Ilyen szép melleket tényleg nem illik boobjailbe zárni

Arianny Celeste nem is gyakran követi el ezt a hibát.
Előfizetek

Arianny Celeste nem is gyakran követi el ezt a hibát.

Imádom a küzdelmet, és szerencsésnek tartom magam, hogy közvetlen közelről élvezhetem az eseményeket. Többen is kérdezték már, miért nem próbálom ki magam ketrecharcosként, de én mindig nevetve utasítom vissza ezt a dolgot. Megmondom őszintén, túlságosan hiú vagyok ahhoz, hogy önszántamból összeveressem magam, büszke vagyok a külsőmre, nem szívesen vinném vásárra a bőrömet.

Olvasd el ezt is!

Arianny Celeste ringlányként tevékenykedik a UFC-ben, elmondása szerint már az édesapja is rajongott a küzdősportokért, ez pedig már gyerekkorában átragadt rá. A szexi lányt nemrég az amerikai Playboy is felfedezte magának, Marya Gullo és Lani Lee lőttek is róla egy vadító fotósorozatot. Az Instagramon 3 millió követővel menetelő, nevadai születésű lány egyébként kínosan odafigyel a formájára, elmondása szerint hetente legalább ötször edz a konditeremben, egyszer-kétszer pedig futni is el szokott menni. Ennek megfelelően csodálatosan néz ki, nézzétek csak:

Nézd meg a galériánkat> 10 kép
Ilyen szép melleket tényleg nem illik boobjailbe zárni
Man of the Year múzsák - Pásztor Anna: „A szabadság nehéz batyujával jöttem a világra”

Pásztor Anna és Mádai Vivien rajongók ezreit inspirálják nap mint nap, példát mutatva nőknek és férfiaknak egyaránt. Vajon miből merítenek ihletet a munkájukhoz, mi adja azt a hihetetlen energiát, amiből sok más embernek is jut?

Marad a nőuralom - Magyarország legjobb étterme továbbra is a Costes, ahol Palágyi Eszter irányítja a konyhát

Átadták a legjobb éttermeknek járó elismeréseket a 2018-as Volkswagen-Dining Guide Év Étterme Díjátadó Gálán

Miért áll rosszabbul a hajad, ha beteg vagy?

Észrevetted már, hogy ha beteg vagy, úgy tűnik, hogy a hajad is kidől?

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

18
Figyelem
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A későbbiekben ne jelenjen meg ez az ablak, akkor is felnőtt leszek még.
Elmúltam 18 éves
Még nem múltam el 18 éves

50%-os kedvezménnyel fizethet most elő!

Csak 4950 Ft