Ha ez a gyönyörű lány fújna a meccseden, te sem a labdára figyelnél

A sípmester után nem győznek füttyögni a focisták.
Forrás: Instagram
Előfizetek

A sípmester után nem győznek füttyögni a focisták.

Dárdai Pál csapata történelmi mérkőzést játszott szeptemberben a Bundesligában, a német élvonalban ugyanis akkor először vezette női bíró az összecsapást. Bibiana Steinhaus ténykedésével a szakma és a szurkolók is nagyon elégedettek voltak, a 38 éves rendőrnő pedig óriási sikerként élte meg a Werder Bremen berlini venségjátékát.

Olvasd el ezt is!

Azt nem tudjuk, hogy a német hölgybe beleszeretett-e hazája futballközönsége, Karolina Bojarral kapcsolatban azonban simán megállja a helyét ez a kijelentés.

Miatta még a legunalmasabb meccseket is érdemes megnézni. Elképesztően gyönyörű, túlzás nélkül állíthatjuk, hogy ő a lengyel futball legszebb szereplője

- írta róla nemrég egy helyi lap.

Karolináéknál egyébként kvázi családi hagyomány a bíráskodás, már a nagyapja is ezzel foglalkozott. A 20 éves szépség korábban atletizált, a játékvezetés mellett pedig jogot hallgat. A fiatal lány egyelőre csak alacsonyabb osztályokban dolgozik, reméljük hamarosan az Ekstraklasában is feltűnik majd.

Nézd meg a galériánkat> 7 kép
Ha ez a gyönyörű nő fújna a meccseden, te sem figyelnél a labdára
Hihetetlen vezércsellel készül a svédek ellen a dél-koreai kapitány

Shin Tae-yong abban bízik, hogy az európaiak nem tudják megkülönböztetni a játékosait.

Először sikerült elcsípni, hogyan kebelez be csillagot egy fekete lyuk

Speciális teleszkópok segítségével kapták lencsevégre a 150 millió fényévre lévő jelenséget.

19 év után tért vissza a BMW luxuskupéja

Nem siették el a bemutatót, de megérte várni a gyönyörű modellre.

Foci-vb: A mesterséges intelligencia szerint ez az ország nyeri a tornát

Százezer szimuláció után hozta ki a végső győztest az AI.

5000 forintba se kerül a világ legjobb whiskyje

Érdekes döntést hoztak a Spirits Business Scotch Whisky Masters ítészei.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

50%-os előfizetői akció!

Csak 4950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem