18-órás orgazmus ölelkezéstől? Állítólag lehetséges!

18-órás orgazmus ölelkezéstől? Állítólag lehetséges!
Forrás: getty images
Előfizetek

Egy pár azt állítja, nekik sikerült, aztán másokkal is megosztották, hogyan.

Olvasd el ezt is!

Egy texasi pár azt nyilatkozta a Daily Mailnek, hogy a Tantrának köszönhetően mindketten képesek akár 18 órás orgazmusra.

Melanie és Scott Mcclure már nyolc éve házasok, elég furcsa szexuális életet élhetnek, ugyanis állításuk szerint képesek eljutni a csúcsra az ölelkezéstől, táncolástól, légzéstől, sőt, még az időjárástól is.

„Melanie és én nagyon sokféle orgazmusra vagyunk képesek. Egyszer elmentünk sátorozni a barátainkkal és a mind a négyünk feljutott a csúcsra - a villámlások miatt.”

- mondta a férj.
Scott és Melanie az ágyban.
forrás: New Dog Media
Scott és Melanie az ágyban.

Szerintük a csodálatos képességeiket a tantrikus szexnek köszönhetik, amiket még a húszas éveikben sajátítottak el.

„20 éves koromban korai magömlésem volt, így találtam rá a Tantrára. Olyan módszert kerestem, amivel jobb szerető lehetek. Abban az időben rengeteget dolgoztam egy vállalatnál és szkeptikusan tekintettem a módszerre, viszont később sikerült elsajátítanom, azóta sokkal intenzívebben élem meg a szexet.”

- tette hozzá Scott.

Mi is szkeptikusak vagyunk enyhén szólva, de ha ki akarod próbálni, mutatjuk Mcclure legjobb tippjeit:

  1. A nyögések, sikolyok segíthetnek abban, hogy elmenj.
  2. A mély levegővételek hatására tovább tart az orgazmus.
  3. Képzeld el, ahogy az energia a testedbe áramlik és arra koncentrálj, mi történik a szervezetedben szeretkezés közben. Ne az járjon a fejedben, hogy mikor mész el!

Jobban szeretnél teljesíteni az ágyban? Kezdd a tanulással!

Nézd meg a galériánkat> 5 kép
5 mítosz a női orgazmusról, aminek épeszű férfi nem dől be
Tovább olvasok
Szenzációs szovjet űrpropaganda

Az új évezred űrversenyében Elon Musk már csak önmagával hadakozik több-kevesebb sikerrel.

Ezen a nőn aztán van mit nézni!

Eric Liyah Kane egy szanaszét rajzolt vadmacska.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

18
Figyelem
Az ön által letölteni kívánt tartalom olyan elemeket tartalmaz, amelyek Mttv. által rögzített besorolás szerinti V. vagy VI. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek. Ha szeretné, hogy az ilyen tartalmakhoz kiskorú ne férhessen hozzá, használjon szűrőprogramot!
A későbbiekben ne jelenjen meg ez az ablak, akkor is felnőtt leszek még.
Elmúltam 18 éves
Még nem múltam el 18 éves

50%-os előfizetői akció!

Csak 4950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem