Bessenyey Zoltán: Nem sokon múlt, hogy nem maradtam ott

Bessenyey Zoltán: Nem sokon múlt, hogy nem maradtam ott
Forrás: Playboy
Előfizetek

A kétszeres Európa-bajnok raliversenyzővel beszélgettünk.

Már kapható a decemberi Playboy, melynek címlapján a bombasztikus Budai Brigitta tündököl. 20 kérdés rovatunkban ezúttal Bessenyey Zoltánnal beszélgettünk, a kétszeres Európa-bajnok raliversenyző a tavaly júniusi balesetéről is mesélt.

Beültem egy barátom mellé egy verseny előtti teszten és ott történt egy baleset. Önmagában még nem lett volna nagyon nagy a baj, hiszen leborulgattunk egy hegyoldalról, de az alján volt egy nagyfeszültségű villanyoszlop, és azt találtuk el 3-4 méter magasan, majd onnan estünk le. Mire viszont idáig elértünk, addigra már nem volt futómű az autó alatt, a navigátorülés pedig gyakorlatilag a padlólemezhez van rögzítve. Valószínűleg az utolsó megérkezés üthette össze a gerincemet. Az ötös csigolyám eltört, ami picit megnyomta a gerincvelőt, emiatt ülök azóta kerekes székben.

Az autóversenyző a baleset után egy évig volt kórházban, a rehabilitációval kapcsolatban azt mondta:

Reggeltől délután kettőig folyamatos munka volt: hol az edzőteremben, hol a gyógytornásszal csinálsz különböző feladatokat. Megtanítanak a mindennapokra: átülni a vécére, lefürdeni, használni a széket stb. Gyakorlatilag eltelik a napod azzal, hogy edzegetsz, aztán próbálsz pihenni éjszaka, reggel pedig kezdődik elölről az egész.

A teljes interjút a Playboy decemberi számában olvashatjátok.

Range Roverrel két keréken: Terry Grant világrekordot döntött

Goodwoodban egyensúlyozott egy történelmit a kaszkadőr.

A legtisztább WC-t keresed a nyilvános mosdóban? Akkor EZT válaszd!

Képzeld el, ahogy belépsz a nyilvános WC-be. Te ilyenkor melyik ajtó mögé mész? A legutolsó a legszimpibb, vagy inkább a középső wc-t választod?

Yamaha MT Tour - Hazánkba érkezik a lóerődús karaván

Parádsasvárra érkeznek a csúcsmotorok július 21-én.

Kultúrateremtés Bárány Péter módra

Egy szenvedélyes és vidám ember, akinek az újrakezdés a hobbija. Nagy része volt a Rézangyal pálinkamárka megteremtésében, a csúcson kiszállt, és most irány a pezsgőpiac. És ahogy a pálinkára is fanyalogva nézett mindenki, hirtelen meg trendivé vált az ital, úgy ez jön most a pezsgővel is. Ahogy Bárány Pétert nézzük és hallgatjuk: nem is oly sokára.

GT-R: Keményen alávágna a szupersportautós mezőnynek a Nissan

Még a hajtásláncról sem született döntés, de máris elkezdték a szájkaratét a japánok.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

50%-os előfizetői akció!

Csak 4950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem