Félig utcai, félig épített pályával bővül az F1-es versenynaptár

Forma-1
Forrás: Youtube
Előfizetek

2020-ban csatlakozik a programhoz a vietnami aszfaltcsík.

Sebastian Vettel szerencsétlenkedése után Lewis Hamilton címet védett idén a Forma-1-ben. Az ötszörös világbajnok Mexikóban biztosította be újabb sikerét, egy negyedik hely is elég volt neki a végső győzelemhez. Ezzel egalizált az örökranglistán, hiszen Juan Manuel Fangiónak is öt elsősége van, Michael Schumacher van még előtte héttel.

Olvasd el ezt is!

Még véget sem ért az idei pontvadászat, a szervezők már most lázasan dolgoznak a következő évek programján. Nemrég vált biztossá, hogy 2020-tól Vietnam is csatlakozik a házigazdák közé. Félig utcai, félig épített pálya érkezik majd, ami magában hordozza a Nürburgring, Monaco és Szuzuka egyes kanyarjait.

A pálya 5,5 kilométer hosszú, van benne egy 1,5 kilométeres egyenes, amelyben biztosan kitaposnak majd minden szuszt a kocsiból a pilóták. A helyiek már lázasan dolgoznak a boxutcán és a kiszolgáló-épületeken. A tervek szerint egyébként egyetlen versenypálya sem esik ki a programból, így két év múlva 22 versenyt kell bezsúfolni majd a naptárba.


Ő is szereti a sebességet:

Nézd meg a galériánkat> 8 kép
Carmella apró, de gyönyörű mellekkel varázsol el
Tovább olvasok

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Előfizetés

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem