Aurora projekt - Okosautóhoz intelligens út dukál

Végleg leszámolnának a közúti balesetekkel a finnek.
Előfizetek

Végleg leszámolnának a közúti balesetekkel a finnek.

Az hagyján, hogy hamarosan önvezető autókkal lesznek tele az utak, könnyen lehet, hogy a közeljövőben már repülő verdák rövidítik le az utazásra szánt időt. A "brain to vehicle" technológia közvetlenül az emberi agyra kapcsolódik rá, a négykerekűnk pedig pár év múlva már helyettünk értelmezi a lámpákat és a táblákat.

Olvasd el ezt is!

Finnországban nem annyira hisznek a repülő autós dologban, különben minek fejlesztenének intelligens úthálózatot? Az Aurora projekt a skandináv ország északi részén valósul meg, először csak egy tíz kilométeres tesztszakaszt építenek ki. Ez az aszfaltcsík annyiban lesz különleges, hogy a rajta haladó önvezető autó folyamatos kapcsolatban áll majd az úttesttel. Járművünk minket megkerülve értesül majd a forgalmi viszonyokról, az időjárás alakulásáról, illetve az esetleges balesetekről.

Bízunk benne, hogy az Aurora projekt inspirálóan hat majd az autógyártókra, amelyek az eredményeink segítségével még előrébb juthatnak az önvezető autók biztonsági hibáinak kiküszöbölésében

- nyilatkozta a projekt egyik vezetője.

A finnek remélik, hogy Európa más országaiban is elkezdenek kísérletezni az intelligens úttal, ami egyszer, s mindenkorra leszámolhat a közúti balesetekkel.


Ő is imádja a sebességet:

Nézd meg a galériánkat> 10 kép
Kolumbiai bombázók - Zsinórban negyedszer a Miss Universe dobogóján
A Wall Street legsikeresebb bankára beszélt a siker 24 szabályáról

Richard Jenrette hátrahagyott listája sokaknak segíthet a felemelkedésben.

Egyre inkább úgy tűnik, kihalófélbe került a hagyományos legénybúcsú! Mutatjuk a jelenség okát

Volt időszak, amikor a legénybúcsúkon csak a legközelebb haverjaid és férfi családtagjai vettek részt, akik a menyasszony ismerőseivel egészültek ki. Aztán az egyéjszakás bulikat felváltották a többnapos ünneplések és a külföldi utazások. Most pedig egy újabb változás következett be az utolsó, gyűrű nélküli ivászatban.

Ronaldo érdekes nyilatkozatot tett a Liverpoolról

Szombaton dől el, hogy a Real Madrid behúzza-e zsinórban a harmadik Bajnokok Ligája-győzelmet.

A grillezés férfias tudománya: tippek kerti sütögetéshez

Ha beköszönt a jó idő, akkor valószínűleg nem telik el hétvége grillezés nélkül. Azonban a sütögetés egy külön tudomány, amit neked is ideje elsajátítanod, ha azt szeretnéd, hogy egészséges és finom falatokkal kínálhasd meg a haverokat.

Zseniális videóval fogta meg a nürburgringi 24 órás verseny esszenciáját a Porsche

A Manthey csapat hatodik sikerét aratta a patinás németországi viadalon.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Fizess elő egy évre és az Exclusive különszámunkat is megkapod!

Csak 5950 Ft