Cristiano Ronaldo BL-es piros lapján pörög most mindenki - Neked mi a véleményed?

Cristiano Ronaldo
Előfizetek

A Valencia elleni Bajnokok Ligája meccsen kapott piros lapot Cristiano Ronaldo, egy dulakodás után. A bíró döntése sokaknak szúrta a szemét.

Cristiano Rondalót a mérkőzés 30. percében állította ki Felix Brych játékvezető, akinek az egyik asszisztense jelezte, hogy piros lappal kell büntetnie a portugál játékost, arra hivatkozva, hogy Murilloval dulakodott, aztán fejbe is vágta.

“Nem csináltam semmit.”

- mondta a focista a játékvezetőnek.

A következő videón nagyjából látszik, hogy pontosan mi is történt:

Nem csak Ronaldo akadt ki az eseten - aki egyébként sírva vonult öltözőjébe, hanem szinte mindenki, aki látta a meccset.

Így még az is benne van a pakliban, hogy a focista nem léphet pályára az Old Traffordon, a Manchester United ellen. Ronaldónak ez volt egyébként a 154. BL-meccse és az első piros lapja is, amit a sorozatban kapott.

A Juventus edzője, Massimiliano Allegri szerint a videóbíró ebben az esetben sokat segített volna. Az idei vb-n már használták, azonban a Bajnokok Ligája mérkőzéseken még nem vezették be.

“10 fővel játszani a Bajnokok Ligájában egy ilyen eset miatt eléggé elkeserítő. Ezzel kockára tettük a győzelmünket.”

- nyilatkozta Allegri.

Neked mi a véleményed?

A cikk eredetileg a menshealth.hu oldalon jelent meg.


Olvasnál még a témában?

Nézd meg a galériánkat> 5 kép
5 alkalom, amikor Cristiano Ronaldo bebizonyította, hogy ő az egyik legfittebb férfi a világon
Ducati Scrambler - Tom Hardy imádta az ikonikus gépet

A színész a Venom című film forgatásán melegedett össze a kétkerekűvel.

Buffon elárulta, melyik stadionban a legjobb játszani

Két és fél évtizede járja a pályákat, ő már csak tudja.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

50%-os előfizetői akció!

Csak 4950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem