Guadalajarában ezentúl nem törvénytelen a nyilvános szex

Guadalajara,szex
Forrás: Instagram
Előfizetek

A másfél milliós település városi tanácsa múlt héten fogadta el a törvénymódosítást.

A szexuális aktus létesítése közterületeken, járművekben és más nyilvános helyszíneken csak akkor minősül bűncselekménynek, ha egy állampolgár arról bejelentést tesz.

Többek közt ezt mondja ki az a törvénymódosítás, amit nemrég fogadott el Guadalajara városi tanácsa. A mexikói város vezetői ezzel kvázi legalizálták a nyilvános szeretkezést, a mostani döntés értelmében a hatóságoknak nem lesz felhatalmazásuk arra, hogy igazoltassák a közterületen szeretkező állampolgárokat.

Olvasd el ezt is!

Az ötletgazda, Guadalupe Morfin Otero azzal indokolta a kezdeményezést, hogy az egyetemisták 90%-át megzsarolják a rendőrök, ha aktus közben kapják el őket. Az egyik legkonzervatívabbnak tartott mexikói városban nem fogadták kitörő örömmel a kezdeményezést. Két párt szerint is inkább azzal kéne foglalkozni, hogy véget vessenek a korrupciónak.

Nem mindenhol ennyire elnézőek a hatóságok a nyilvános szexet illetően, Olaszországban például 5-30 ezer eurós bírságot is fizethet az, akit rajtakapnak. Tavaly nyáron több ilyen esetről is beszámolt a helyi sajtó, Nápolyban és Sienában is voltak túlbuzgó párok.


Ő se annyira szégyenlős:

Nézd meg a galériánkat> 10 kép
Cindy Mello mellei málhás szamárként húzzák le a vállát
Jönnek az X-menek a Marvel Cinematic Universe-be

A Disney már meg is erősítette a mindig jól értesült szakmabeliek értesüléseit.

Zseniális valóságshow-t kreált a Bajnokok Ligájából a Bleacher Report - videó

CR Mario ruhájában flangál, Sterling pedig egy házban is csak a kapufát találja meg.

Utolsó szezonját kezdi az NBA-legenda

Dwayne Wade 37 évesen akasztja szögre a kosárcipőt.

Cristiano Ronaldo BL-es piros lapján pörög most mindenki - Neked mi a véleményed?

A Valencia elleni Bajnokok Ligája meccsen kapott piros lapot Cristiano Ronaldo, egy dulakodás után. A bíró döntése sokaknak szúrta a szemét.

Steve-O triatlonnal ünnepelte szülinapját és józanságát

“Eldöntöttem, hogy életem legjobb formájába kerülök. Lehet, hogy öreg vagyok, de rohadt egészséges.”

3 lapszám most csak 1500 Ft! Fizess elő 09.30-ig és a JOY-Napok kuponos lapszám is közte lesz!
Borító

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

18
Figyelem
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A későbbiekben ne jelenjen meg ez az ablak, akkor is felnőtt leszek még.
Elmúltam 18 éves
Még nem múltam el 18 éves

50%-os előfizetői akció!

Csak 4950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem