A Punishernél brutálisabb akcióhőst még nem nagyon láttunk

A Punishernél brutálisabb akcióhőst még nem nagyon láttunk
Forrás: Bustle
Előfizetek

Idén kezdetét veszi a megtorlás.

Nagyon rákapott a Netflix az akcióhősökre, úgyhogy Luke Cage, Jessica Jones és társaik után a Punisher is önálló sorozatot kap. Jon Bernthalt a Walking Deadben utálta meg a nagyérdemű, de ez persze hízelgő lehet számára, mégiscsak a hiteles színészi alakításnak köszönhette ezt. A 41 éves színésznek nem lesz idegen a szerep, hiszen már a Fenegyerek-sorozat második évadában is belebújt a Megtorló bőrébe.

Olvasd el ezt is!

A sorozat trailere elég vadra sikeredett, a produkció munkálatai már hónapok óta zajlanak, de a készítők egyelőre elég jól titkolják a részleteket, pedig elvileg az év második felében már útjára kell, hogy induljon a történet. A szereplőgárda alapján kötelező darabnak tűnik a Megtorló, hiszen Karen Page szerepében Deborah Ann Woll tűnik fel ismét, rajta kívül pedig Ben Barnes, Ebon Moss-Bachrach és Amber Rose Revah is szerepet kapott a sorozatban. A megjelenésről nincs pontos dátumunk egyelőre, de legkésőbb decemberben már szörnyülködhetünk a Megtorlón.


Őt is szívesen elnézegetnénk egy sorozatban.

Nézd meg a galériánkat> 6 kép
A szexiség netovábbja! Pia Cattapan monokinizését nem érdemes kihagyni
A gyereknek csokis, apának whiskys adventi naptár jár

A Jack Daniel's idén másfél liter itallal készít rá az ünnepre.

Ramos igazi féreg volt, de ő is megkapta a magáét - videó

Már megint nem bírt magával a Real-védő, de Eric Dier helyretette.

Mick Schumacher felért a csúcsra a Formula 3-ban

Az utóbbi időben parádésan versenyzett a legenda fia, ez pedig bajnoki címet ért.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

50%-os előfizetői akció!

Csak 4950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem