Az ISS orosz űrhajósa hátborzongató nyilatkozatot tett

Az ISS orosz űrhajósa hátborzongató nyilatkozatot tett
Forrás: Getty Images
Előfizetek

Űrséta közben történt váratlan dolog Anton Skaplerovékkal.

Egyből a Life című film ugrott be nekünk, mikor meghallottuk az orosz Tass hírügynökség által megszellőztetett sztorit. Anton Skaplerov a Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodott 2015-ben, ő nyilatkozta azt nemrég, hogy:

Egy űrséta során meglepő dolog történt, vattapálcákkal gyűjtöttünk be mintákat. Ezeket később a Földön tartózkodó kollégáink elemezték, akik olyan baktériumokat azonosítottak, amik nem voltak jelen a kezdeti időszakban.

Aggodalomra azonban semmi ok, nem valószínű, hogy megvalósul a fent említett film forgatókönyve. A baktériumok nem fejlődnek majd földönkívüli gyilkológéppé, a szakemberek szerint ugyanis ártalmatlanok.

Olvasd el ezt is!

A tudósok azt is elmondták, hogy ez nem bizonyítja a földönkívüli élet létezését, minden bizonnyal az egyik rakomány dokkolása során kerültek oda a baktériumok a borításra. Így is érdekes kérdés viszont, hogy hogyan maradhattak életben ezek a baktériumok ilyen szélsőséges körülmények között. Az ISS külső vázán ugyanis 120 és -160 Celsius fok között ingadozik a hőmérséklet.


Az univerzum második legszebb nője:

Nézd meg a galériánkat> 10 kép
Kolumbiai bombázók - Zsinórban negyedszer a Miss Universe dobogóján
Donald Trump csillaga minden értelemben leáldozóban van

Eltávolítják az amerikai elnök elismerését a Walk of Fame-ről.

Nicki Minaj bimbótapaszos klippel fűtött be még jobban a nyárnak

Tűzforró videóval rukkolt elő az énekesnő, akinek nemrég jelent meg a Queen című albuma.

Már a boltok polcain a vaginasör

Lengyel barátaink már ízlelgethetik a női esszenciát.

5 ok, amiért szuper James Bond válhat Idris Elbából

Évek teltek el a legutóbbi James Bond film óta, így nem véletlen, hogy mindenki megörült a hírnek, hogy végre van egy új jelölt a láthatáron. A legújabb információk szerint Idris Elba játszhatja majd a következő brit titkosügynököt.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

50%-os előfizetői akció!

Csak 4950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem