Nagyon beteg lett a Quimby új klipje - videó

Egy szürreális világba invitálnak Kiss Tibiék.
Forrás: Quimby
Előfizetek

Egy szürreális világba invitálnak Kiss Tibiék.

A magyar zene ikonikus bandája tavaly ünnepelte 25. születésnapját, idén pedig egy szürreális világban játszódó videoklippel rukkoltak elő Kiss Tibiék. 2017-es turnéjukon a Micsodaországhoz hasonló látványvilágba utaztatnak, amihez jól illeszkedik a legfrissebb videó.

Az Üzenet nincs című szám a tavalyi Jónás Jelenései című albumon szerepel. Kiss Tibi, a zenekar frontembere így jellemezte a szürreális alkotást:

A dal egy képzeletbeli tengerparti városban játszódik, szellősen ehhez a környezethez fűződő kalandokról és érzésekről szól. Enyhén filozofikus, szemlélődő szemszögből vizsgálja külső és belső világunkat. Zeneileg latinos, laza, táncos szertartás, ami amolyan tűz körül táncolós hangulat.

A klip rendezője, Emil Goodman azt mondta, nagy kihívást jelentett számára ez a felkérés, mert már évek óta ehhez hasonló projekten szeretett volna dolgozni:

A legtöbb jelenet reggel kávé mellett lett kitalálva, aminek estére már el is kellett készülnie. A hosszú dal és a dinamikus vágás miatt sok jelenetet kellett gyártani, így egy hosszú napba négy teljesen kész jelenetnek is bele kellett férnie.

A Quimby legközelebb július 5-én perdíti táncra a népet, a Kobuciban szórakoztatják majd a nagyérdeműt.

A Solo-bukta kijózanító pofonja megálljt parancsolt a Disney-nek

Hosszú távon csak profitálhatnak ebből a rajongók.

Alkoholmentes bor - Fantasztikus ízorgia másnaposság nélkül

Megérkezett végre az O.Vine, a sofőrök megmentője.

Itt a szuperegyszerű megoldás a folyamatosan lecsúszó slicc ellen!

Nincs kínosabb annál, mint mikor csak hazaérve döbbensz rá, hogy órák óta lecsúszott cipzárral mászkáltál a munkahelyeden és a városban.

A bíró elkérte CR mezét a Portugália-Marokkó meccs szünetében

Nem csoda, hogy bosszúsak voltak az afrikaiak a lefújást követően.

Ne maradj le a legfrissebb hírekről

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy mindig azonnal értesülj mindenről.

50%-os előfizetői akció!

Csak 4950 Ft

Weboldalunkon cookie-kat használunk annak érdekében, hogy jobban megismerjük a felhasználói viselkedést és érdeklődést, valamint ezek segítségével személyre szabjuk és javítsuk a reklámokat. Weboldalunk használatával ezen feltételeket ön automatikusan elfogdja. További információkat az adatkezelési tájékoztatóban olvashat.
Megértettem