A Trónok harca készítői berágtak a rajongókra

Előfizetek

Levelet írtak a renitens GoT-fanoknak.

Kedden lelkendezve írtuk, hogy végre kezd beindulni a Trónok harca 7. évada. Az első két epizódban nem igazán történt semmi, aztán a harmadikban végre találkozott az a két szereplő, akiknek már nagyon ideje volt összefutniuk.

Az óriási sikernek örvendő sorozat 7. évadának első epizódját 10,1 millióan, a másodikat pedig 9,3 millióan látták az Egyesült Államokban. A Trónok harca korábban sosem lépte át a 9 milliós álomhatárt, idén nyáron ez rögtön kétszer is összejött.

gif

Ami még ennél is durvább, hogy bizonyos felmérések szerint az évadnyitót több, mint 90 millióan nézték meg torrentoldalakról letöltve, vagy illegális streameken. A Trónok harca készítői ezidáig nem foglalkoztak a dologgal, ezen a brutális tömegen viszont felhúzták magukat, és levelet írtak az illegális tartalomfogyasztóknak. Nem kezdtek el mondjuk izmozni, csupán illedelmesen megkérték a torrentezőket, hogy ne tegyenek ilyet többé. Érdekes lépés, kíváncsian várjuk a fejleményeket. Ha ránk hallgatsz, jól viselkedsz, és inkább HBO GO-n követed az eseményeket.


Addig is, nézzük meg közelebbről a szexi Missandeit.

Nézd meg a galériánkat> 6 kép
Kis komisz: A dögös Missandei szerint rossznak lenni mindig jó
Bomba Bond-lány: Carey Lowell

Modellkedésre cserélte az irodalmat az amerikai szépség.

Robert de Niro 5 legjobb filmje

74 éves az Oscar-díjas művész.

Vissza a múltba: Jön a repülő Delorean

Két pár szárnnyal és légcsavarral érkezik az ikonikus jármű.

Álommeló? Havi 800.000 forint maszturbálásért

A LoveWoo pozíciója kecsegtetően hangzik.

Fizess elő még ma!

Előfizetek

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

50%-os akcióval várjuk!

Csak 4950 Ft