Micsoda idomok?! Iggy Azalea a Team Bootyt erősíti, ezt Jennifer Lopezzel közös szexiskedésében tette egyértelművé

Rita Ora helyett ugrik be a Szigetre az ausztrál szupersztár.
Előfizetek

Rita Ora helyett ugrik be a Szigetre az ausztrál szupersztár.

Sydney külvárosában látta meg a napvilágot Amethyst Amelia Kellyként, majd 16 évesen az Egyesült Államokba költözött azért, hogy beindítsa énekesnői karrierjét. Valósággal rárúgta az ajtót a zeneiparra a Pu$$y című számmal, majd a Two Times után már sejteni lehetett, hogy egy jó ideig bérelt helye lesz a slágerlisták élvonalában.

A 27 éves bombázó debütáló stúdióalbuma 2014. áprilisában jött ki, a The New Classic megosztó volt, de kétségtelenül nagy népszerűségnek örvendett. Nem csak a rajongók imádták a lemezt, a szakma is odavolt érte, olyannyira, hogy Iggy Azalea lett az első nem amerikai rapper, aki az élen nyitott a Billboard R&B/Hip-Hop albumainak mezőnyében.

gif

Az ausztrál szépség Jennifer Lopezzel is dolgozott már együtt, Booty című számukban intenzív vonaglásokkal jelezték, hogy a kerekded idomok mellett teszik le voksukat.

Összességében szerintünk nagyon jól járt a magyar közönség Iggy Azaleával. Mi most megmutatjuk, hogyan néz ki manapság a művésznő:

Nézd meg a galériánkat> 13 kép
Micsoda idomok?! Iggy Azalea a Team Bootyt erősíti, ezt Jennifer Lopezzel közös szexiskedésében tette egyértelművé
Rajtad is múlik, ki lesz az év playmate-je

Elképesztően erős volt a mezőny, mutatjuk a legvadítóbb képeket.

Itt a bizonyíték arra, hogy a legtöbb férfinak jobban bejönnek a szőke nők

Egy új kutatásból az is kiderül, miért szavaz több férfi a szőkékre.

Heti trendi eyecandy - a legjobb csajok múlt hétről

A galéria, amivel parádésan indul a hét.

Best of Dakar 2018 - A sivatagi száguldás legemlékezetesebb pillanatai - videó

Sorozatban a tizedik alkalommal rendezték Dél-Amerikában a viadalt.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

50%-os kedvezménnyel fizethet most elő!

Csak 4950 Ft