Forma-1: Emlékezetesre sikeredett Hamilton pályafutásának 200. nagydíja

Vettel nem tudta megszorongatni a háromszoros világbajnokot.
Előfizetek

Vettel nem tudta megszorongatni a háromszoros világbajnokot.

A Hungaroringen rövid időre elbúcsúzott a Forma-1 a világtól. Egy hónap szünet után Belgiumban bőgtek fel újra a motorok, és folytatódott a Ferrari és a Mercedes gigászi küzdelme. Lewis Hamilton rajtolt az élről, és meg is tudta tartani a pozícióját. Fernando Alonso volt az első körök üde színfoltja, de a McLaren-Honda hozta a szokott formáját, így szépen lassan visszaesett.

A verseny harmadánál Sergio Pérez duplaelőzésén hüledezett a publikum, Romain Grosjeant és Daniil Kvyatot is maga mögé utasította a mexikói. Tíz körrel a leintés előtt Sebastian Vettel gyorsabb gumikon eredhetett brit riválisa után.

Hamilton folyamatosan lassította a tempót a biztonsági autó mögötti körözés során, majd váratlanul adott kövérgázt, és előnyt szerzett. A háromszoros világbajnok végül egy másodpercen kívül tartotta a németet, aki így nem nyithatta a hátsó szárnyát. Hamilton győzelemmel ünnepelhette pályafutása 200. Forma-1-es futamát, és 7 pontra csökkentette hátrányát a világbajnoki pontversenyben.


Ha nézelődnél is:

Nézd meg a galériánkat> 8 kép
Augusztus hónap Playmate-je formás fenékkel támad
Heidi Klum a zuhany alól posztolt szexi videót

Rég láttuk meztelenül a 44 éves szupermodellt.

6 tudományos tény, amit nem biztos, hogy tudtál a vagináról

Shotgunosok, tévhitek és a G-pont tagadói.

Emily Ratajkowski topless kádazása nem nagyon lehetne szexibb

Saját fürdőruháját nem is reklámozhatta volna effektívebben.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Fizess elő kedvezménnyel és még egy Playboy Exclusive magazint is postázunk

Csak 5950 Ft