Abszurd lenne, hogy a dalai láma mesterséges intelligenciaként születik újjá? Ő lát rá esélyt

Ez azért még a jövő zenéje, hiszen ma még csak a 82. születésnapját ünnepli a vallási vezető.
Előfizetek

Ez azért még a jövő zenéje, hiszen ma még csak a 82. születésnapját ünnepli a vallási vezető.

Ferenc pápa színre lépésével veszélybe került a dalai láma képzeletbeli posztja, de sokaknál továbbra is ő a világ legmenőbb vallási vezetője. A civilben Tendzin Gyacónak nevezett férfi korábban kijelentette, nem zárható ki, hogy mesterséges intelligenciaként születik majd újjá.

gif

Ez azért még messze van, ma még csak a 82. születésnapja alkalmából gyújt gyertyákat a 13. dalai láma. A buddhizmus első embere korábban kijelentette, hogy az újjászületés sokféle módon történhet, emberként, állatként, vagy növényként is visszatérhetünk a halál után.

gif

A mesterséges intelligenciával kapcsolatos kutatások mostanság kaptak igazán nagy lendületet, de a tibeti emigráns kormány korábbi vezetője már a 90-es évek végén meglepő választ adott egy erre irányuló kérdésre. A dalai láma azt mondta, szerinte egy számítógépnek igenis van öntudata, a tudatosság ugyanis nem az anyagból fakad. Érdekes gondolat a világ tán legérdekesebb emberétől, még sok boldog évet kívánunk a lámának!

gif
Szexi szörfös szöszik - A dúskeblű Holly-Daze Coffey

Az ausztrál bombázó deszkával a lábán született.

Johanne Landbo meztelen képei őrjítő hatással vannak a férfiakra

A dán szupersztár nem takar el semmit, és ez így van jól.

Vörösek a szemeid? Íme egy csomó megoldás, ami ekkor hatásos lehet (nem, a szemcsepp nincs köztük)

Gyakran bevörösödnek a szemeid? Több dolog is állhat a háttérben, azonban a szemcseppen kívül más módszerekkel is csökkentheted a tünetet.

Futótűz a fanyalgókra - Daenerys Targaryen meztelenségét magyarázza

Emilia Clarke kiakadt azokra, akik pornóhoz hasonlították a Trónok harcát.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Fizess elő kedvezménnyel és még egy Playboy Exclusive magazint is postázunk

Csak 5950 Ft