfias történet,sztori,bede
Forrás: pexels.com / Johannes Plenio
Előfizetek

A férfiasságot számos különböző módon definiálhatjuk, de az biztos, hogy a velünk megtörtént férfias történetek befelé és kifelé egyaránt erősítik nemi identitásunkat.

A top 3 legférfiasabb dolog, amit lóháton csinálni lehet:

3. Folyón átgázolni, de úgy, hogy a víz minimum a ló hasáig érjen.
2. Leugrani róla.
1. Hátrafelé nyilazva embereket ölni.

Viszont mielőtt részletezném azt a kettőt, amit a háromból próbáltam, mintegy beköszönésképpen, sok szerencsét kívánva ennek a most induló, és minden bizonnyal a nyomtatott sajtó haláláig tartó sorozatnak, szeretnék egy kicsit arról írni, hogy mi a férfias ma, amikor már ritkán vívunk párbajt és hódítunk meg korábban ismeretlen kontinenseket.

A tradicionális férfiszerep évezredeken át a vadászó-gondoskodó férfi volt, akinek legfontosabb feladata megvédeni és táplálni a tőle függő, sőt, a tulajdonát képező gyenge nőket és gyermekeket. Ennek a tradicionális férfiszerepnek a ledöntését sokan képtelenek elfogadni: nyígnak, szűkölnek, siránkoznak és egyéb borzasztóan férfiatlan dolgokat tesznek, mert a nők már nem képesek a seggükön maradni a konyhában, a gyermekek visszapofáznak, ha pedig a férfi felpofozza ezeket mind, akkor kijön a rendőrség, a bíróság, a gyámhivatal és a szó szinte legszorosabb értelmében kiheréli a férfit.

Én a magam részéről borzasztóan örülök a tradicionális férfiszerep totális összeomlásának, amihez nemcsak a nők lázadása, hanem a gépek és a számítógépek forradalma is kellett, automatizálva a hagyományos férfimunkák jelentős részét. Végre megérkeztünk a történelemnek abba a korszakába, amikor a férfi, felszabadítva minden egyéb kötelessége alól, végre azzal foglalkozhat, amivel a legjobban szeret: önnön saját magával.

A magányos farkas végre újra felelőtlenül vágtathat, ami egyfelől borzasztó képzavar, másfelől viszont nagyon szépen átvezeti ezt az írást annak valódi témájához, a lóhoz.

bede márton,ló,férfias történet

Ahogy az még az V. kerületben is közismert, a ló egy kurva nagy állat, ami jellemzően a természetben él.

Sajnos nem mindegyik, vannak olyanok is, amelyek a II. kerületben és a világ még annál is jómódúbb vidékein rabolják lányok és asszonyok idejét, amit ez utóbbiak a Férfiak szórakoztatására és igényeinek kielégítésére is fordíthatnának. A rendes, igazi lovak azonban kint csapatják a prérin, ahol a legszerencsésebbek egyáltalán nem is találkoznak férfiakkal.

Alig néhány generációval ezelőtt ló és férfi egészen közeli kapcsolatban élt. A szerencsés családba született férfi a lovon közlekedett, sportolt és szórakozott, a szerencsétlenebb sorsú pedig patkolt, csutakolt és abrakolt. Még néhány generációval korábban a férfi minden férfias tevékenységek legférfiasabbikát, a kevésbé férfias férfiak lemészárlását is lóról végezte, de ennyire ne révedjünk a múltba. Maradjunk a jelenben, amikor már alig néhányan értenek a lovakhoz.

Én például biztosan nem.

Bár van nagyon komoly lovas a családban, de annyira komoly, hogy az ügetőt és a lóversenyt (magas lóról!) lenézi, és csak a díjugratásban és a díjlovaglásban hisz, életem első éveiben csak akkor ültem lovon, amikor a szüleim a remek fotótéma kedvéért ráültettek. Aztán eljutottam a világ olyan helyeire, ahol a ló még tényleg a hű társ és a használati tárgy kombinációja, és minden megváltozott.

Nem attól változott meg, hogy beiratkoztam lovagolni. Sőt, először nem is a tenni akarás, hanem éppen a lustaság ültetett lóra: amikor az ember (sőt, a férfi, a FÉRFI) azzal szembesül, hogy választania kell nyolc óra gyaloglás vagy négy óra nyeregben zötykölődés közt, hajlamos az utóbbit választani. A nap végén, amikor csak különös pózban és a fájdalomtól sziszegve tud a vacsorához leülni, elátkozza a döntését, aztán másnap reggel a visszafelé tartó nyolcórás gyalogút helyett megint a kényelmetlen nyerget választja.

ló,állat,bede
forrás: Pixabay

Állítólag el lehet jutni arra a szintre, amikor lovon ülni már nem kényelmetlen, de ehhez vagy a nyeregbe kell születni, vagy megtanulni lovagolni. Nekem az előbbi – hála istennek – nem adatott meg, az utóbbival meg úgy voltam, mint az új laptop használati utasításával: nehogy már egy férfi ne tudjon magától rájönni, hogy működik egy ilyen izé!

És sokáig rá is tudtam jönni. Volt egy gyenge pillanatom, amikor egy kirgiz kisvárosban a forgalomban ácsorgó lovon kellett megvárnom, amíg a gazdasszony bement a piacra bevásárolni, és az elrobogó Ladáktól a ló olyan idegesen mozgott, hogy én inkább kivettem a lábam a kengyelből, hogy ha megbokrosodik, gyorsan le tudjak ugrani, de egyébként első lólépéseim zökkenőmentesek voltak. Zökkenőmentesebbek, mint amikor végleg szakítva a tömegközlekedéssel és a forgalmi dugókkal, elkezdtem Budapesten biciklizni.

Eljutottam arra a szintre, hogy már nemcsak poroszkálni és ügetni, de időnként még vágtázni is mertem. Hogy ezek pontosan mit jelentenek, azt természetesen a szakirodalomból tudtam csak kideríteni. A szélsebes galoppozás továbbra is istenkísértésnek tűnt, de én nem is azért ültem lóra, hogy sportoljak, hanem hogy közlekedjek, azt pedig nem kell mindig lóhalálában.

Lovaglókarrierem csúcsára végül a legférfiasabb férfiak földjén, a macsókkal teli Latin-Amerikában jutottam el. Bolíviában néztem lóhátról krokodilt, Peruban pedig átgázoltam egy egészen mély folyón, ami annyira csodálatos élmény volt, hogy azóta is ideges vagyok, amiért nem volt senki, aki lefényképezze. Az lenne a tökéletes profilkép a Tinderen, amit minden férfira vágyó nő gondolkodás nélkül jobbra húzna.

ló,köd,ménes,vadlovak,bede,bede márton
forrás: Pixabay

Végül pedig megérkeztem a dél-guyanai szavannára, a Rupununira, ahol már az új kontinensek felfedezése sem tűnt lehetetlen feladatnak, annyira távol van mindentől. Az elszigeteltségnek köszönhetően a földtulajdon itt nem sokat ér, simán vannak magyar megyéknél is nagyobb ranchek, amelyeken a marhákra a helyi cowboyok, a vaquerók vigyáznak. Ők wapishana indiánok, akik gyakorlatilag a lovaikon élnek, és egészen egyedülálló lovaskultúrát fejlesztettek ki, aminek része az is, hogy mezítláb, lábujjaikkal kapaszkodnak a kengyelbe.

Egy ilyen mezítlábas wapishana vaqueróval poroszkáltunk a füves szavannán, amikor rájöttem, hogy mégis el kellett volna olvasni a lovak használati utasítását. Akkor talán tudtam volna, hogy mit kell tenni, amikor egy ló elharapja a zablát, az kiesik a szájából, és így irányíthatatlanná válik az általam ismert egyetlen módszerrel, a kantár rángatásával. Mindezt utólag volt időm végiggondolni, akkor csak annyit tapasztaltam, hogy egy egyre gyorsabban vágtató lovon ülök, ami azt csinál, amit akar, és még kapaszkodnom sincs mibe. Tudtam, hogy le fogok esni, így meghoztam az egyetlen döntést, amivel megőrizhettem férfiasságomat és a koponyám épségét: mielőtt ledobott volna – majd a kengyelbe akadt lábammal kilométereken át húz véres fejjel –, leugrottam inkább magamtól.

Meglepően simán ment, még csak meg sem ütöttem magam. A vaquero gyorsan leoldotta nyerge mellől a lasszót, egyetlen dobással befogta az én lovamat, amire előzékenyen át is ült, hiszen őt a zabla hiánya nem zavarta a kormányzásban. De ha valaki megkér, hogy mondjak valami őrületesen férfias dolgot, amit elkövettem, nem untatom a részletekkel.

Elég 7 szó: leugrottam egy vágtató lóról a guyanai szavannán.

Tovább olvasok
Heti trendi eyecandy

A hétfői jócsaj-mustra folytatódik!

Szívbetegeknek nem ajánljuk Stephanie fenekét

Hogy is van a mondás a nagy kofferekről?

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Egyéves előfizetés (10 lapszám) 9950 Ft helyett csak 4950 Ft, így lapszámonként csupán 495 Ft.

Csak 4950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem