Danny Blue: Mások szerint látom a jövőt, de én ezzel kapcsolatban szkeptikus vagyok

Danny Blue: Mások szerint látom a jövőt, de én ezzel kapcsolatban szkeptikus vagyok
Előfizetek

A Man of the Year-gála egyik legizgalmasabb jelöltjével beszélgettünk.

Hajlamosak vagyunk érinthetetlen csodabogarakként tekinteni a mentalistákra és a bűvészekre, pedig ők is csak emberek. Danny Blue-val megfoghatatlannak tűnő hivatásáról, a mai közönség ingerküszöbéről és a "csodáról" beszélgettünk.

Mikor került először kapcsolatba a mentalizmussal?

Egészen kicsi korom óta tudom, hogy a képességeim fejlesztésével mindig egy lépéssel előrébb járhatok. A nagypapámmal rendkívül sokat játszottam különböző logikai játékokat, melyekben eleinte nem voltam kifejezetten jó, de idővel nagyon sokat fejlődött a készségem, a megfigyelőképességem és a logikám is.

Mikor döntötte el, hogy hivatásszerűen akarja ezt csinálni?

22 évesen, amikor külföldön egy hajón voltam, akkor valahogy úgy éreztem, hogy nincs lehetetlen és én szeretnék ebből - a hazánkban akkor még ismeretlen - műfajból megélni, mert ezt szeretem szenvedélyesen csinálni.

Középiskolás kora környékén mennyi időt szánt a fejlődésére naponta, illetve mennyi időt szán rá most?

Naponta több órát foglalkoztam azzal, hogy a barátaimat mivel fogom elkápráztatni, de azért, hogy az előadóművészi képességemet is fejlesszem Földessy Margit színi stúdiójába jártam. Manapság nemzetközi mentalista konferenciákon veszek részt, ami az elképzelések ellenére nem úgy zajlik, hogy csak ülünk egymással csendben becsukott szemmel. Illetve számos külföldi mentalistával tartom a kapcsolatot és szoktunk egymásnak segíteni, akár együtt ötletelni is.

Honnan szerez inspirációt egy mentalista?

A világ technikai vívmányai arra sarkallják az embert, hogy jobb legyen és még meghökkentőbb dolgokat mutasson az embereknek, hiszen a technikai csodák már egészen magasra tolták az ingerküszöbünket.

Mit gondol Dynamo munkásságáról?

Azt gondolom, hogy a műsorai rövid idő alatt Európa szerte nagyon közkedveltek lettek, természetesen ebben nagy szerepe volt annak a sokfős konzulensi stábnak is, akik a műsorait felépítették. A karaktere szerethető, és nem csoda, hogy sokan megkedvelték.

Önnel is találkozhatunk a The Illusionists produkcióban májusban? Fel fog lépni, vagy valamilyen más szerepet szántak Önnek?

Azt a megtisztelő felkérést kaptam, hogy a külföldről hazánkba érkező Broadway shownak én lehetek a házigazdája itt Magyarországon. 7 világszintű előadóval fogok egy színpadon szerepelni és meglátjuk még lehet, hogy tőlem is lát valamit a közönség.

Amerikában is tapogatózik, mit lehet tudni arról a formálódó heti műsorról, aminek Ön lehet a házigazdája?

Sajnos erről még sokat nem árulhatok el, de az biztos, hogy hallani fog róla Magyarország, amint a céljaim a tengeren túlon is valóra válnak.

Mekkora igény mutatkozik manapság a "csodára"?

Szerintem az emberek szeretnek elrugaszkodni a valóságtól, amikor persze tudják, hogy az egy pillanatnyi elrugaszkodás, amikor is a mindennapi gondjaiktól távol lehetnek egy show erejéig. Ha pedig úgy térnek vissza a valóságba, hogy egy kicsit még a fantáziájuk máshol jár, szerintem abból se lett még senkinek se baja.

Mit gondol a közönség ingerküszöbéről? Nehezebb ma ütős produkciót összerakni, mint mondjuk 20-30 évvel ezelőtt?

Amikor a moziban a vásznon bármilyen világ megelevenedik, akkor csak olyan produkcióval lehet versenyezni, ami megérinti az embereket. A gondolatolvasás sokkhatása pont ilyen. Felejthetetlen. Persze, mivel, 30 éve még csak 6 éves voltam, ezért nem tudom, de biztos, hogy más megvilágításban kell a dolgokra tekinteni. Most amúgy is kicsit vicces lenne a flitteres zakó és a 80-as évekbeli szintetizátoros zene.

Hogyan befolyásolják a közösségi médiumok egy mentalista karrierjét?

Segítenek, és ugyanakkor kihívást is támasztanak. Sokan használják okosan a közösségi média hatalmát, és a tévéműsoraim miatt valamennyire még le is vagyok maradva, szóval aki szeretné, keressen Facebookon.

Hány fellépést vállal egy évben?

Hetente jónéhány fellépésem van, így a kétszázzal nem lövök nagyon mellé. Persze, inkább a minőségi show-kat szeretem manapság elvállalni, ami nekem is kihívás. Ebből a szempontból pedig a külföldi felkérések igazán érdekesek, hiszen szinte mindig más közönségem van: Tajvan, Dubaj, vagy Las Vegas, örülök, hogy a magyarok hírét világszerte eljuttathatom.

Van valamilyen rituálé, amit mindig elvégez a színpadra lépés előtt?

Mindenképp nagy koncentrációt igényel egy show. Talán amit mindig megteszek, az az, hogy elképzelem, hogy mi fog történni, és rendszerint az is történik. Mások szerint ez azt jelentené, hogy látom a jövőt - de én ezzel kapcsolatban szkeptikus vagyok.

A vb legnagyobb sztorija: Pamela Anderson meztelen csávója poroltót vetett be a csapattársai ellen

Adil Ramit megzavarták kockulás közben, a válaszcsapásban nem volt köszönet.

Range Roverrel két keréken: Terry Grant világrekordot döntött

Goodwoodban egyensúlyozott egy történelmit a kaszkadőr.

A legtisztább WC-t keresed a nyilvános mosdóban? Akkor EZT válaszd!

Képzeld el, ahogy belépsz a nyilvános WC-be. Te ilyenkor melyik ajtó mögé mész? A legutolsó a legszimpibb, vagy inkább a középső wc-t választod?

Yamaha MT Tour - Hazánkba érkezik a lóerődús karaván

Parádsasvárra érkeznek a csúcsmotorok július 21-én.

Kultúrateremtés Bárány Péter módra

Egy szenvedélyes és vidám ember, akinek az újrakezdés a hobbija. Nagy része volt a Rézangyal pálinkamárka megteremtésében, a csúcson kiszállt, és most irány a pezsgőpiac. És ahogy a pálinkára is fanyalogva nézett mindenki, hirtelen meg trendivé vált az ital, úgy ez jön most a pezsgővel is. Ahogy Bárány Pétert nézzük és hallgatjuk: nem is oly sokára.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

50%-os előfizetői akció!

Csak 4950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem