A legnagyobb hibák, amiket a 20-as éveidben elkövethetsz

A fiatalságnak számtalan előnye van. Az egyik például, hogy a hibáidat ilyenkor talán könnyebben a visszájukra tudod fordítani.
Előfizetek

A fiatalságnak számtalan előnye van. Az egyik például, hogy a hibáidat ilyenkor talán könnyebben a visszájukra tudod fordítani.

Persze ez nem minden esetben igaz, mivel sajnos egyes problémák később is kihathatnak az életedre. A Reddit felhasználói megosztottak néhány olyan hibát, amit szerintük nem kellett volna huszonévesen elkövetniük. Persze ez eléggé szubjektív lista, de sokat tanulhatsz belőle:

“Amikor édesapámat elvesztettem, minden este fogmosás nélkül feküdtem le aludni, teljesen elhanyagoltam magam. Később persze folyamatosan a fogorvosnál voltam, pedig ha nem szép a mosolyod, nem leszel elégedett magaddal sem. Mindig moss fogat”

- Thar_Wacky_Magic

“Ne várj a sült galambra, tenned is kell azért, hogy sikeres legyél.”

- holybad

“Annyi évet elpazarolhatsz a féktelen bulizással és ivászattal. Később viszont könnyen átalakulhat alkoholizmussá a rendszeres parti, így járt az egyik barátom is.”

- Itsafinelife

“Mindenképp használj naptejet, mert elég egyszer leégned ahhoz, hogy háromszorosára nőjön a melanoma kialakulásának esélye.”

- Korinu

“Ha azért maradsz egy rossz kapcsolatban, mert már megszoktad a párodat és nem mersz belevágni valami újba. A randizás nehéz, de később még nehezebb lesz.”

- allthebacon_and_eggs

A cikk folytatásáért kattints ide!

Váratlanul új szuperhőst jelentett be az MCU

Brie Larson után újabb színésznő reménykedhet felkérésben.

370 nap a holdbázison - Orosz világrekordot döntöttek meg a kínaiak

A pekingi Pejhang Egyetem hallgatói hajtották végre a nem mindennapi küldetést.

Többször használatos alsóneművel óvja a természetet az Organic Basics

Nemesfém-bevonattal rukkoltak elő a dánok, az ezüst állítólag majdnem minden baktériumot elpusztít.

Egy úriember tudja, hol a határ - bárhol, bármikor, bárhogyan

Csábítani nem bűn, sőt! De tolakodónak lenni, és akár már tettlegességig menni már az...

Kiválasztotta a legjobbakat a NASA - 12 jelölt ácsingózik a világűrbe

Gyermekkoruk óta a csillagok közé vágyódnak, most egy nagy lépéssel közelebb kerültek a céljukhoz.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Fizess elő egy évre és az Exclusive különszámunkat is megkapod!

Csak 5950 Ft