Az Antrax zúz a Slayer előtt az Arénában

slayer,anthrax,trash metál,koncert,aréna,papp lászló budapest sportaréna,metál
Forrás: Getty Images
Előfizetek

A világ egyik legnépszerűbb thrash metál bandája közel 35 éve tartozik az élvonalhoz.

2018 januárjában a Slayer bejelentette, hogy egy utolsó világkörüli turnéra indul, amely Észak-Amerikában vette kezdetét májusban, majd ősszel egy európai koncertkörúttal folytatódott. A turné meghosszabbításában a banda fellép még Dél-Amerikában, Ausztráliában és Japánban is, majd a nyár folyamán visszatérnek Európába - óriási mákunkra, a Papp László Budapest Sportarénába is.

Tényleg hűséges és elkötelezett rajongók vagytok, amit nagyra értékelünk. Még van pár helyünk, ahol játszani fogunk, ezért tartsátok nyitva a szemeiteket és a füleiteket, hogy elkaphassunk benneteket még egy utolsó alkalomra. Köszönjük nektek, még egyszer!

Harminchét éves karrierje alatt a Slayer megmaradt annak a kimagasló punk-thrash bandának, amellyel létrehozták magát a műfajt, és utat mutattak a feltörekvő metál arcoknak. A zenekart ötször jelölték Grammy-díjra - és ebből kétszer el is nyerte -, amiért olyan dalokat írtak, amelyek tükrözik társadalmunk zűrzavarát és rendellenességeit.

A Slayer helye biztos a zenetörténetben mint a Nagy Négyes egyike (a Metallica, a Megadeth és az Anthrax mellett), akik megalkották a thrash metál műfaját.
Ha már Anthrax: a kultikus banda nyitja meg a viszlátbált június 11-én!

Tovább olvasok
Bűnözőkkel tárgyalunk

Időnként minden férfinak tárgyalnia kell egy rakás olyan gonosztevővel, akik néhány forintért ott helyben elvágnák a torkát.

Pénteki popóparádé

Vége van már a hétnek!

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Egyéves előfizetés (10 lapszám) 9950 Ft helyett csak 4950 Ft, így lapszámonként csupán 495 Ft.

Csak 4950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem