Hamilton és Vettel farokméregetése dobta fel az Azeri Nagydíjat

Hamilton és Vettel farokméregetése dobta fel az Azeri Nagydíjat
Forrás: Getty Images
Előfizetek

Rég nem látott izgalmak közepette ért véget a hétvégi versengés.

Hihetetlenül izgalmasan alakult a Forma-1-es Azeri Nagydíj vasárnap. A rajtnál Hamilton maradt az élen, Vettel iramodott utána, csapattársaik, Bottas és Räikkönen összeakadtak, utóbbinak defekt miatt ki is kellett állnia a boxba.

A verseny felénél járva a pályát beborító törmelék miatt bejött a biztonsági autó, ekkor akaszkodott össze Hamilton és Vettel. Előbbi nyomott egy satut az egyik kanyar kijáratánál, a német pedig belement a Mercedes-pilótába. A ferraris nem győzött hüledezni, majd a brit mellé gurult és ráhúzta a kormányt, melynek következtében össze is ütköztek.

Büntetést csak a német kapott, de Hamiltonnak is ki kellett jönnie a boxba, mert nem rögzítették jól a fejtámaszát. Az első hely Ricciardo ölébe hullott, aki idei első futamgyőzelmét szerezte meg. Valtteri Bottas óriásit hajrázva, a célegyenesben előzte meg Lance Strollt. A mindössze 18 éves kanadai így is óriásit ment, pályafutása nyolcadik versenyén máris felállhatott a dobogóra.

A lóerők után jöhetnek a gyönyörű lányok?


Nézd meg a galériánkat> 3 kép
Hamilton és Vettel farokméregetése dobta fel az Azeri Nagydíjat
Igen, a szakállad is korpásodhat - Mutatjuk, mit tegyél ellene

A szakállkorpa nem olyan, mint a hagyományos - kinézetre sem. Mutatjuk, mit kell tudnod róla.

65 év ikonikus szépségei

Egy igazán különleges Playboy kiadvány.

Ez a bolygóközi leszállóegység jelentheti a megoldást a Naprendszer felfedezéséhez

A NASA és az Autodesk közösen alkották meg a pókra hasonlító szerkezetet.

Most komolyan, miért nem volt eddig csillaga a Walk of Fame-en Snoop Doggnak?

November 19-én éri a megtiszteltetés a szabad szájú rappert.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

Egyéves előfizetés EXCLUSIVE magazinnal 11 945 Ft helyett (10 lapszám) csak 5950 Ft! A Playboy Exclusive különszámot a megjelenéskor, december 6-án postázzuk.

Csak 5950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem