Epikus rappel rukkolt elő a korábbi Milan-futballista

Kevin-Prince Boateng
Forrás: YouTube
Előfizetek

Kevin-Prince Boateng luxusklipet is készíttetett a Kinghez.

A 2000-es évek elején nagy reményeket fűztek a Hertha akadémiáján egy ghánai kissráchoz. Kevin-Prince Boateng kiemelkedő tehetség volt a korosztályában, de végül mégsem sikerült akkor karriert befutnia, mint amekkorát vártak tőle az edzői.

Olvasd el ezt is!

A berliniektől 8 millió euróért vitte el a Tottenham Hotspur, 2007 nyarán még úgy tűnt, innen csak felfelé vezet az út a tehetséges középpályásnak. Munkamoráljától már ekkor sem voltak elájulva Angliában, kölcsön is adták a Borussia Dortmundnak, majd végleg elengedték a kezét, így jöhetett a portsmouthi kaland. Ott sem váltotta meg a világot, így jöhetett az olaszországi kitérő: Genovában és Milánóban játszogatott pár évet a ghánai középpályás.

Tavaly lehúzott egy szezont az Eintracht Franfurtban, majd igent mondott a Sassuolo hívó szavára. Új csapatában rögtön góllal mutatkozott be az olasz kupában. Futballistaként már aligha fogja megváltani a világot, rapperként viszont még alkothat valami maradandót, szerintünk az első száma nem is lett olyan rossz.


Ő is szereti a rapet:

Nézd meg a galériánkat> 8 kép
Melissa mellei a kádban mutatósak igazán
Tovább olvasok
Mit tegyek, ha megjátssza az orgazmust?

Akár hiszed, akár nem, a dolognak általában semmi köze a teljesítményedhez.

Lebegő luxus

Vízfelszínen, de akkor is ér!

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

50%-os előfizetői akció!

Csak 4950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem