A dögös Fiona testén majd' szétpattan a fürdőruha

A mexikói lány imádja a bikiniket, de néha sokkal kisebb darabot választ a megszokottnál.
Forrás: Instagram
Előfizetek

A mexikói lány imádja a bikiniket, de néha sokkal kisebb darabot választ a megszokottnál.

Justin Biebert lehet szeretni, vagy utálni, de az kétségtelen, hogy a kanadai csávó óriási népszerűségnek örvend a lányok körében. Selena Gomez miatt rengetegen irigyelték a 24 éves előadót, bár simán lehet, hogy továbbra sincs vége annak a se veled, se nélküled kapcsolatnak.

Olvasd el ezt is!

Ennél sokkal fontosabb, hogy többek közt Justin Biebernek köszönhetjük, hogy felfedeztük magunknak a gyönyörű Fiona Barront. A dögös modell tavaly nyáron szűrte össze a levet az énekessel, ezt követően került a média érdeklődésének középpontjába. A fiatal lány sokat szokta ekézni a bulvármédiát, pedig kétségtelenül hasznos volt számára az a bizonyos pletyka, azóta ugyanis megduplázta követőinek számát.

A mexikói szépség egyébként 2014-ben indította be a pályafutását, azóta pedig már a patinás márkák is elkezdték felfedezni maguknak. Elmondása szerint minden vágya, hogy gyakran szerepelhessen a kifutókon, erre szerintünk minden esélye megvan.

Nézd meg a galériánkat> 10 kép
A dögös Fiona testén majd' szétpattan a fürdőruha
A Solo-bukta kijózanító pofonja megálljt parancsolt a Disney-nek

Hosszú távon csak profitálhatnak ebből a rajongók.

Alkoholmentes bor - Fantasztikus ízorgia másnaposság nélkül

Megérkezett végre az O.Vine, a sofőrök megmentője.

Itt a szuperegyszerű megoldás a folyamatosan lecsúszó slicc ellen!

Nincs kínosabb annál, mint mikor csak hazaérve döbbensz rá, hogy órák óta lecsúszott cipzárral mászkáltál a munkahelyeden és a városban.

A bíró elkérte CR mezét a Portugália-Marokkó meccs szünetében

Nem csoda, hogy bosszúsak voltak az afrikaiak a lefújást követően.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

50%-os előfizetői akció!

Csak 4950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem