Bárki segíthet – Interjú L. Ritók Nórával, az Igazgyöngy Alapítvány vezetőjével

A berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészeti Iskola kisebb csodát vitt végbe a térségben.
Előfizetek

A berettyóújfalui Igazgyöngy Alapítvány és Alapfokú Művészeti Iskola kisebb csodát vitt végbe a térségben.

A mélyszegénységben élő, leszakadó rétegek gyermekeit felkaroló szervezet egyre fontosabb és látványosabb eredményeket ér el az oktatásban és nevelésben. L. Ritók Nóra, az alapítvány vezetője idei és jövőbeni célkitűzéseikről beszél.

– Egyik legfontosabb tevékenységünk az iskolaszergyűjtés volt, amit sikerült az idén eredményesen elindítanunk. Még május végén hirdettük meg, hogy azokban az iskolákban, ahol már lezárták a jegyeket, nézzék át, milyen iskolaszerekből kapnak jövőre biztosan újat. Például lesznek-e új táskák, tolltartók, vonalzók, ceruzák. Kértük, hogy a gyerekek a pedagógusokkal közösen állítsanak össze olyan csomagokat, amelyeket szeptemberben azoknak a gyerekeknek adhatunk át, akik az élet kevéssé napos oldalára születtek.
Ezzel az akcióval a gyerekekben is lehet fejleszteni az adományozás kultúráját, hiszen fel tudják mérni, mely taneszközök vannak olyan állapotban, hogy azokat még mások is használhassák. Az akció remekül sikerült: nagyon sok általános iskolából kaptunk adományokat. És természetesen ott vannak a cégek is, amelyek irodaszerekkel és a dolgozók gyűjtéseivel hozzájárultak mindehhez.
A Mikulás-nap a következő, ami fontos – hiszen a mélyszegénységben élő gyerekeknél a többség számára a természetes javak sem elérhetők. Így aztán nagyon szép volt, amikor elindult például a Told nevű településen a „Told meg egy csokival” program, ami arról szól, hogy bárki, aki kap Mikulás-csomagot otthon, adjon egy csokoládét belőle más gyereknek. Ezekből összeállították a csomagokat, és eljuttatták hozzánk. Ez a kezdeményezés aztán továbbgyűrűzött az országban.
És persze ott vannak azok a cégek, amelyek édességek forgalmazásával foglalkoznak, és karácsony táján jobban figyelnek ránk. A karácsony amúgy is a legfontosabb ünnep az adománygyűjtés szempontjából. Ilyenkor mindent félreteszünk, és három fő adományra fókuszálunk.
Az első: a cipődobozos ajándék a gyerekeknek.
A másik a tartós élelmiszercsomag,
a harmadik pedig a brikett vagy a tűzifa.

Tehát arra figyelünk, hogy legyen meleg, hogy legyen étel és némi öröm rászorulóknak. Ez a legnagyobb kampány nálunk, és a Klubrádió is segít benne. Ilyenkor mintegy 1200 családot érünk el abban a járásban, ahol az alapítvány működik.

Aztán létezik a gyerekgyógyszerprogram, amely a téli időszakra vonatkozik. Az antibiotikum és a lázcsillapító nagy segítség, hiszen szignifikánsan csökkent a téli időszakban a szövődmények miatt kórházba kerülő gyerekek száma.

– Önök is forgalmaznak ajándékot.

– Fontos kapcsolódási pont, hogy azokat a termékeket, amelyeket megpróbálunk a munkahelyteremtés keretein belül előállítani, tudjuk valahol értékesíteni. Erre is mutatkozik már érdeklődés cégektől és civil szerveződésektől egyaránt. Előbbiek karácsonykor rendelnek tőlünk ilyen ajándékokat – jellemzően kézműves termékeket, lekvárt –, és ezt csomagban ajándékozzák az ügyfeleiknek. Nagyon szép dolog, hogy egyre többen vannak, akik az ügyfeleiknek nem bort vagy valamilyen ajándéktárgyat küldenek karácsonyra, hanem egy elektronikus képeslapot, amin gyerekrajz van azzal az üzenettel, hogy ezzel kívánnak boldog karácsonyt, és azt az összeget, amit egyébként a tárgyi ajándékra, figyelmességre fordítanának, inkább átutalják az alapítványunknak.

– Hétköznapi emberként hogyan tudunk segíteni önöknek?

- Az alapítványuk honlapján van egy úgynevezett segítőtérkép, ami tulajdonképpen egy felsorolás. Ez sok olyan lehetőséget kínál a segítő szándékú civileknek, amelyekkel hatékonyan képesek egy gyerekszegénység ellen küzdő alapítvány munkáját támogatni. Jól jön a személyes segítség, ami lehet távmunka is, tehát annak a szaktudásnak a felajánlása, amellyel az adott személy rendelkezik. Lehet a segítség persze adomány is.

– Melyek az Igazgyöngy Alapítvány jövő évi főbb céljai?

– Egy civil szervezetnek mindig a működés biztosítása a legfontosabb célja. 1999 óta működik az alapítvány, és azóta létbizonytalanságban élünk, mert mindig kérdésesl, hogy tovább tudjuk-e vinni a programjainkat. Ez a bizonytalanság pedig folyamatosan egyre nagyobb. Szerencsére az Igazgyöngy Alapítvány munkájának már nagyon sok területen mérhető eredményei vannak. Ez pedig azt mutatja, hogy jó úton járunk annak érdekében, hogy egy szegregátum, egy teljesen leszakadó társadalmi csoport számára jövőképet kínáljunk, s hogy az életminőségüket javítsuk. Mi erre egy húszéves stratégiát dolgoztunk ki – és most tartunk a nyolcadik évnél. Hogy ezt végig tudjuk vinni, ahhoz nagyon fontos, hogy megfelelő támogatást kapjunk. Így az Igazgyöngy Alapítvány akkor maradhat fenn, és akkor tudja megvalósítani az elképzeléseit, ha számíthat az emberek és a cégek segítségére.

www.igazgyongyalapitvany.org

Nézd meg a galériánkat> 5 kép
Január hónap playmate-je meztelen képekkel igázza le az Instát

Kayle Garvin jóvoltából nagyon erősen indul a kategória.

Így néz ki belülről a Koenigsegg történelmi repesztése - videó

80 éves sebességi rekordot döntött meg a svéd szuperautó.

Eddig a vetkőztetés ment, ezentúl öltöztet a PornHub

Vagány terméket dobott piacra a pornóoldal.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Előfizetés