Természetes, hogy nem hallottál még a Bytonról, ha viszont megnézed a cég első autóját, nem feleded többé a nevet

Természetes, hogy nem hallottál még a Bytonról, ha viszont megnézed a cég első autóját, nem feleded többé a nevet
Forrás: Instagram
Előfizetek

Újabb vetélytársat kapnak Elon Muskék.

Júniusban mi is megírtuk, hogy a Tesla Model X kitűnőre vizsgázott az amerikai közlekedésbiztonsági hatóságnál. A motorblokk nélküli modell a frontális ütközések elnyelésénél kvázi verhetetlennek bizonyult a globális SUV-piacon.

Olvasd el ezt is!

A Tesla nem csak biztonságos, de elképesztően gyors is, a Model S P100D például simán maga mögé utasította a Porschét és a Ferrarit is a patinás gyorsulási versenyen. Elon Musk és csapata most nem várt vetélytársat kaphat, hiszen nemrég kiderült, hogy új szereplő érkezik az elektromos autók piacára, a Byton.

A kínai pénzből életre hívott vállalkozás irányítását Daniel Kirchertre bízták, aki korábban a BMW-nél és az Infinitinél is vezető pozíciót töltött be. A luxus-villanyautó a tervek szerint 500 kilométert tesz majd meg egyetlen feltöltéssel, a műszerfala pedig egészen futurisztikus. Az EV névre keresztelt modell 2019-től lesz majd elérhető, addig alighanem be kell érnünk ezekkel a fotókkal.

Nézd meg a galériánkat> 4 kép
Természetes, hogy nem hallottál még a Bytonról, ha viszont megnézed a cég első autóját, nem feleded többé a nevet
Tovább olvasok
Kerüld el a midlife crisist a fiad vérével!

Egy öregedés-késleltetéssel foglalkozó startup fiatalok friss vérét injekciózza bárkibe, aki fizet érte.

Ha cikized a csajod, sokkal jobb lesz a kapcsolatotok

A tudomány mai állása szerint érdemes néha hülyét csinálnotok egymásból!

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

50%-os előfizetői akció!

Csak 4950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem